Aktuális

Programajánló - A 9. Pozsonyi Piknik

Már nagyon várjuk  a  szombatot, amikor is a Pozsonyi Pikniken várunk benneteket. Részletes programot itt találjátok: http://pozsonyipiknik.hu/ Keressetek minket a 111-es standon!Újlipótváros civil kulturális fesztiválja ma már az ország egyik legnagyobb kulturális seregszemléje. Szeptember 2-án, szombaton 10-21h között a jól bevált helyszínen, a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között kínál a Piknik sokszínű, klasszikus és kortárs  kultúrát százféle műfajban. Piknik hagyomány a tematikus utcák sora, bár idén a színházak utcája inkább színházak parkja lesz, oly sok társulattal és művész kedvencekkel találkozhatnak az érdeklődők és rajongók.
Programajánló - A 9. Pozsonyi Piknik

Újdonság a 2017. évi Pozsonyi Pikniken a „Képzőművészek utcája’ benne a Piknik galériával, ahol a már kész kortárs művek kiállítása mellett élőben követhetik neves festők alkotó munkáját Weiler Péter festő, író vezetésével. A Pikniken készült képekre licitálni lehet majd, s a bevétel a Bátor Tábor Alapítvány és a Pozsonyi Piknik Egyesület munkáját fogja segíteni.

A tematikus utcák közül nem maradhat ki természetesen a könyvesek utcája az Újpesti rakparton, a Gasztro utca, idén a Radnóti Miklós utcában, s a média sor sem, melyből az atv élő adásban fog be-bejelentkezni a nap folyamán. A gyerek Piknik programjairól idén a Hatszín Teátrum gondoskodik. A két  „felnőtt” színpad fellépői között lesz – messze a teljesség igénye nélkül – a Vígszínház a 30. születésnapját ünneplő Padlással 30 év főszereplőivel, Parti Nagy Lajos, aki színészi segédlettel saját művét adja elő, Jordán Tamás, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Rippel fivérek, a József Attila Színház, a Dumaszínház, a Thalia, az Operettszínház, a Szent Efrém kórus, a VidámSzínpad 65. éves jubileumi műsorával, az elmaradhatatlan Lukács Sándor, a Holdvilág Kamaraszínház „A mi kis táncdalfesztiválunk”-kal, a világhírű  swing formáció:  a Fats Jazz Band, a Trafó táncosai, a Tünet Együttes a 91 éves Fahidi Évával, Tordai Teri és Horváth Lili egy közös darabbal, Varnus Xavér egy komplett orgonát hoz a helyszínre, hogy eljátssza a Bolerot, és a sor hosszan folytatódik.

És nem Piknik a Piknik zsíros kenyér, tombola és pozsonyi kifli nélkül, mely utóbbit idén is a Szlovák Kulturális Intézet kínálja nagy mennyiségben, így természetesen ezek a programok sem maradnak ki idén, akárcsak a dedikálások, a színházak, civil szervezetek egyéni programjai a standjaiknál kicsiknek és nagyoknak.