Praktikanya

10 csomagolási tipp nemcsak praktikus embereknek

Korábban, amikor még saját magamnak készítettem a holmimat egy utazásra, már volt egy rutinom. Tudtam, hogy hány napra, mennyi ruha fog kelleni, mi az ami teljesen felesleges és mi az ami mindig kell és rendszeresen itthon marad. Mindegy volt, hogy ez céges utazás vagy magán út volt.  Mindegy volt, hogy hosszúhétvége vagy két hét, hogy hátizsákos vagy kiskosztümös. Össze tudtam csomagolni a holmimat egy fél óra alatt. Amikor gyerekeim születtek, akkor újra kellett gondolnom ezeket a rutinokat. 
10 csomagolási tipp nemcsak praktikus embereknek

Már csak azért is újra kellett gondolnom, mert nem szeretek felesleges holmikkal utazni. Szeretek praktikusan utazni, kevés holmival. Azt gondolom, hogy legrosszabb esetben is helyben megveszem, ami hiányzik. Európán belül hasonló gyerekmárkákkal találkozunk, még tápszert is merek venni a gyerekeknek bárhol – mindegy milyen néven fut az adott országban.  De abban is hiszek, hogy kis, praktikus ötletekkel megkönnyítem a saját életemet utazás előtt, közben és utána is. Legyen az csak 3 nap a nagyszülőknél, vagy két hét a tengerentúlon. 

 

  1. Csomagolásnál végiggondolom az utazást, mikor, melyik nap mit fog a család csinálni és szetteket állítok össze minden napra és csomagolok még két plusz szettet, ha leinná magát, átázna a pelenka stb.  és ha az én ruhámra sikerül valamit ráborítaniuk. Ha egyben látom a gyerek és a saját ruhatáramat, azonnal kiderül, hogy felesleges egy 4 napos útra 5 kardigán, 3 játszóterezős nadrág, 4 szoknya. Máris a felére csökkentettem a bőrönd méretét és a válogatás lehetőségét is a szállodában.

  2. Minden mindennel passzoljon. Egyébként is törekszem rá, hogy minél kevesebb ruhával  éljen a család, de utazáskor kimondottan olyan holmikat pakolok, amelyeknél mindegy, hogy mit mivel veszek fel.

  3. A piperetáskám jóformán alapdolgokkal, de mindig útra készen van a fürdőben. Mivel sokat megyünk vidékre nagyszülőkhöz, így nagyon praktikus hogy nem kell állandóan a fejemet törnöm, hogy mit is kellene magammal vinnem, hanem csak bedobom a táskába. Aki nem utazik sokat, annak egy lista jöhet jól ilyen esetben.

  4. Hasonlóan praktikus okokból a gyerekek alap gyógyszeres doboza is állandóan útra készen van a gyógyszeres dobozban. Így ha menni kell, akkor nem kell órákat állnom felette, hogy mit is vigyünk magunkkal pár napra, hanem csak beteszem a dobozt a bőröndbe.  Nálunk az alap a c vitamin, d vitamin, köhögésre gyógyszer, nyákoldó és a lázcsillapító. Ha ennél komolyabb kell, akkor már orvoshoz kell úgyis menni.

  5. Van egy lista a telefonomban, hogy melyek azok a dolgok, amelyek bármilyen utazásnál hasznosak lehetnek. Ezek itthon már alapdolognak számítanak és emiatt volt, hogy elfelejtettük őket, itthon maradtak.  Utazás előtt végignézem a listát és kiválogatom, hogy éppen mi kellhet: váltócipő, wc-szűkítő, összehajtogatható pelenkázó alátét, kirándulós hátizsák, hordozó takaró...

  6. A bőröndökben nem egymás fölé, hanem egymás mögé pakolom a ruhákat. Olyan magasra hajtogatom őket, mint a bőrönd és mintha borítékokat tennék egymás mögé egy dobozba, úgy teszem be a ruhákat is. Így rögtön látom, hogy mi és hol van a bőröndben, nem kell állandóan átpakolnom a csomagot, ha keresek valamit. Illetve helyet is spórolok.

  7. Hogy egyszerűsítsem a saját életem, a szennyes ruhát hazafelé már úgy csomagolom be, hogy otthon ne kelljen válogatni színek szerint a család ruháit, hanem rögtön mehessen a mosógépbe egy komplett mosás. Egyik bőröndbe a színes szennyes ruhák, másikba a fehérek

  8. Ahogy elindulunk otthonról, máris hallom a hátsó ülésről a kérdést: mikor eszünk már. Ugye ismerős? Ahogy csomagolásnál, úgy itt is végiggondolom, hogy mit fognak a gyerekek enni. Egy félpanziós ellátás mellett, még ha ebédelünk, akkor is egy uzsonnát és egy tízórait meg kell oldanom valahogy. Korábban vittünk gyümölcsöt, rágcsálnivalót és hasonlókat. Mára annyit javítottam az ötleten, hogy kész uzsonnás és tízórais dobozokkal megyünk, és így csak elő kell vennem ezeket, ha a gyerekek már halálosan éhesek. Ezekben már felszeletelve a gyümölcs, kiadagolva a rágcsálnivaló. 

  9. Hosszabb autóútnál van egy váltás ruha a gyerekeknek és magunknak is az utastérben, hogy ne kelljen a bőröndökhöz nyúlni, amíg el nem érjük a célt. De ugyanígy járok el fogkrémmel, fogkefével és kisebb törölközőkkel is. Ha egy éjszakát az autóban ülünk, akkor jól tud esni reggel legalább egy fogmosás, arcmosás és ruhacsere.

  10. Valami elfoglaltság - mesekönyv, játék - még egy 2-3 órás úton is kell a gyerekeknek. Ezeket kisebb adagokban tárolom, hogy mindig legyen valami újdonság, amivel anya előrukkolhat. Nagyobb gyerekeknél, hosszabb út esetében hasznos körbenézni a világhálón, hogy ki mivel köti le a csemetét, akár listát is készíteni az ötletekből, mert nem biztos, hogy adott helyzetben, amikor már órák óta nyűglődnek a gyerekek, bármi értelmes eszünkbe jut majd.