Aktuális

Karácsony a szállodában - Hol igazibb az ünnep?

Az utóbbi években családok sokasága döntött amellett, hogy a szeretet ünnepét – akár belföldön, akár külföldön – szállodában tölti. Nem lesz ez másképp az idei évben sem. Miért jobb egy hotelben, mint otthon? Miért döntenek a szülők úgy, hogy gyermekeikkel együtt felkerekednek, és a megszokott környezetüktől távol ünnepelnek? Melyek az előnyei és a hátrányai a karácsonyi kiruccanásnak? Ezeket vesszük most sorra.

Nos, a legtöbben azért döntenek a szállodai karácsonyozás mellett, mert el akarják kerülni az otthoni ünnepléssel járó macerát. Mert azért valljuk csak be, a szeretet ünnepe nagyon is sok feszültséggel jár! Még akkor is, ha az éhes és szomjas vendégsereg fogadását más családtagok vállalják magukra.

A bevásárlás egy rémálom, ember ember hátán, kígyózó sorok a pénztárnál. Naná, hogy épp akkor fogy el a darált mák vagy a halfilé az üzletben, pedig ezekre lenne a legnagyobb szükség. Be kell szerezni a fenyőfát, a díszeket. Sütni kell és főzni, tisztára sikálni a lakást. Legalábbis ez lenne a cél. Feladatok, tennivalók sokasága látástól Mikulásig és még azon is túl. 

Tegyük hozzá, hogy sajnálatos módon az ünnep sem mindig mindenkinél szeretettel és békességgel teli. Ritkán látott rokonokhoz kell alkalmazkodni, konfliktushelyzetek sora állhat elő, a vendégek után maradó mosogatnivaló és rendetlenség pedig csak fokozza az idegek táncát.

Kell nekem a kimerültség?

Kimerültség, ingerlékenység, fáradtság. Mennyire jó lenne legalább ilyenkor megpihenni, együtt lenni, csakis egymásra koncentrálni, igaz? Nem meglepő módon látják egyre többen a szállodai karácsonyozásban a megoldást. 

A hotelek ilyenkor csodálatos ünnepi díszbe öltöznek. Csillogó gömbök és szikrázó fények mindenütt. A többi szállóvendéggel közösen feldíszített karácsonyfa, ínycsiklandó ételekkel teli ünnepi menüsor, forralt bor és mézeskalács, betlehemezés, élőzene, kézműves programok várják ilyenkor a hotelbe érkezőket.

Nincs csúszkálás a jeges utakon, tömeg, parkolóhely keresés. Elég csak beszállni a liftbe vagy lesétálni néhány lépcsőfokon, s máris a karácsonyi kavalkádban találja magát a vendég. 

Ha pedig más jellegű kikapcsolódásra vágyna a szállodában karácsonyozó család, ott a kellemes meleg vizű medence, a forró szauna, a kényeztető masszázs, de lehet bóklászni a környék hófödte utcáin, hóembert építeni és hógolyózni, vagy egyszerűen csak bekuckózni a szobába, és játszani, pihenni egész álló nap.

Nincs gond a főzésre, a takarításra, a karácsonyfa állításra, nem kell napokon át suvickolni a lakást, órákon át a sütő mellett állni. A tisztaságról, a finomságokról, a programokról való gondoskodást a szálloda és annak munkatársai vállalják magukra.

Otthon az igazi?

Ugyanakkor felvetődik a kérdés: Lehet egy szállodában, idegen környezetben, távol az otthon melegétől meghitten ünnepelni? Az otthoni karácsonyok ugyanis egészen mások. Ha közösen készülődik a család, az varázslatos hangulatot teremthet. Nemzedékeken át öröklődő szokásokat. Hagyományt. Olyan újra és újra, minden egyes évben átélt csodákat, amelyek generációról generációra szállnak majd tovább, megőrizve a múlt egy-egy fontos darabkáját.

Mekkora élmény egy ráérősen elköltött reggeli! És az, ha utána útra kel a család, a szállingózó hópelyhek között bandukolva élvezni végre a kihalt utcák csendjét vagy az adventi vásárok forgatagát! Az együtt töltött idő boldogsággal teli pillanatait. Fantasztikus élmény közösen mézeskalácsot gyúrni, díszíteni. Zserbót sütni a nagymama gyöngybetűkkel teleírt receptes füzetéből. Elővenni a dédszülők féltve őrzött üvegdíszeit, amelyek olyan szépen megférnek a gyerekek által saját kezűleg készített papír girlandokkal. Olyan ételeket enni, amelyekben a család évtizedek óta kedvelt finomságai köszönnek vissza. Aztán ott vannak a nagyszülőkkel, közelebbi és távolabbi rokonokkal közösen elköltött ünnepi vacsorák és ebédek, a maguk nevetős, emlékezős, összeölelkezős perceivel.

Vajon képes ugyanezeket az érzéseket előhozni, felidézni egy szállodában töltött karácsony? Adhat olyan alapokat, amelyeket a soron következő generáció átörökíthet az utána érkezőknek? Vajon képes pótolni a nagymamák bejglijének vagy az édesanyák töltött káposztájának ízét, enyhíteni a távol lévő családtagok hiányát? Lehet egy idegen környezetben bensőségesen és meghitten ünnepelni? 

Mindannyian mások vagyunk

Mindenki maga dönti el, mire vágyik. 

Vannak, akik otthon szeretnek ünnepelni, vállalva a készülődéssel járó stresszt, a rengeteg idő- és energiaráfordítást. Mások a nyugalmat, az együtt töltött minőségi időt tartják elsődlegesnek, ezért a szállodai karácsony mellett döntenek. És persze vannak, akik valahol a kettő között igyekeznek megtalálni az egyensúlyt. Ők azok, akik bár fogadnak vendégeket, étteremből hozatják a rántott halat, a sütemény és a pogácsa pedig egy környékbeli cukrászdából kerül az asztalra, ha kell, takarítónőt hívnak. S akadnak olyanok is szép számmal, akik egyszerűen elengedik a tökéletességet. Hiszen mi történik akkor, ha elmarad az ablakpucolás, vagy mindössze egyféle főfogás kerül az asztalra? 

Mindannyian mások vagyunk. De van, amiben mégiscsak hasonlítunk. Mert ez a néhány nap mindenkinek más, mint az év többi része. Ilyenkor mindenki egy kicsit befelé figyel, a szeretteire gondol. Könnyebb megbocsátani, megérteni, változtatni. 

Ilyenkor kicsit szebb a világ.  Emberibb. Bárhol is ünnepeljük a karácsony.

Te mit gondolsz? Szólj hozzá!