Aktuális

Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vására - A hagyomány folytatódik

Családi hangulat, örömteli, meghitt várakozás és jótékony segítség- a Családszervezetek II. Jótékonysági Adventi Vásárának jellemzői ezek. Magyarországon eddig még példátlan összefogásról tanúskodik e nem mindennapi esemény, hiszen több mint ötven családokat segítő civil szervezet, továbbá számos cég és magánszemély együttes erővel fogott össze egy nemes célért. Idén a vásár teljes bevétele a Melletted a Helyem Egyesület segítségével a koraszülöttek és családjaik megsegítését szolgálja. A hagyományteremtő rendezvényre a tavalyi nagy sikerre való tekintettel másodszor kerül sor december 3-án, ezúttal a Millenáris „D” épületében. 

A karácsonyi időszak nyitányaként, advent első vasárnapján a Király Nóra által alapított Fiatal Családosok Klubja és az EMMI közösen szervezi a II. Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vásárát, amely az összefogás és az ünnep jegyében, meghitt családi légkörben zajlik - közösen, egy célért. A Millenáris „D” épülete ad otthont e nemes rendezvénynek, amelynek fővédnöke idén is Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki ezúttal saját maga szintén készít, és árul majd adventi koszorúkat. A jótékonysági vásár felkért díszvendége Balog Zoltán, miniszter úr és Novák Katalin, családügyi államtitkár asszony.

Illusztris vendégek, neves közéleti szereplők is a vásár mellé álltak.

A nap ceremóniamesterei: Horváth Lili, Jászai Mari díjas színésznő valamint Tordai István, műsorvezető. A sztárfellépők pedig Vastag Csaba, Tabáni István, de számos népszerű gyermekzenekar és fellépő gondoskodik a családok szórakozásáról.

Az esemény főszervezője a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK), a vásár megálmodója pedig Király Nóra, a szervezet alapítója.

„Régóta dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy a civil szféra összefogásával tavaly először, majd idén már másodjára megszervezhetjük a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárát. Köszönöm mindenkinek a támogatást, hiszem, hogy együtt sokkal messzebb jutunk, mint egyedül. Ez a gondolat ihlette 2016-ban az első Adventi Jótékonysági Vásárt, amihez az elképzeléseimet is felülmúló családszervezet, cég és magánszemély csatlakozott, ezért is döntöttünk úgy, hogy 2017-ben immár második alkalommal is megrendezzük. Nem titkolt célom, hogy hagyományt teremtsünk ennek az egyedülálló jótékonysági vásárnak” Király Nóra, a vásár megálmodója, a FICSAK alapítója

A 2016-os vásár bevétele az Őrzők Alapítványon keresztül segítette a Tűzoltó utcai Gyermekklinika leukémiás és daganatos betegeinek gyógyulását.  A FICSAK által tavaly összegyűjtött pénzből felújítottak egy családi szobát, ahol a klinika kis hősei családjaik körében, jó körülmények között, együtt várakozhatnak a kezelések alatt.  

A 2017-es, idei Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági vásár célja, hogy a koraszülötteket és családjaikat támogassa. Fontosnak tartjuk, hogy a korábban érkezett kisbabák és családjaik a megfelelő támogatásban részesüljenek és a Melletted a helyem Egyesülettel közösen valódi segítséget kívánunk nyújtani számukra. A vásár teljes bevételét felajánlva olyan eszközöket vásárolunk, melyekkel a picik anyatejes táplálását segíthetjük.

Az Adventi Jótékonysági vásár egyben egy jó hangulatú, szórakoztató ünnepi rendezvény is, koncertekkel, gyermekprogramokkal, kézműves ajándékokkal, karácsonyi hangulattal.

Színpadi program


10.00  Betlehemes játék- ráhangolódó

10.45  Ünnepélyes megnyitó és gyertyagyújtás

11.00  Ringató - gyermekdalok, közös éneklés a legkisebbekkel

11.45  Iszkiri zenekar - gyermekkoncert

12.45  Családszervezetek vezetőinek köszöntői

13.15  Búgócsiga Zenede - gyermekkoncert

13.45  Lélekzuhany - gospel kórus

14.30  Tabáni István zenés köszöntője

14.45  Csepp Csepel Táncegyüttes - néptáncbemutató és táncház

15.30  SZTÁRVENDÉG: Vastag Csaba

16.30  Goldance - ünnepváró társastánc-bemutató Mikulásra hangolva

17.00  Eszter-lánc mesezenekar - gyermekkoncertje

18.00  Vásárzárás

Kiegészítő programok is várják a családokat, többek között gyermekjóga, interaktív meseszínház, arcfestés, kézműveskedés, táncház, játszóház és egyéb izgalmas program.

Bővebb információ: www.jotekonysagivasar.hu