Skip to main content

Tudástár

A szervezeti coaching jelentősége a szervezeti változások hatékony irányításában

Az előző cikkemben arról írtam, hogy a komplex szervezetfejlesztés segítségével, kisebb vagy nagyobb léptékű változtatásokkal sokat tehet a vállalkozás a meglévő munkatársi csapat megtartásáért, teljesítményük és elkötelezettségük fokozásáért, valamint a tudásuk és kompetenciáik fejlesztéséért, ezáltal a munkaerő hiány kezeléséért. Akár kisebb akár nagyobb mértékű változásról beszélünk, akkor lehet eredményes, ha hosszú távon be tud épülni a szervezet mindennapi működésébe. A szervezetben bekövetkező változás sikerre viteléhez elengedhetetlenül szükséges a vezetők aktív közreműködése, a változások tudatos irányítása.
A szervezeti coaching jelentősége a szervezeti változások hatékony irányításában

Miért olyan bonyolult dolog a változás vezetése?

Bizonyított tény, hogy a szervezeti változások 87 %-a megfeneklik, hiszen a szervezetek életének mindennapjai folyamatos változással telnek, nincs idő arra, hogy megszilárduljanak, befagyjanak az új dolgok a szervezet életébe.  A sikertelenséghez hozzájárul az is, hogy vezetőként nehéz a fókuszt tartani, és azt is nehéz elfogadni, hogy minden változás a kezdeti szakaszban teljesítmény csökkenéssel jár.

A fentieken túl számtalan további oka lehet a változás kisiklásának, a teljesség igénye nélkül például, hogy a vezetők nem foglalkoznak a változással kapcsolatos aggályokkal, nincs olyan lelkesítő jövőkép, amely a munkatársak számára motivációt jelentene a változtatáshoz, sokszor hiányzik a változás vezetőinek aktív működése, példamutatása.

A változások hatékony irányítására a Kontakt Műhely coach-ai több szállodában is sikeresen alkalmazták a szervezeti coaching módszertanát

Mi a szervezeti coaching?

A szervezeti coaching során ügyfelünk maga a szervezet. A szervezeti coaching abban segít, hogy a szervezeti változások gyorsan és eredményesen beépüljenek mind az egyéni (munkatársi és vezetői) szinteken, mind a különböző csoportok szintjén.

A klasszikus szervezetfejlesztési programoknál a munkatársaknak mindössze kb. 20%-a vesz részt a folyamatokban, így nagyon hosszú idő telik el, mire a változás végig gyűrűzik a szervezeten. Ezzel szemben a szervezeti coaching módszerrel a munkatársi elköteleződés 80%-os! Ezzel biztosítjuk, hogy a szervezeti innováció a lehető leggyorsabban, a leghatékonyabban, a legkisebb ráfordítással megvalósuljon. Csoportokban (6-8 fő csoportonként) Vezetői Műhely munka keretében zajlik a szervezeti coaching során a vezetők fejlesztése, előre meghatározott témakörök mentén. A Vezetői Műhely munkákban modulos felépítésben dolgozzuk fel a vezetőket és a szervezet érintő egyes témaköröket.

A módszer előnye, hogy a folyamat eredményeképpen úgy alakul a szervezeti kultúra, hogy az egyes témák feldolgozása mentén integrálódnak a jó gyakorlatok és beépülnek az új működési mechanizmusok. A témakörök feldolgozása során egymást követik a feltárás, az értelmezés/edukáció és a  beépítés elemei.

Ez egyes témákban tehát egy dialógikus (meghallgat – értelmez – átformál - fenntart) megközelítést alkalmazunk. A vezetői kör közös tudásának és attitűdformálásának nagyon hatékony módszere ez. Minden  egyes  téma  reflektív  módon  – azaz  meghallgatással -  indul.  Itt  mindenki elmondja, hogy az adott téma nála, mint vezetőnél hogyan jelenik meg. Lehetőség és felelősség is  megtenni  ezt,  mert  így  kapunk  információt  az  egyének attitűdjéről,  és azonosítjuk be azokat a személyes igényeket, területeket, amelyekben fejlődniük szükséges. Az  első reflektív  coaching  ülést  edukációs  elem  követi,  ahol  az  új  tudások,  új  működések vannak fókuszban, majd egy beépítő coaching ülés következik. Egy-egy témakörre összesen 3 alkalmat, 12 órát fordítunk. 

Hogyan dolgozunk? Eseteken keresztül, élethelyzetek feldolgozásával fejlesztjük a „tanultak” beépítését személyre szabottan, a szervezet és önmagunk kontextusában.

Feldolgozásra ajánlott témakörök lehetnek:

  • Szervezeti stratégia megújítása, a változások menedzselése
    • Egységes és vonzó jövőkép, célrendszer.
    • Változás vezetés John Kotter modellje és Patt Zigarmi modellje alapján
  • Megváltozott vezetői szerepek, vezetési stílusok
    • Ken Blanchard  helyzetfüggő vezetés  módszertanának  beépítése a vezetői működésekbe
  • Nyílt kommunikáció és konfliktuskezelés
    • Asszertivitás és értő figyelem technikája
    • Konstruktív konfliktuskezelés technikájának beépítése a kommunikációba 
  • Motiváció és teljesítménymenedzsment
    • A motivációs technikák újraértelmezése
    • Teljesítményértékelési rendszer működtetése és az értékelés módszertana
  • Folyamatok, feladatok átvizsgálása, racionalizálása
    • A költséghatékony és eredményes működés kialakítása, a jobb munkaszervezés elérése

 

A szervezeti coaching előnyei a változásvezetésben

A változás kudarcainak legtöbb okát képesek vagyunk kezelni a szervezeti coachinggal, nevezetesen:

· Tökéletesen alkalmas az aggályok kezelésre, mind a változás vezető csapat, mind a munkatársak, érintettek aggályainak megfogalmazásával és az azokra adott válaszokkal van lehetőség a coaching során foglalkozni

· Bevonás, felhatalmazás, felelősség hármasát adja a résztvevőknek

· Üzleti akcióterv kidolgozására és a kommunikációs stratégiai megalkotására is fel lehet készíteni a csapatot a szervezeti coaching során

· Megtörténhet a vezetői csapat aktív bevonásával egy mindenki számára vonzó és elfogadott jövőkép közös megalkotása

· A cél fókuszban tartását is támogatja rendszerességével, a coach segítségével.

· Lehetővé teszi, hogy új készségeket sajátítsanak el a vezetők, amely a változás kivitelezéséhez és fenntartásához egyaránt nélkülözhetetlenek

Összességében azt tapasztaljuk, hogy a szervezeti coaching jelentősége abban rejlik, hogy a szervezeti coaching alkalmas

  • a vezetői csapat és a munkatársak által kimondott vagy akár lappangó, felszínre nem hozott aggályok kezelésére,
  • a vezetői csapat viselkedésben változás elérésére, hiszen a résztvevők proaktivitása, lendülete, motiváltsága fokozódik
  • valódi attitűdváltozás elérésére
  • a változással kapcsolatos ellenállás kezelésére
  • a változás beépülésének, megszilárdításának támogatására amellett, hogy a folyamatos változáshoz is hozzászoktatja a szervezetet
  • az önálló folytatásra, mert tanulható a módszer, beépíthető a szervezet és vezetők napi rutinjába.

Partnereink