Élménybeszámolók

Utazni jó és gyerekkel még vicces is!

„Melyik felsőt vigyem még magammal? Az ujjatlant, a mintásat vagy a pirosat? Ah, elviszem mind a hármat, biztos, ami biztos, lehet, hogy egy hétre kevés lesz a 15 póló, legyen nálam tartalék is!” Azok a régi szép idők! Ma már komolyan nem értem azt a pánikot és izgatottságot, amit egy-egy utazás előtt csomagolás előtt éreztem.  
Utazni jó és gyerekkel még vicces is!

2016 elején gondoltam egy nagyot. Módszeresen elkezdtem mondogatni a páromnak, hogy engem a közelgő kerek szülinapomon bizony semmi más nem tenne boldoggá, minthogy hármasban ücsörögjünk horchatát szürcsölve Barcelonában a tengerparton. Néhány évet ott éltünk, és a mai napig visszahúz a szívem, egy kis darabkája biztosan ott maradt a homokban. Nem volt könnyű dolgom. Életem párja hivatkozott a kisfiúnk korára (egy éves múlt akkor), a terrorista veszélyre, arra hogy mennyi mindenre másra tudnánk költeni azt a pénzt, amibe az út kerül… A kitartásom, a sok ráutaló sóhajtozás azonban megtette a hatását, a szülinapomra megkaptam Marci fiam pancsi repülőjét, ráírva a célállomást és az időpontot.

Ha őszinte akarok lenni, az utat egyáltalán nem lehetett gyerekbarátnak nevezni. Fapados járat, kora hajnali indulással, csak kézipoggyásszal, 4 nap időtartamra. Minden úgy, mint, amikor még csak ketten utaztunk. Nagyon boldog voltam, hogy megmutathatjuk a kisfiúnknak, hol éltünk, találkozhatunk az ottani barátokkal, megismerhetem a barátnőm kisfiát, akit addig csak fotókon láttam és ő szintén láthatja személyesen Marcit! Egyetlen dolgot tudnék gyerekbarátnak nevezni, egy ismerős, kisgyerekes családnál laktunk a belvárosban, így nem volt gondunk a kiságyra, a pelenkázóra és játékokra.

Még így sem volt egyszerű úgy összeállítani a kézitáska tartalmát, hogy legalább a gyereknek mindene meglegyen, amire szüksége lehet, és ott nem tudjuk vagy akarjuk pótolni. Mert azt azért tudtam, hogy nem a dzsungelbe megyünk, ezért bármi elfogy, itthon marad, beszerezhető ott is. Mondanom sem kell, hogy magamnak ezúttal 4 napra szigorúan 4 pólót csomagoltam.

Természetesen izgultam, hogy Marci hogyan fogadja majd a repülést, a fel-és leszállást. Nem gondoltam volna azonban, hogy a 4 nap alatt a legnagyobb ellenkezést az váltja ki belőle, hogy hajnali 4-kor keltegetem, próbálom kicserélni a pelenkáját és öltöztetni. Zokon vette és bár a taxiban már békésen nézelődött, azért láttam a szemében a kérdést: Megőrültetek? Hová megyünk ilyenkor??? Amikor a reptérre értünk, már felélénkült, lelkesen figyelte a repülők között cikázó járműveket, a körülöttünk lévő utasokat, bújócskázott a bőröndök között, mindeközben megette majd az egész szendvicset, amit az apukája vásárolt saját magának. Amikor elfoglaltuk a helyünket a gépen, kicsit elkezdtem izgulni, vajon nem ijed-e meg a felszállásnál, nem zavarja-e nagyon, ha bedugul a füle, de teljesen alaptalan volt az aggodalmam, szépen eljátszadozott az övvel, és mikor a gép felemelkedett, egy szóval kommentálta az eseményt: Hoppá! . A következő két és fél órában életem értelme békésen aludt az ölemben, bepótolva az éjszakai alvásából lecsípett időt. Így én teljesen elzsibbadtam az út végére, de nem számított, lényeg, hogy ő kényelmesen utazott.

