Praktikanya

Programok otthonra – mert még mindig ott töltjük a legtöbb időt

Bár az ország nagy részében lassan enyhülnek a korlátozások, a gyerekek még jó ideig egész nap otthon lesznek. Ha napközben ki is mehettek egy kis időre, még mindig az otthonotok az, ahol a nap nagy részét töltitek. De milyen időtöltéseket találhattok ki, hogy kipihenjétek az iskolai feladatokat, együtt legyetek, és minden napra jusson valami élmény?

Ezekben a napokban óhatatlan, hogy a gyerekek több időt töltsenek a képernyő előtt, mint szoktak, Ám nem árt néhány otthoni program-ötletet betárazni, hogy ne húzódjon el túlságosan a képernyő előtti játékidő. Ha van a közelben olyan zöldterület, ahová biztonságosan ki tudtok menni, az persze remek dolog, de a lakásban, a balkonon vagy a kertben is találhattok olyan tevékenységeket, amelyek egy időre lefoglalják a gyerekeket, vagy akár az egész családot.

Sütés-főzés együtt

A közös főzés az egyik legjobb „csapatépítő játék”, feltéve, hogy elég nagy a konyha ahhoz, hogy mindenki elférjen benne. Már a legkisebbek is kavargathatják a krémet a sütihez, a nagyobbak pedig akár a palacsintasütésben, vagy az ebéd elkészítésében is segédkezhetnek. Eközben pedig észrevétlenül lehet tanulni nemcsak a receptekről, hanem a hozzávalók bevásárlásáról és a szükséges mennyiségek kiméréséről, vagy akár a különleges fűszerekről is. És persze az eredményt is együtt kell elfogyasztani!

Bunkerépítés a lakás bármely pontján

A bunkerben az a jó, hogy minden gyerek lelkesen építi és bujkál benne, ráadásul akárhol felépülhet a nappalitól a balkonon keresztül a kertig. Lehet benne mesét olvasni, beszélgetni, vagy elfogyasztani az együtt sütött süteményt. A kertben kempingezni is lehet, sokszor pedig egyszerűen kell egy ilyen búvóhely, ahol a gyerek pár percig egyedül lehet, ha már túl sok a társaságból.

Kertész leszek…

A piciknek aligha van jobb játék a kertészkedésnél, hiszen nyugodtan lehet piszkolni sarazni, földet gyömöszölni vele. A kicsit nagyobbak pedig az eredményt élvezik, ahogy a magból a gondoskodás hatására kinő a növény. A konyhaablakban megteremnek a fűszernövények, a balkonon paradicsomot és más zöldségeket lehet termeszteni, vagy akár színes virágokat ültetni a balkonládába. A kertben pedig már teljesen szabadok a lehetőségeitek. Még

jobb, ha a magot is házilag „állítjátok elő”, például úgy, hogy kiszeditek őket az uzsonnára feltálalt paradicsomból vagy paprikából.

Készítsetek időkapszulát

Akárhogy is nézzük, ezek most történelmi idők. Nagyon hirtelen változott óriásit a világ, és erre a tavaszra az egész világ emlékezni fog. Állítsatok össze egy családi „időkapszulát”. Tegyetek bele fényképeket, rajzokat, írásokat a mostani helyzetről – éppen úgy, ahogy a családi utazások emlékeit rendszerezitek, akár dobozban, akár scrapbook-albumban, akár digitálisan.

Wellnessfürdő a fürdőszobában

Ha nem jó az idő, nyíljon családi wellnessfürdő a fürdőszobában. Most előkerülhet az illatos habfürdő, de akár a csempére rajzoló, lemosható zsírkréta is. Amíg a gyerekek pancsolnak, addig a szőnyegről elolvashatsz nekik egy mesét, de az őszinte beszélgetésekre is jó alkalmat ad ez az időszak. Ne felejtsd el, ők is stresszesek ettől a helyzettől, szükségük van a megnyugtató szavakra, és arra a lazításra is, amit egy finom, meleg fürdő jelent.

Szabad kezet a művészeknek

Ha van olyan falfelület akár a teraszon, akár a ház egyik kertre nyíló falán, amit nem sajnálsz, adj szabad kezet az ifjú művészeknek: hadd fessenek rá vízfestékkel, temperával, zsírkrétával, vagy bármivel, amivel kedvük tartja. Ha jól sikerülnek a graffittik, akkor akár meg is tarthatjátok őket, ha pedig nem, akkor a legközelebbi felújításnál egyszerűen kerül majd rájuk egy réteg festék.

Figyeljétek meg a természetet!

A természettől még a lakótelep közepén sem vagytok elzárva, hiszen az emeletre is felhallatszik a madarak csiripelése, innen is látszanak a fák, a bokrok. Térképezzétek fel a közvetlen környezeteteket friss szemmel: tudjátok például, milyen madarakat láttok, hallotok? Felismeritek, milyen növények nőnek a parkban?