Aktuális

Novemberi pihenés a Velence Resort & Spa-ban

Két kamaszodó gyerekkel indultunk útnak Velencére, hogy kipihenjük a suli, no meg a munkahely okozta fáradalmakat. Sokat olvastunk a hotelről, arról, hogy mennyire családbarát, ezek a vélemények igazán kíváncsivá tettek bennünket, már csak azért is, mert kamaszodó utódainknak az elektromos kütyük és online játékok világában igen nehéz olyan programokat szervezni, amivel maradéktalanul elégedettek lennének.
Novemberi pihenés a Velence Resort & Spa-ban

Megérkezve a hotelbe, rögtön magával ragadott a családias hangulat, a mosolygós kollégák, de az állunk akkor esett le igazán, amikor a programkínálatot megláttuk. Kíváncsiságból elkezdtük a - recepción kapott - kis füzetben számlálni a programokat. Egy heti kínálat, a számolást 100 után feladtuk. Ez bizony nem kevés.  Igen ám, de az igazi kihívás mégis csak a kamaszgyerekek lefoglalása. Most már tapasztalatból mondhatjuk, a Velence Resort & Spa-nak ez is sikerült. A házon belüli kincskeresés közben felfedezhették a hotel minden zegzugát, miközben a kincskereső füzetbe gyűjtögették az információkat. Olyannyira kedvet kaptak a kalandozáshoz, hogy következő nap kerékpárra pattantunk és elindultunk a Velencei-tó körüli kincskereső túrára. Izgalmas volt pontról pontra végrehajtani a feladatokat és jóleső fáradtsággal leadni a kitöltött kincskereső füzetet. Legnagyobb meglepetésünkre az esti mini disco végén egyszer csak elhangzott a nevünk és a csupa mosoly animátor lányok egy ajándékcsomagot nyújtottak át részünkre az eredményes kincskereső túráért.

Az ünnepi hétvégén egy különleges programra figyeltünk fel, amivel még sehol nem találkoztunk, ez a „szabaduló szoba”. Mi felnőttek már átéltünk többször ilyen kalandot, gyerekekkel együtt még nem. Gondoltuk, megpróbáljuk.  Mindnyájunk leleményességére, ügyességére szükség volt, végül időn belül megoldottuk a feladványokat és kijutottunk. Lenyűgöztek a változatos feladatok, izgalmas kaland, igazi adrenalin bomba volt mindnyájunknak. Bízunk benne, hogy lesz folytatás! Mi biztosan visszatérünk!

 

Te is eltöltenél néhány pihentető napot a Velence Resort & Spa-ban? Itt tudsz foglalni!