Ezt látni kell

Gyerekkel is élvezhető magyar várak

Sokan azt gondolják, hogy a gyerek nem való múzeumba. Amivel részben egyet is értek, de kétgyermekes anyukaként az elmúlt 5 évben megtanultam, hogy sokat számít, hogyan keltjük fel a gyerek érdeklődését egy ilyen program iránt.  Illetve szerencsére sokat változott a világ és a mai múzeumok, kiállítások, várak többsége már felkészült a gyermekkel érkezők látogatására.

És itt most nem arra gondolok feltétlenül, hogy van-e pelenkázó helyiség, fellépő a mosdóban vagy játszótér a közelben. Hanem arra, hogy mennyire tudja egy 5 éves gyerek élvezni a kiállítást vagy idegenvezetést egy kiállításon. Ahogy említettem, vannak ilyen várak, kiállítások, amelyek kimondottan gyerekbarát programokkal várják a családokat. Ezek közül ajánlunk most 4 magyar várat, ami gyerekkel is élvezhető.

magyar várak

Szászvár – Tolna Megye

Talán az ország legkisebb vára és éppen emiatt látogattunk el ide. Gondoltam, hogy a 2 és 4 éves csemetém egy fél órát biztosan kibír, amíg anya és apa körbenéz az épületben. Ehhez képest másfél órát töltöttünk ott úgy, hogy a végén nem akartak hazaindulni.

A Tolna megyében, Bonyhádtól nem messze található apró váracska igencsak megbújik Szászváron. A közvetlenül mellette álló templom szinte el is takarja az épületet. Emiatt meg is lepődtem és aggódtam, hogy a fél órásra tervezett látogatásból jó, ha öt perc lesz. Vajon mit fogunk itt látni, aggódtam, de kellemesen csalódtam. A jegypénztárnál rögtön segítséget kaptunk, ahol elmondták, hogy az udvaron körbejárva mit nézhetünk meg az elmúlt néhány évben felújított épületben. Itt volt hely szaladgálni, kavicsokat dobálni a várkútba, a régi romok között bújócskázni. Majd az épületben két szinten is vártörténeti kiállítást tekinthettünk meg, de nagyon élvezetes formában. A kicsiknek külön helyiség, ahol óriás kockákkal játszhattak, és minden teremben több játékos feladat várt a gyerekekre. Az emeleten babaház helyett babavár és óriás pecsételős játék. Mindeközben pedig mi szülők, nyugodtan végigjárhattuk a kiállítást.

Siklós – Baranya megye

Nemrégiben – leginkább a Tenkes kapitánya miatti rajongásom miatt – látogattunk el Siklósra. A Villányi-hegység déli lábánál található vár, amelyet semmiképp se hagyjatok ki a programból, ha Harkányban, Villányban vagy Pécsen jártok, az egyik legépebb állapotban megmaradt magyar vár.

Az állandó kiállítások (várbörtön, fegyverkiállítás, vártörténeti kiállítás és II. világháborús kiállítás) inkább a nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek lesz érdekes. Kanizsai Dorottya kertjében már a kisebb gyerekek is kedvükre szaladgálhatnak. És ami kisgyerekes szülőként mindenképp érdekes volt, az Játékország, ahol a kisebb és nagyobb gyerekek is találnak elfoglaltságot. Van itt babakonyha, be lehet öltözni hercegnőnek és apródnak, lehet kardozni és kézműveskedni is

Ozora – Tolna megye

Siófokon nyaraltunk, amikor egyik napról a másikra 20 fokot hűlt le a levegő hőmérséklete egy hirtelen vihar miatt. Strandolni aznap nem lehetett, mert mindenhol állt a víz a nagy esőzés miatt, így más programot kellett találnunk. Néhány éve már jártam Ozorán, de akkor még nem volt látogatható a vár. A siófoki nyaraláson úgy éreztem, eljött végre az idő, hogy ezt a gyöngyszemet felfedezzük. Körülbelül egy órányira Siófoktól található Ozorai Pipó várkastélya. A név már sejteti, hogy ez nem egy hagyományos magyar vár lesz. A vár igazi kuriózum Magyarországon, hiszen a reneszánsz világba repít minket vissza és ennek megfelelően is újították fel, rendezték be.

Mivel a vár kicsi, gyerekkel is érdemes elindulni, hogy felfedezzétek. A vezetett túra körülbelül fél óra – negyven perc.  Majd utána a várkávézóban, a vár udvarán található teraszon jól esik a hideg limonádé, amíg a gyerek megmássza a lépcsőket. Többször is.  Az épületet kívülről teljesen körbe lehet járni és ajánlott is, mert a kertet is szépen felújították.

 

Diósgyőr – Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Néhány éve komoly rekonstrukciós munkákba kezdtek a várban, emiatt egy ideig nem is volt látogatható. De amióta újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, nagyon népszerű látványossága a környéknek. Családoknak pedig igazán jó program! Ha a környéken wellnesszeztek, akkor mindenképp érdemes egy-két órát rászánni és kimozdulni a szállodából.

A látványosan berendezett termekben középkori ruhákba öltözött idegenvezetők tartanak nagyon élvezetes vezetéseket. Igyekeznek bevonni a kisebbeket és a nagyobbakat is a körülbelül háromnegyed órás programba. Ezen kívül bekukkanthatunk az éremverdébe, kipróbálhatjuk az íjászatot a várárokban vagy megismerkedhetünk a középkori alkímiával is. A tornyok egyikébe fel is kapaszkodhatunk, ahonnan pazar panoráma tárul elénk. De rendszeresen tartanak különböző programokat is a várban: hangszerbemutató, lovagi hétpróba, gyógynövény-ismereti előadás vagy éppen a középkori divattörténettel ismerkedhetünk meg. A vár mellett található Lovagi Tornák Terén és Vásártéren, ahol koncerteket, rendezvényeket tartanak és igyekeznek a lovas hagyományokat megőrizni különböző programokkal.

Érdemes indulás előtt tájékozódni  az adott vár honlapján, hogy milyen szolgáltatásokkal várják a családokat.