Ezt látni kell

Egy különleges pincefalu gyermekbarát arca

Hajós egy különleges kis világ, én néhány évvel ezelőtt tudtam meg, milyen egyedülálló településről van szó. Egy városka Bács-Kiskun megyében, amelynek büszkesége a szabályos utcákból álló Pincefalu. Tudtátok, hogy kb. 1300 löszbe vájt présház található itt? És azt, hogy ezzel Hajós Európa legnagyobb egybefüggő pincefaluja? Sőt, egyes források szerint nem csupán Európában, hanem a világon is a legnagyobb! Mi ezt nem is sejtettük néhány évvel ezelőttig, amikor egy hosszú hétvégén itt pihentünk meg.
Egy különleges pincefalu gyermekbarát arca

Ha egy átlagos hétköznapon vagy hétvégén érkezünk, ne valami színes kavalkádra és kirakodásra legyünk felkészülve, sokkal inkább a csend és nyugalom jellemzi a helyet. Mi januárban jártunk itt, és szinte csodaszámba ment, ha egy fél nap leforgása alatt emberbe botlottunk. A présházak zárva voltak, ha szeretnénk megkóstolni a vidék borait, akkor érdemes előzetesen bejelentkeznünk valamelyik borospincébe. Azért a pincefalu centrumában találtunk olyan panziót, amelynek étterme egész évben nyitva tart, így nem maradtunk éhesek, sőt, borospince is tartozik a helyhez. Az itt töltött napunkat inkább a nyugodt séta, szemlélődés jellemezte, a falu egyedülálló hangulata önmagában is lenyűgöző.

Ha inkább nyüzsgésre vágyunk, akkor mindenképpen valamelyik rendezvény idején érdemes ellátogatnunk, hiszen az év folyamán több ilyen alkalom is kínálkozik. Ráadásul a gyerkőcöknek is sokkal érdekesebb lehet a településnek ezt az arcát megismerni. Idén is megrendezik márciusban és decemberben a már hagyománnyá vált Nyitott Pincenapokat, ahol a különböző borászatok borai mellett kézműves ételek, sajtok, csokoládék és „disznóságok” is szoktak lenni terítéken. A legnagyobb rendezvény minden évben az Orbán napi borünnep, amely az egész család számára felhőtlen szórakozást nyújt. Több helyszínen vannak programok, melyek nem csak a felnőtteknek kedveznek, hiszen a koncertek mellett bábelőadások is vannak. A kézműves vásár és a finomságok széles palettája természetesen itt sem marad el.

Családbarát borházban jártatok már? Ha nem, akkor ajánlom figyelmetekbe a hajósi Bálint Borházat, ahol a kisebbek sem fognak unatkozni, míg a szülők felfedezik a zamatos ízeket. Ha már jobb időben érkezünk, akkor a csemeték a kültéri játékokkal is lefoglalhatják magukat; csúszdázhatnak, homokozhatnak, sőt, az íjászkodást is kipróbálhatják. Ha az időjárás nem ilyen szerencsés, akkor bent is különböző játékok, a kicsit nagyobbaknak pedig csocsó köti le a figyelmét. A borászat tágas terasszal rendelkezik, igény esetén étkezést és élőzenét is tudnak biztosítani.

Ha nem csak egy-két napra érkeznénk, hanem kicsit több időre, ne aggódjunk, hiszen a környéken is van látnivaló bőven. Végigjárhatjuk a közeli Baja és Kalocsa nevezetességeit, múzeumait, de természetjáró programot is szervezhetünk. Az egyedi növény- és állatvilággal rendelkező Gemenci erdő kihagyhatatlan túracélpont, a kicsik nagy örömére erdei vasútról is élvezhetjük a táj szépségét. A megállóhelyeken játszóparkok, múzeumok szórakoztatják az utazóközönséget, illetve sétahajóval is folytathatjuk a felfedezőutat.