Aktuális

A Thermal Hotel Visegrád****superior tavalyi jótékonysági akciói – Mert segíteni jó!

A szálloda vendégeinek önzetlen támogatásával a tavalyi év folyamán összesen 4 millió forint adományt utalhattunk át a beteg gyermekek álmainak teljesítéséért a Csodalámpa Alapítványnak! Az felajánlásokból számos gyermek elérhetetlennek tűnő vágyát tudta teljesíteni az Alapítvány, így segítve a testi és lelki felépülésüket.

„A Kívánság” 4 fős csapata alig több, mint egy éve határozta el, hogy szinte minden nap csodát tesznek majd. Beteg és rászoruló gyerekeknek csempésznek felejthetetlen pillanatokat a mindennapjaikba. Decemberben egy mélyszegénységben élő család lakását újították fel, míg a 3 gyerekes család a szálloda kényelmét élvezhette.

 

A MikulásGyár adománygyűjtő akciónk keretében számos helyi és Visegrád környéki rászoruló család vehette át Vendégeink által felajánlott tartós élelmiszerekből és játékokból álló csomagját.

 

Mindent köszönünk és bízunk benne, hogy ebben az évben is együtt segíthetünk Vendégeinkkel a nemes célokért!

 

Foglalj szállást a Tehrmal Hotel Visegrádban itt!