A mai szülők generációjában még ritka kivétel volt, ha valakit kimondottan demokratikusan neveltek. Ha a családban nem is volt divat a tekintélyelvűség, az iskolában egészen biztosan találkoztunk az értelmetlennek tűnő, „azért, mert azt mondtam” felütésű szabályokkal. És persze, ahogy kell, lázadtunk is ellenük. Amikor pedig családot alapítottunk, a legtöbbünk a válaszkész, demokratikus nevelési stílus mellett tette le a voksát. De hogyan alakulnak így a családi szabályok?
Előbb-utóbb minden család életében menetrendszerűen megjelennek a bonyolultabb helyzetek. Azok, amelyekben világosan meg kell szabni a határokat, és meg kell értetni a gyerekekkel, meddig mehetnek el. Hiszen a teljesen szabadjára engedő nevelési stílus legalább annyi kárt okoz, mint a ridegen tekintélyelvű. De hogyan oldhatjuk fel ezt az ellentmondást?
Legyen világos, mit miért kérünk!
A családi szabályok csak addig értelmetlenek, amíg meg nem világítjuk a lényegüket. A februári hidegben azért nem járunk pántos pólóban, kabát nélkül, mert fázni nem kellemes. A zöldséget nem azért kell megenni, mert mindenképp kell valami rossz ízű is a tányérunkra, hanem azért, mert ettől lesz energiánk. Tanulni sem azért kell, mert mindenből osztályelsőnek kell lennünk, vagy mert a diploma egyenes belépő a milliomos-klubba, hanem mert aki több mindenhez ért, annak több a választási lehetősége az életben. Az érthető, értelmes indok pedig mindig jobban hangzik, mint a „mert azt mondtam”.
Hozzuk meg együtt a szabályokat!
A családi életnek rengeteg olyan területe van, amelyben magunk hozhatjuk meg a szabályokat, a saját igényeinkhez igazodva. Ki, mikor és milyen házimunkát végezzen? Mikor ér véget az a film, amit „feltétlenül muszáj” megnézni még lefekvés előtt? Mennyi csendes, önálló játékra van szükség ahhoz, hogy anya is végezzen a teendőivel? Üljünk le az érintettekkel, beszéljük meg a dolgot. Hallgassuk meg egymás érveit, ötleteljünk, és a végén jussunk egy olyan kompromisszumra, ami mindenki számára betartható. Ezt akár jól látható helyre ki is írhatjuk: a házimunka-beosztás esetében kimondottan célravezető ez a megoldás, de más családi szabályok esetén is segít.
Kérjük számon a kialkudott családi szabályok betartását!
A megállapodás csak akkor ér valamit, ha azt minden érintett fél be is tartja, Ha megegyeztünk valamiben, akkor azt illik tiszteletben tartani. Ebben persze megint csak nekünk kell szülőként példát mutatni, de a gyerekektől is elvárhatjuk ugyanezt. Elvégre a kompromisszumos módszerrel meghozott szabályok mindannyiunk érdekét szolgálják! A megbízhatóság pedig később, felnőttkorukban is komoly erény lesz.
Néha azért lehetünk rugalmasak!
Persze ez nem azt jelenti, hogy a közösen meghozott családi szabályok akkor is kőbe vannak vésve, ha rendkívüli események történnek. Ezzel épp a lényege veszne el az egésznek, és máris visszatérnénk a merev, tekintélyelvű szabályok rendszerébe. Egy másnapi dolgozat miatt borulhat a házimunka-beosztás, mint ahogy egy buli felülírhatja a prioritásnak tekintett közös családi vacsorát is. A rugalmasság nem tilos, csak egyensúlyozni kell azon a mezsgyén, ami a rendkívüli eseményeket elválasztja a kifogások keresésétől. És persze a kölcsönösség is nagyon fontos: aki a dolgozatra készülőtől átveszi az aznapi mosogatást, az egy másik alkalommal jogosan vár maga is segítséget.