A városban eltöltött négy nap alatt azt tapasztaltam, hogy Marci a sok látnivaló, a rengeteg új benyomás hatására sokkal jobban evett és aludt, mint itthon. Automatikusan átvettük a város egyszerre nyüzsgő és nyugodt hangulatát. Elmentünk egy-két olyan helyre, amelyekhez szép emlékek fűződtek, vásárolgattunk, piacoztunk, a kisfiúnknak nagyon tetszettek a robogók, városnéző buszok, és a különféle metrók. Mi egyetlen látványosságot szerettünk volna újra látni, ez a Sagrada Familia volt, hogy mennyit változott, hogyan halad az építése ennek a csodának. Marci általában a tengerparti séták során aludt a babakocsiban, és amikor felébredt, az addig látott legnagyobb „homokozóban” találta magát, annyira jó volt látni az örömét! A kint tartózkodás alatt –bár sosem voltam nagy híve- bébiételt vásároltam, mert nem szerettem volna főzőcskézéssel tölteni az időt. Marcinak minden ízlett és nem túlzás, amikor azt állítom, hogy dupla adagokat evett a szokásos helyett. Délutánonként mindig egy baráti találkára siettünk, nagyon öröm volt a régi ismerősöket viszontlátni. Volt, akivel a játszótéren találkoztunk, meglepetten tapasztaltam, hogy egy népszerűbb parkban vagy téren hosszú sorok állnak a hintáknál és egy hintába egyszerre két gyereket, oldalra fordítva és egymásnak háttal ültetnek, hogy minél többen élvezhessék egyszerre a játékot. Vannak helyek, ahol nem lehet tartani a napirendet, ahol bizony nem sikerül este 8-9 között letenni a gyereket. Régebben meglepetten láttam, hogy egész kicsi gyerekek még este 10-kor is az utcán vannak. A kisgyerekes barátok is arról számoltak be, hogy bizony náluk 11 előtt nem alszanak el a kicsik. Tudják, tudják, hogy korábban kellene, de egyszerűen nem megy. Hozzá kell tenni, hogy ott reggel később indul az élet, általában 9-re járnak dolgozni, és az iskolákban is akkor kezdődik a tanítás. Szóval, esténként nekünk sem sikerült az általunk elfogadott időpontra hazaérni és elaltatni Marcit, de hihetetlen módon élvezte a nyüzsgést, a bárok, éttermek esti hangulatát, az utcazenészek produkcióit, tetszett neki, ahogy a pincérnők játszottak vele, amíg mi vacsoráztunk. Utolsó este is sikerült lenyűgöznünk a zenélő, színpompás szökőkút látványával, ami szintén nem matiné időpontban működik.

Barcelona repülőtere másnap a mi csilingelésünktől volt hangos. Azzal ugyanis nem számoltunk, hogy a barátok ajándékokkal halmozzák el Marcit. Kapott egy kis harangkészletet is, fogalmam sincs, hogy a párom hogyan tuszkolta be a hátizsákjába. Minden esetre benne volt, és ahogyan lépett egyet, a harangocskák vidáman koccantak egymáshoz.

 

A kis kalandunk véget ért és mi nagyon-nagyon büszkék voltunk a kisfiúnkra! Nála együttműködőbb kisgyereket nem is kívánhatnánk magunknak. Akkor és azóta már többször is megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy család-és gyerekbarát igazán akkor lesz egy utazás vagy nyaralás, ha mi, a családtagok azzá tesszük. Ha odafigyelünk egymás igényeire, kívánságaira, ha képesek vagyunk tervezni, és ami még fontosabb, szükség szerint újratervezni is. Ha nehézségekbe ütközünk, akkor megpróbáljuk idegeskedés nélkül, higgadtan és legfőképpen jó nagy adag humorral megoldani a megoldhatatlant. Így biztosan örömmel fogunk visszaemlékezni a közös utakra.