Együnk

6 trükk, hogyan főzz kisgyermek mellett!

Közhelynek számít, de valóban igaz, hogy egy (vagy több) kisgyermek mellett anyukaként 24 órás „szolgálatot” vállaltunk. A nap végén joggal érezzük, hogy ismét seperc alatt leszállt az este, míg napközben sokszor azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. Próbálkozunk megfelelni az egész család igényeinek: a csemetének sok-sok friss levegőre van szüksége, így nem maradhat el a séta és a játszóterezés, eközben a lakást is jó lenne kicsit helyrebillenteni, hogy – amennyire csak tőlünk telik – ne emlékeztessen már megint egy csatatérre. Az sem utolsó dolog, hogy valami tápanyagforrásra is szüksége van a családnak, és azt még meg sem említettem, hogy jómagunk regenerálását sem hagyhatjuk időnként figyelmen kívül.
6 trükk, hogyan főzz kisgyermek mellett!

Sokszor gondolhatjuk, hogy egy ezerkarú istenség vagy inkább istennő szerepébe kell bújnunk, hogy mindenki jól érezze magát. Bizony, hiszen a család intézményének mindeneseként érezhetjük úgy, hogy a lelkünkön szárad, ha a gyerkőc nyűgös, mert nem kapta meg a napi levegő- és hintaadagját, vagy éppen nem pihent eleget; a lakás romokban hever, és már megint csak egy rántottára vagy pirítósra futotta az energiánkból. Itt jön képbe az apuka, akinek – ha szerencsés esetben nem húzza késő estig az igát – szintén feladata részt vállalnia ezekből a teendőkből, hogy egy kis családi kikapcsolódásra is jusson idő a nap végén. Például elviheti egy kis esti sétára a gyerkőcöt, amíg mi próbáljuk a hőn áhított csöndet élvezni, és utolérni önmagunkat: akár előkészíteni a másnapi főzést, vagy akár venni egy nyugtató fürdőt. A legtöbb anyukának nem könnyű feladat a főzést is beiktatni a napirendbe, ehhez szeretnék néhány tippet adni, én hogyan csinálom. Ha találunk ár-érték arányban valami kedvező menüzőt, akkor szerencsénk van; viszont ha nem mindig tartjuk megfelelőnek a kínálatot, vagy ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk főzzünk, akkor jól jön néhány praktikus ötlet. Bevallom, a nagy hőségben minden héten van egy-két alkalom, amikor inkább az ételrendelést választom, de amint lehűl az idő, szívesebben fogok ismét sütni-főzni. Egy élethelyzet van, amikor viszont senki sem tudna rávenni a főzésre, ez pedig a családi nyaralás! Íme néhány tipp, amely megkönnyíti a konyhában töltött perceket, órákat kisgyermek mellett:

Ne főzz minden nap!

Ha nincs problémátok vele, hogy egymás után két nap ugyanazt az ételt egyétek, akkor rengeteg időt tudsz spórolni, ha – legalább időnként – dupla adagot főzöl. A család kedvenceiből mindenképp érdemes, levesből pedig sosem csinálok egy napra való adagot. Persze ez attól is függ, mekkora a család, mi (egyelőre) hármacskán vagyunk, így időpazarlásnak érezném, hogy minden nap más és más leves kerüljön az asztalra. Ha esetleg a főételt egy ebédre bekebelezték az éhes pocakok, legalább leves maradt, és a másik nap akár egy sonkával és zöldségekkel felturbózott rántotta is megteszi második fogásként!

Tervezd meg legalább pár napra (vagy akár még több időre) a menüt, így a nagybevásárlás során beszerezhettek minden alapanyagot! Ha nincs haditerv, és semmi sincs otthon, akkor az igencsak megnehezíti az ételkészítést. Persze a gyermekkel együtt is leszaladhatunk a boltba, viszont nem biztos, hogy sikerül elkerülnünk a kígyózó sorokban a kellemetlen nyűglődést.


Előző este készülj elő a másnapi sütés-főzésre!

Számos dologgal előre dolgozhatunk, hogy másnap már szinte csak az utolsó simításokat kelljen elvégeznünk! Amíg apa és gyermek a játszótéren töltik az időt, addig mi zavartalanul

  • felszeletelhetjük és bepanírozhatjuk a húst,

  • felkockázhatjuk és bepácolhatjuk a csirkét,

  • meghámozhatjuk és feldarabolhatjuk a krumplit, arra kell ügyelni, hogy tegyük annyi vízbe, hogy az ellepje, és főzésig irány a hűtő!

  • Ha van elegendő hely a fagyasztóban, akkor jó adag zöldséget is raktározhatunk benne darabolás és néhány perc előfőzés után! Ehelyett persze választhatunk eleve fagyasztott zöldségeket is, amit csak le kell emelnünk a boltok polcairól!

Időnként iktass be valami pofonegyszerű ételt!

Pl.:

  • rántotta

  • fagyasztott spenót tükörtojással

  • bundás kenyér

  • hot-dog

  • sült krumpli grillkolbásszal vagy egyéb feltéttel, amit csak a serpenyőbe kell dobni!

Legyen mindig otthon vésztartalék, azaz alapanyagok a hipp-hopp elkészíthető gyors fogásokhoz! Néhány példa, hogy nálam milyen ételek lapulnak sokszor a készleten:

  • zacskós rizs

  • tojás (a már említett életmentő gyors rántotta bármikor jól jöhet)

  • üveges lecsó

  • grillkolbász, amit csak be kell dobni néhány percre a serpenyőbe

Legyen a tarsolyban egy-két rendelős menüző, étterem arra az esetre, ha minden kötél szakad!

Remélem, ezeket a praktikákat alkalmazva ti is könnyebben megbirkóztok a feladattal. Mindenkinek kellemes konyhatündérkedést kívánok!