Ezt látni kell

Ópusztaszer, az aktív kikapcsolódásra vágyók kánaánja

Életem során több alkalommal jártam a Nemzeti Történeti Emlékparkban, ezen a különleges atmoszférájú helyen. Először gyerekként egy iskolai kirándulás keretében, majd néhány évvel ezelőtt – akkor még „csak” leendő - férjemmel –, legutóbb pedig már csemeténkkel együtt látogattunk ide. Minden alkalommal elvarázsolt a hely sokszínűsége, a régi korok életét idéző helyszíneket bejárva átéreztem a mottót, amely a Park weboldalán is szembetűnik: „Lépj be a múltba!” A közelmúltban ismét beléptem, ezúttal egy családi kikapcsolódás keretében.
Ópusztaszer, az aktív kikapcsolódásra vágyók kánaánja

Készüljünk fel rá, hogy igazán aktív pihenésben lesz része a családnak, ha ellátogatunk Ópusztaszerre! A Feszty-körképet mindenkinek látnia kell, a monumentális körpanoráma kidolgozottsága, képi világa már önmagában is lenyűgöző. A festmény előtti, és azzal már-már összemosódó műterep, és a hangeffektek csak fokozzák azt az érzést, hogy időutazó kis családunkkal a honfoglalás korába csöppenünk. A Körképen kívül számos kiállítás is vár ránk, őseink életmódjától kezdve a magyar pénzverés történetén át a millennium korának viselettörténeti kiállítását is élvezhetjük. A skanzennek is magával ragadó a hangulata, ellátogathatunk többek között a tanyai iskolába, és akár vásárolhatunk is kézműves termékeket, édességeket a szatócsboltban.

Mielőtt útnak indultunk, a Park honlapján feltérképeztük a fontosabb tudnivalókat. Néhány pontban összegyűjtöttem, mire érdemes felkészülni azoknak a családoknak, akik tervezik az ide látogatást!

  1. Igazodjatok a nyitva tartáshoz! Véletlenül se hétfőre készüljetek, ugyanis ekkor zárva tart az Emlékpark, mint ahogyan nagyon sok múzeum is. Lehetséges, hogy ez egy banálisnak tűnő tipp volt, de mi jártunk már úgy máshol családi utazásaink során, hogy a sűrű program hevében zárt ajtókon kopogtattunk egy bizonyos hétfői napon. Az összes többi napon a nyári időszakban 10-től 18 óráig, a téli nyitva tartás szerint pedig 10-től 16 óráig van lehetőség a Park területén tartózkodni. Ha ünnepnapon érkezünk, akkor előfordulhat, hogy egy órával hamar nyitnak! Így volt ez húsvétkor is, amikor mi látogattunk ide. Erre érdemes utazás előtt rákeresni a honlapon.

  2. Körültekintően válasszunk jegyet! Számos jegytípusból válogathatunk, de nézzük meg alaposan, mire jogosít minket a jegyünk, hiszen a legkisebb csomag például nem tartalmazza a Feszty-körkép megtekintését. Ha csak néhány órát töltünk itt el, akkor nem érdemes „túlvállalni magunkat” a jegy tekintetében, mert valószínűleg nem lesz elegendő idő a különböző extrákra. Mi 6 órát töltöttünk itt, és szinte egy szempillantás alatt elröppent ez az idő. A Panoptikumba nem szólt a jegyünk, de az az igazság, hogy nem bántam meg, hiszen még így sem tudtunk zárásig mindent megnézni. Korábban volt szerencsém látni, és a jövőbeli terveinkben is szerepel, de ehhez úgy érzem, nyitásra feltétlenül meg kell érkeznünk.

  3. Járjunk utána, pontosan milyen kedvezmények vannak! Vannak családi jegyek, amelyek 2 felnőtt és 2 gyermek belépése esetén jelentenek egy kis megtakarítást. Jó hír, hogy 6 éves kor alatt díjtalan a belépés, tehát a családi kedvezményt azok tudják kihasználni, akik nem a legkisebb csomagot választják, és van két 6 és 18 év közötti gyermekük. Ha esetleg egy éven belül több alkalommal is van lehetőségünk ellátogatni Ópusztaszerre, akkor érdemes megfontolni a Feszty Kártyát, amely már két alkalom során visszahozza az árát, tehát minden további belépés díjmentessé válik a vásárlástól számított egy évben.

  4. Véletlenül se hagyjátok ki a Feszty-körképet! Amint fentebb írtam, van olyan jegy, amely nem szolgál belépőként a Körképhez, talán mert e fő attrakción kívül is számos látnivaló van. Viszont én úgy gondolom, feltétlenül látnunk kell, ha már itt járunk; akkor is, ha nem először látjuk ezt a remekművet. Azt viszont fontos tudnunk, hogy csak akkor tudják garantálni, hogy bebocsátást nyerünk a kiállítótérbe, ha előzetesen bejelentkezünk telefonon!

  5. Elektromos kisautók bérelhetők! Igazi kuriózum, hogy van lehetőség 4, illetve 6 fős kisautókat bérelni, félórás vagy órás időtartamra. Remek, és ráadásul igazi családbarát lehetőségnek tartom, hogy a hamar fáradó kisgyerekekkel vagy idősebbekkel érkezők segítségére lehetnek ezek a szemrevaló kis járgányok, hiszen nem kevés idő a Parkot bebarangolni. És végül, de nem utolsósorban a kicsiknek ez még egy külön élmény!

Amikor megérkeztünk, a tömegben alig találtunk parkolóhelyet, már-már aggódtunk, hogy nehezen fogunk visszatalálni az autónkhoz. A nap végén mi távoztunk utolsónak, közvetlenül utánunk zárta be este fél 7 felé közeledve a Park dolgozója a kaput. Csodák csodájára, az autórengetegből már semmi sem volt, egyedül állt kocsink a pusztaság kellős közepén. Nem volt nehéz megtalálni!

Remélem, sikerült meghoznom a kedveteket ahhoz, hogy ellátogassatok Ópusztaszerre. Érkezzetek nyitásra, és amennyire csak az időtök engedi, fedezzétek fel a hely szépségét!



Kellemes kirándulást mindenkinek!