Aktuális

Zenélő tálak a Hotel Atlantisban- avagy mit kell tudni a tibeti hangtál masszázsról?

Az első kép, ami eszünkbe jut ennek a masszázsnak a hallatán, ahogy egy dekoratív hölgy, fehér törölközőbe csavarva fekszik a masszázságyon. Testén furcsa, távolról súlyosnak tűnő fémtálak sorakoznak, arca mégis olyan kisimult, mintha nem is ebben a világban járna.Azt hihetnénk, hogy ez is csupán egy ügyesen megrendezett marketing fotó.  Biztosan ezzel akarják elhitetni velünk, hogy majd egy masszázstól máris egy másik univerzumba csöppenünk, akárcsak a hölgy a fotón, arcunk kisimul és gondjaink egy testünkre helyezett edény feletti suhintására már tova is szállnak. Na persze. Ezt azért mi sem hisszük el. Vagy mégis?

Az megvan, hogy amikor követ dobunk a vízbe, koncentrikus körök keletkeznek, és a hullámok keresztülvonulnak a víz felületén? Na és az, hogy testünk háromnegyede víz? Ez csak azért érdekes, mert egy kezelés során a hangtálak hasonló hatást gyakorolnak ránk mi a kő a vízben. Akár testünkön vannak, akár mellettünk szólaltatják meg azokat, az így előhívott rezgések bejutnak testünkbe és koncentrikus körökben végigáramlanak rajta, megmozgatva a mintegy 100 billió sejtünket. Ilyen módon oldják tehát az energetikai blokkokat és áthangolják az energetikai hullámainkat, hogy azok újra a legmegfelelőbb frekvencián rezegjenek.

Ha ez most kicsit olyan megfoghatatlannak tűnik, megértjük. Ezért álljon itt néhány abszolút kézzel fogható és igazolt hatása ennek az egyedi masszázs fajtának, melyet nem mellesleg a Hotel Atlantisban is kipróbálhattok!

A Tibeti hangmasszázst Neked (is) ajánljuk: 

Ha feszült vagy, elfáradtál a rohanó, stresszes mindennapokban

Ha nehezen megy az elalvás, vagy általános alvási nehézségeid vannak

Ha gyakran érzel feszültséget nyak- és válltájékon

Ha emésztési gondjaid vannak

Ha vérnyomás rendellenességgel küzdesz

Ha szeretnéd oldani a belső feszültséged, szorongásod

Ha szeretnél kipróbálni egy igazán különleges stressz kezelő módszert, közelebb kerülni kicsit önmagadhoz