Praktikanya

Utazik a család, de hogyan?

Minden családban elérkezik az a pillanat, amikor először döntenek úgy a szülők, hogy bepakolják az apraját és a nagyját a kocsiba vagy felpakolnak a vonatra, buszra és nekiindulnak az első hosszabb útnak, nyaralásnak, vakációnak. Persze, az efféle programok megtervezéséhez általában jó előre nekilátunk, amit érdemes is megtennünk, hiszen egy, két, esetleg több gyerkőccel már nem mindegy, hogy hova és miként utazunk.
Utazik a család, de hogyan?

Saját nyaraló? Nincs is kérdés

Ha saját telkünk, nyaralónk van, akkor valójában nincs is túl sok tervezni való, hiszen, akkor meg tudjuk azt is tenni, hogy nagyjából minden szükséges dologból (ágy, esetleg kiskád, játékok) tarthatunk ott is egy-egy darabot. Így valójában csak a legszükségesebb holmikat kell magunkkal vinni. Emellett pedig csak az utazás időtartamára kell éppen jobban készülni, függően a gyerekek számától, korától stb. 

Gyerekbarát szálloda? Bababarát szállás?

Nos, ha nincs se hétvégi házunk, se telkünk, és egyéb úton-módon szeretnénk megoldani a családos pihenést, akkor igencsak oda kell figyelnünk, hogy hol foglaljuk le például az egy hetes nyaralásunkat, nehogy csalódás érjen minket. 

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen szálláshelyre megyünk a családunkkal, tekintettel arra, hogy nem minden hotel vagy szálloda alkalmas arra, hogy gyermekeket is vendégül lásson. 

Persze, a legtöbb helyen mondjuk ugyan pótágyazhatóak a szobák, de egy wellness szállodában nem biztos, hogy találunk megfelelő medencét gyermekünknek. Egy kisebb gyerkőcöt például nem szívesen viszünk be a jakuzziba, míg egy meleg, termálivízes medencébe egyenesen tilos bevinni az 1-2 éves gyerekeket. 

Éppen ezért érdemes körültekintőnek lennünk, amikor kiválasztjuk a célállomást, és lehetőség szerint keressünk olyan szállodát vagy hotelt, amely kifejezetten család, baba, illetve gyerekbarát. 

Hogy biztosra menjünk, érdemes ezeket a szállásokat is alaposan górcső alá vennünk, ugyanis azon helyszínek közül sem mind valóban az. És ez sajnos tény. Mert bár sok pontban nevezhetnénk ezeket a szállodákat valóban gyerekbarátnak, a valóságban azonban nem biztos, hogy tényleg komfortosan fogjuk érezni magunkat. Ilyen okként említhetnénk például azt, ha mindössze két etetőszék van a szálloda egész éttermi szekciójában, vagy ha mondjuk nincs is olyan étel, amit egy kisgyermek is nyugodtan fogyaszthatna. 

Tehát, hogy a lehető legkellemesebben tudjuk eltölteni a családunkkal a vakációnkat, gondolkodjunk és tájékozódjunk jó előre és akkor biztosan nem érhetnek majd kellemetlen meglepetések.