Élménybeszámolók

Nyaralás két gyerekkel

Hónapok óta terveztünk egy rövid családi nyaralást a két gyermekünkkel. Tapasztalatból tudom, hogy elindulni két, különböző igényű aprósággal nem egyszerű. Ráadásul az utazási távolság sem mindegy. A félelmeink azonnal eltűntek, amikor rátaláltunk a Velence Resort & Spa szállodára az interneten.  A honlapot böngészve tudtuk, hogy ez az, amit keresünk. Elsőként a szálloda környezete, a közvetlen tóparti elhelyezkedés, a bőséges információmennyiség fogott meg bennünket. Így már megnyugodtunk, hogy gyermekeink sem fognak hiányt szenvedni semmiben, a hotelben minden bérelhető, a cumisüveg melegítőtől a babakocsiig. Igaz, nem minden ingyenes, de már megéri, hogy nem kell otthonról magunkkal cipelni ezeket az eszközöket.
Nyaralás két gyerekkel

Megérkezve egyik ámulatból a másikba estünk. A recepción kapott kis programfüzetet lapozgatva, alig tudtuk eldönteni, hogy hová is menjünk, melyik programot válasszuk. Nos, először elfoglaltuk a szobát, ahová már előzetesen bekészítették nekünk a kért eszközöket, bilit, WC szűkítőt, fellépőt, babakádat, hálós kiságyat, a nagyobb gyermeknek - és természetesen nekünk is - fürdőköntöst. Miután kényelmesen kicsomagoltunk, elindultunk felfedezni a hotelt. A Játéksziget igazi gyermekparadicsom, alkotóház és sok-sok játék, a türelmes, mosolygó animátoroknál bármikor otthagyhattuk a nagyobb lurkót, hiszen ő már elmúlt 3 éves. Ha elunta a csendesebb játékot, ott volt a Dzsungel játszóház, ahol kedvére ugrálhatott, csúszhatott-mászhatott napestig, és ki is használta az alkalmat.

A tárgyi feltételeken túl a szálloda igyekszik különböző foglalkozásokkal is a vendégek kedvében járni. A baba- és gyermekjóga, a bölcsődés korú gyerekeknek a Ringató foglalkozás, Ele-Fülöp és Ele-Fanni megjelenése a gyerekek között, a minidisco, a családi kincskeresés, szinte alig tudtunk választani a sok lehetőség közül.

Kipihenve, feltöltődve tértünk vissza a hétköznapokba és megfogadtuk, hogy egészen biztosan visszajövünk még.

 

Emese, 2017. szeptember