Praktikanya

Ingyenes balesetbiztosítás minden gyermeknek jár – utazás alatt is

Tény, hogy a gyerekek mozgékonyak, folyton izegnek-mozognak és kifogyhatatlan energiával vetik bele magukat a játékba: szaladgálnak, kismotororral, rollerrel vagy futóbiciklivel robognak, amire csak lehet, felmásznak. A kisebb-nagyobb balesetek, sérülések a gyermekkor velejárói. A szerencsésebb csemeték ezt az örökmozgó korszakot megússzák néhány horzsolással, zúzódással, de rosszabb esetben akár maradandó károsodást is szenvedhetnek.
Ingyenes balesetbiztosítás minden gyermeknek jár – utazás alatt is

Szülőként természetesen minden tőlünk telhetőt igyekszünk megtenni annak érdekében, hogy gyermekeinket biztonságban tudjuk: fej-, könyök- és térdvédőt adunk rájuk, megtanítjuk őket a közúti közlekedés legfontosabb szabályaira, vakdugókat teszünk a konnektorba, elzárjuk a gyógyszereket, vegyszereket.

Ugyanakkor – minden szülői óvintézkedés és jó szándékú intelem ellenére – könnyedén megtörténhet a baj.

Természetesen gyermekeink élete, testi épsége, egészsége az elsődleges, de azért nem feledkezhetünk meg a balesettel járó anyagi terhekről sem. Ha kiesünk a munkából, gyógyszereket, kenőcsöket, kötszereket kell venni, gyógytornára, rehabilitációra kell vinni a kicsit, azt bizony a családi költségvetés is megérzi.

Ilyenkor minden plusz forint számít.

A legtöbb szülő nem is tud arról, hogy ha gyermeke magyar állampolgár, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezik, harmadik életéve betöltésének napjától tizennyolcadik életévének betöltése napjáig balesetbiztosításban részesül, mégpedig ingyen.

A biztosítás minden, fentebb felsorolt feltételnek megfelelő gyermeknek ingyen jár, így a szülőket fizetési kötelezettség nem terheli. A balesetbiztosítás díját a Magyar Állam fizeti meg a biztosítónak, az idei évben a Generali Biztosító Zrt.-nek.

Sőt, a biztosító nem csupán az óvodában, iskolában elszenvedett balesetek esetén fizet, hanem akkor is, ha a gyermek otthonában, sportolás vagy épp utazás, a családi nyaralás közben szerez sérülést. Ráadásul bárhol a világon – Magyarországon vagy más államban, a nemzetközi vizeken vagy egy utasszállító repülőgép fedélzetén - sérül meg a gyermek, jogosult a biztosítási összegre.

Mekkora összeg is jár baleset esetén?

Nos, csonttörés és 10 % alatti, maradandó egészségkárosodás esetén 3000 Ft-ot fizet a biztosító, 10 % és 29 % közötti rokkantság esetén pedig 50. 000 Ft-ot. 30 %-os maradandó egészségkárosodástól kezdődően a 300. 000 Ft-os biztosítási összeg rokkantság fokának megfelelő százaléka, baleseti halál esetén pedig 200. 000 Ft jár, igénylés esetén.

A biztosítási összeg kifizetése igényelhető online, illetve személyesen, a Generali Biztosító Zrt. ügyfélszolgálatainak valamelyikén. További információ a biztosító reggel nyolc és este nyolc között elérhető, helyi tarifával hívható hívható +36-1-452-3333-as telefonszámán kérhető.