Praktikanya

4 gyerekjárgány utazáshoz babakocsi helyett

A kislányom elmúlt három éves, és most is vannak olyan helyzetek, amikor a babakocsi igazi mentőövként funkcionál. Érzem, hogy ez az életkor igencsak határesetnek számít, hamarosan le kell váltanunk a jó öreg „babaverdát”. Mielőtt szemügyre vennénk ezeket a közlekedő alkalmatosságokat, szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.

Az utóbbi időben elcsodálkoztam, hogy az online világban miféle szócsatákat vált ki a babakocsi kérdése, kiváltképp, hogy meddig számít normálisnak a használata, és mi az a pont, amikor ferde szemmel bámulnak ránk a szembe jövők. Szerintem, éppen ahogy minden gyerek más, minden élethelyzet is, hiszen rengeteg tényező befolyásolhatja, miért is ül az a gyerek babakocsiban. Az elérendő cél távolsága, a séta jellege (pl. nagyobb bevásárlást kell az egyik szülőnek egyedül megoldania a csemetével), és még sorolhatnám.

Természetesen a tény, hogy időnként használunk babakocsit is, abszolút nem egyenlő azzal, hogy egyfolytában kocsikáztatom a gyermekem. De bizony, amikor több órát szaladgálunk, bevásárolunk, vagy csak egyszerűen egy jó hosszú sétát teszünk a friss levegőn, akkor bevetjük. Otthonról elindulva a kis kabalamackót ültetjük bele, és lánykám is örömmel tolja, amikor viszont megadják magukat a kis tappancsok, akkor nem kell a majdnem 16 kilóját a bevásárlószatyrok mellett cipelnünk, hiszen a kocsi remek pakolótér – akár egy szundító „sózsák-gyerek”, akár a nagybevásárlás részére. Viszont a tavaly nyári sokat túrázós kiránduláson már megkörnyékezett a félelem, mi is lesz jövő ilyenkor a kocsi sorsa, de leginkább a miénk, szegény szülőké.

Az óvodáskor a gyerkőccel való közlekedésben mondhatni egyfajta átmeneti korszak, amikor szemünk fénye kinőtt már a különféle hordozókból és a babakocsiból is, igazán hosszú sétát viszont általában nem lehet vele anélkül megtenni, hogy ne kéredzkedne fel. Mit lehet tenni azért, hogy akár egy kiránduláson, akár egy családi nyaraláson ne legyen probléma, hogy egy idő után elfáradnak a lábacskák? Valamilyen csodajárgányt kell beszerezni! De milyet?

Íme néhány lehetőség!

 

1. Kismotor

Különböző méretű és teherbírású motorok között válogathatunk, az egészen piciktől kezdve a 4-5 éves korosztályig minden lurkó rátalálhat a neki megfelelőre. Bizonyos helyzetekben praktikus megoldás, például elmenni a játszótérre, ami lehetőleg nem több kilométernyi távolságra van. Ha mégis, akkor jobb, ha „egy apával is felszerelkezünk”, mert hát ebben az esetben is elfáradhat a vad motoros, és lesz, aki a járgányt cipelje! ☺ Ha a kismotor befér a csomagtartóba, akkor akár a családi nyaraláson is jó szolgálatot tehet. Érdemes viszont megérdeklődnünk leendő szálláshelyünkön, hogy van-e lehetőség esetleg kölcsönzésre, hiszen bizonyos KidsOasis családbarát szállodákban a kerékpáron túl műanyag kismotor is kölcsönözhető!

 

2. Futóbicikli

Kifejezetten hasznos a mozgásfejlődésben a futóbicikli használata a kicsiknek, hiszen fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt. Annak a korosztálynak tökéletes, aki már kinőtte vagy csak megunta a kismotort, de még nem áll készen a pótkerekes vagy normál bicikli használatára. Azért mielőtt nyaralni visszük magunkkal, érdemes néhányszor tesztelni, hogy mekkora távolságokat tud megtenni vele a család.  Jó tudni, hogy kapható bicikli és kismotor cipelésére alkalmas vállpánt is, ezt is érdemes beszereznünk a kényelmetlen szituációk elkerülésére, hiszen sokkal kényelmesebb a járgány kézben cipelése helyett egyszerűen a vállunkra csapni azt!

 

3. Tricikli

Ha ti is szeretitek a nyaraláskor felfedezni a környéket és lejárni a lábatokat, akkor szerintem a tricikli, ezek közül is a lábtartóval és tolókarral rendelkező változat praktikus megoldás. Ötvözi a babakocsi és a bicikli előnyös tulajdonságait: a gyerkőc dolgozik, viszont ha elfárad, a rettegett cipekedést kiváltva tolhatjuk, ráadásul a lábtartó segítségével megpihenhet egy kicsit. Olyan példány is kapható, amelyet akár 4-5 éves korig is használhatunk, és a különböző tartozékok (tolókar, lábtartó stb.) leszerelhetők róla.

 

4. Bicikli

Ha már kialakult a gyerkőc egyensúlyérzete, és a biciklizés örömeivel is megismerkedett, akkor gurulhat velünk vagy mellettünk, mindenesetre érdemes egy leszerelhető pótkerekekkel rendelkező járgányt beszereznünk. Ha szeretnénk körbetekerni a környéket a családi kikapcsolódás során, akkor nincs szükség – és valószínűleg lehetőség sem – arra, hogy a csomagtartóban a bringák foglalják a helyet. Ugyanis több KidsOasis szállodában van lehetőség kerékpárok bérlésére a kisebb és a felnőtt korosztálynak is, az utazás előtt érdemes a kiválasztott szálláshellyel egyeztetni.

Hogy ki melyik járművet részesíti előnyben, az függ a gyerkőc mozgásfejlődési szintjétől, egyensúlyérzékétől, és persze az egyéni tapasztalatoktól, a szituációtól (milyen hosszúságú távon melyikkel járunk a legjobban).  Én mindenesetre szeretek biztosra menni, ezért egy pléd mindig ott lapul a hátizsákban, így nem érhet minket baj: jó időben egy parkban könnyen megpihenhet a család, ha a kicsinek egy kis szunyókálásra van szüksége vagy a tappancsok kezdik felmondani a szolgálatot.

Még több hasznos tanácsot itt találsz!