Ezt látni kell

Irány a Pilis! - Ötletek családos barangolásokhoz

A sokszor szülőt, gyereket nem kímélő nehéz tanévkezdés után szinte felszabadító kimenekülni a természetbe egy kellemes őszi napon, hogy közösen töltekezzünk az erdő csendjében. Ebben az összeállításban olyan kiránduló útvonalakat gyűjtöttem össze, amelyeket mi magunk is végiggyalogoltunk saját gyermekeinkkel. Mindhárom útvonal tartogat olyan „extrát”, amivel motiválhatjuk a srácokat a kilométerek megtételéhez.
Irány a Pilis! - Ötletek családos barangolásokhoz

Zsivány körút igazi kis zsiványoknak (kb. 4,5 km)

Dobogókőre érkezhetünk menetrend szerinti buszjárattal vagy autóval – ám ez utóbbi esetben számolnunk kell az óradíjas parkolási költséggel. Érdemes a túrát egy csodálatos kilátással indítani: az Eötvös Loránd Menedékház mögött található kilátópontból láthatjuk a lenyűgöző Dunakanyart.

A Zsivány körút a buszforduló melletti lankás erdei útról indul, jele a piros körút jel. Jó hír, hogy egy szakaszon az Országos Kék Túrával haladunk együtt, tehát a látnivaló és a táj egészen biztosan a legszebbek között van. Nyaralók, házikók mellett haladva hagyjuk el Dobogókő központját, hogy aztán a lejtős erdei úton végre az erdő igazi csendjével találkozzunk. A laposabban sütő őszi nap be-besüt a magas fák ritkuló lombja között: az őszi hegyvidék mindig más arcát mutatja. Az árulkodó nevű Kanyargós-patakon áthaladva sudár fenyőfák között felfelé vezet az út, ekkor már sejthetjük, hogy a körútnak nevet adó Zsivány-sziklák nincsenek messze.

Mikor elérjük a sziklákat, figyeljünk a gyerekekre, mert bár a sziklamászás kalandos és izgalmas, mindenképpen szigorú szülői felügyeletet vagy segítséget igényel. Megkereshetjük a Hideg-lyukat is, majd haladjunk tovább a Márton-rét felé! Itt tarthatunk egy hosszabb, akár játékokkal színesített pihenőt, a rét tökéletesen alkalmas a piknikezésre, és akár labda is előkerülhet.

A Zsivány-körút második szakasza kaptatókkal tűzdelt, felfelé vezető erdei ösvény egészen a dobogókői szánkópályáig. Innen pedig a közút mellett sétálhatunk egészen a kiindulópontig kiépített járdán, kényelmesen.

Kőfülke, az „Egri vár” és a Teve-sziklák kalandoroknak (kb. 5 km)

A Pilis egyik kapuja kétségkívül a fővároshoz igen közel eső sváb település, Pilisborosjenő. Új óvodája, a Mesevölgy ovi mellett ingyenesen parkolhatunk (a főút folytatásán kell egyenesen továbbhaladni, amíg szabad).

Egy ősszel is gyönyörű levendulamező majd egy hatalmas rét mellett sétálunk el először, innen jól figyeljük a kék jelzést (ismét az Országos Kék Túra egy szakaszán járunk!), mert egyszer csak jobbra visz! Az út tehát felfelé, egy tanösvénybe csatlakozik: a Kevélyhegyi Tanösvény néhány táblájával találkozunk. Mi csak a Kőfülkéig vittük fel a gyerekeket, de akiben több erő van, mehet egészen a Nagy-Kevély csúcsáig, ahonnan nagyon szép a kilátás. A Kőfülkénél a sziklákon ücsörögve, támaszkodva tarthatunk egy kis pihenőt, míg a gyerekek – szülői felügyelet mellett, mert bizony mászni kell néhány lépést – megtekintik a fülkét.

A Kőfülkétől visszafordulunk, hogy az Egri vár „másolata” felé vegyük az irányt. A biciklisek útját keresztezve lefelé kell továbbhaladni, bokros, cserjés, sziklás vidéken sétálunk egészen a várig (a jelzés nélküli út igen egyértelmű, nagyforgalmú). Itt ismét lehet pihenni, piknikezni egyet. A bizonyos szemszögből nézve valóban púpos állatra hasonlító Teve-sziklákat szintén jelzés nélküli ösvényen lehet megközelíteni a vár felől, de a kék jelzés is elvisz erre. Innen már csak néhány perces séta a kiindulópontunk.

Lajos-forrás, Kő-hegyi Turistaház, Petőfi-pihenő a kitartóknak (kb. 8,5 km)

A Pomáz felől néhány perces autózással megközelíthető Lajos-forrás előtt lehet ingyenesen parkolni. Itt friss, jéghideg forrásvízzel tölthetjük meg kulacsainkat indulás előtt, sőt, a néhány lépésre található rét piknikezési és bográcsozási lehetőséget is kínál. A réten áthaladva a sárga jelzésen sétálunk viszonylag sík terepen. Figyelem! Eső után saras lehet az erdő, ezen a túrán legyen rajtunk bakancs vagy olyan cipő, amit nem sajnálunk.

A sárga jelzésen hosszan haladva (megmászható magasles várja a gyerekeket útközben) egyszer csak a Kő-hegyi tanösvénybe csatlakozunk, innen már nincs messze túránk felezőpontja: a turistaház, másik nevén a Czibulka János Menedékház. E helyen egyszerű ételeket, kávét rendelhet a megfáradt turista. A rét és a kilátás is nagyon szép, pihenni, uzsonnázni épp alkalmas. A zöld jelzésen kirándulunk tovább.

A Petőfi-pihenőről kitekintve láthatjuk a Gomba-sziklát és Pomáz egyik nyaralókkal övezett részét, majd a János-forrás mellett haladunk el. A következő elágazásnál a kék kereszt jelzést követjük: hosszú, fárasztó, egyenes kaptató következik kilométereken keresztül Lajos-forrás kiindulópontig.

Még több kirándulási tippért kattints!