Ezt látni kell

TOP5 szabadvízi hazai strand

A nyár közeledtével egyre több cikket olvashatunk a legjobb strandokról. Ezekben a általában az agyonreklámozott, s ezért szinte mindig tömött strandok szerepelnek – rendszerint ugyanazok. Kisgyerekes szülőként azonban sokszor a programlehetőségek számához képest sokkal fontosabb a nyugodt légkör, a biztonságosan mélyülő víz, a jó part menti játszótér, a kis alapterület, ahol belátható távolságban sem kerül veszélybe a gyermek. Most azokból a szabadvízi strandokból készítettünk színes, egész országra kiterjedő összeállítást, amelyek megfelelnek a fenti kritériumoknak.

 

1. Fonyód, Bélatelepi szabadstrand

Ez az ingyenes, ápolt, a vonat mellett hosszan elnyúló balatoni strand nem kínál semmi különöset, de mi pont ezért szeretjük. Még a legnagyobb augusztusi melegben is elviselhető az embermennyiség – főleg hátul, a csónakház mögött, ahol kiszélesedik a terület. Itt sportpályák, játszótér és egy retró büfé állnak rendelkezésre. Nyáron esténként hangulatos koncerteket tartanak a bejárat mellett, de aki éttermi ebédre vágyik, néhány lépést kell csak megtennie, és a Torony Étteremben komolyabb finomságok közül választhat.

8640 Fonyód, Vitorlás utca, ingyenes

 

2. Dunabogdány, szabadstrand

Homokos-füves, szépen kiépített szabadstrand várja a bogdányiakat és a vendég fürdőzőket a Duna partján, majdnem szemben Kisoroszival. Klassz játszótér, büfé, étterem, de gyalogtávolságra egyéb bevásárlási lehetőségek és egy pékség is található. A Pisztrángos büféig pedig kicsit többet kell gyalogolni, állítólag megéri. Érkezhetünk kocsival (parkolóhely csak a korán érkezőknek lesz közel), kerékpárral, de kenutúrák kedvelt megállóhelye is ez a strand.

2023 Dunabogdány, Strand utca, ingyenes

 

3. Poroszló, szabadstrand

A Tisza-tavon a különleges attrakcióval hívogató strandok helyett ezt a kicsi, kedves, füves strandot választottam. Itt sok az árnyék, és akkor is teljes értékű fürdőzést élhetünk át, ha csak néhány óránk van megmártózni a Tisza-tó vizében egy egész napos ökocentrumi látogatás vagy madárleső csónaktúra után. A lassan mélyülő víz kisgyerekek számára is ideális fürdőhelyszín lehet. Vízibiciklit, kajakot, kenut bérelhetünk, vagy rúghatjuk a bőrt a homokos focipályán. Ha megéhezünk, a Tavirózsa Étterem mindössze néhány lépés a víztől, a kalandvágyók pedig a szintén közel található Delfin Kikötőből bérelhetnek csónakot.

3388 Poroszló, Ökocentrum 2. sz. bejárata után, ingyenes

 

4. Szajki-tavak strandja

Vas és Zala megye határán, csodálatos természeti környezetben fekszenek a Szajki-tavak. Egy 200 m hosszú, de hatalmas, füves területen elhelyezkedő, árnyas-lombos strand található itt, mely első látásra rabul ejti az ember szívét. A bejáratnál étterem, a víznél bérlési lehetőségek, focipálya, röpipálya, ping-pong asztalok és játszótér várják a gyerekeket, felnőtteket. Itt hamar mélyül a víz, emiatt hidegebb is, de a legnagyobb kánikulában ez talán még előnyére is válik ennek a strandnak. A parkolás ingyenes.

Hosszúpereszteg és Csehimindszent között az erdőben. Belépő F: 600 Ft, Gy: 400 Ft

 

5. Pájer Kemping és Strand, Gyomaendrőd

„A nyugalom is hozzánk jár pihenni.” – ez a mottója a Templom-zugban található, holtágbéli strandnak és kempingnek. Ez egy tiszta, enyhén mélyülő vizű, lankás strand, különleges, lejtőbe épített hullámos vízicsúszdákkal, vízi kalandpályával, stéggel, minigolffal, és számos más programajánlattal. Természetesen játszótér, sportpályák és étkezési lehetőségek is rendelkezésre állnak. Ha itt szállunk meg, szobánkból vagy sátrunkból egyenesen a vízbe sétálhatunk egy meleg nyári reggelen.

5500 Gyomaendrőd, Templom-zug, strandbelépők: F: 650 Ft, Gy: 500 Ft

 

A cikk az Utazik a család magazin 2019. nyári számában jelent meg. Olvasd online!