Tizenkét évvel ezelőtt új időszámítás kezdődött az életünkben: az addigi hátizsákos, kalandos, ott-keresünk-szállást-ahol-ránk-esteledik jellegű világjárást felváltotta a gyerekes, családos utazás, ami addig nem tapasztalt kihívások sorát hozta el számunkra. Sőt, mintha ez önmagában nem lett volna elég, időközben (nagyon) nagycsaláddá lettünk és ezzel a szálláskeresést övező problémák is megsokszorozódtak.
Miért lovagolok állandóan ezen a témán? Mert lehet valahol csudaklassz moziszoba vagy kedves és lelkes animátorcsapat, de ha mi, szülők már második nap hatalmas karikákkal a szemünk alatt ülünk le a svédasztalhoz reggelizni az éjszakai átjáróháztól, amit a közös szoba okoz, akkor azon semmiféle arcfestés, vidám mondókázás nem segíthet, a sószobáról nem is beszélve.
A helyzetünket tovább nehezíti, hogy a legidősebb és a legkisebb gyerekünk között tíz év van és nemcsak a viselkedésük merőben más, hanem az alvási szokásaik is. Na, meg persze köztük ott van még három másik gyerek is, szintén teljesen különböző szokásokkal. Ha ötüket egy szobába zsúfoljuk össze, akkor ott kő kövön nem marad. Van tapasztalatom a kérdésben, mert otthon éveken át így éltünk, az esti lefektetés kész túlélőtúra volt: elég volt, ha csak az egyik megmakacsolta magát valamiért, a többiek azonnal szolidaritást vállaltak vele és csatlakoztak az engedetlenségi mozgalmához (azt soha nem értettem, hogy ha az egyik - valami földöntúli sugallatra - önállóan segítésre adta a fejét, ez a tevékenysége miért nem hozta lázba a többiket, miért nem terjedt át rájuk, mint a futótűz... ez az élet igazi nagy rejtélye, nem a feketelyuk).
Ebből kifolyólag minden évben alig vártam azokat a napokat, amikor végre elutaztunk és a szálláson volt legalább három külön szoba és osztódhattunk. Kész felüdülés volt, komolyan.
A másik sarkalatos pont az étkezés. Ezen a ponton is megbontránkoztató leszek: kevéssé érdekel, hogy biotojásból készül-e a rántotta, vagy hogy grammra ki van-e mérve a joghurt cukortartalma, a lényeg a mennyiség, a normális minőség (valahol középen az iskolai menza és a fine dining között) és hogy akkor ehessük meg, amikor jól esik, ne legyünk szűkre szabott időkorlátok közé szorítva. Ha kirándulni támad kedvünk, akkor természetes legyen, hogy magunkkal vihető hideg élelemre váltják a meleg ebédet minden gond nélkül.
Félpanziónál alább soha nem adtam: három gyereknél még simán bevállaltam ezt a megoldást, de öt gyereknél azonban sokkal jobban örülök, hogy ha van lehetőség teljes ellátásra is.
Sok év tapasztalata után azt kell mondanom, családbarát szállás az, amit mi a saját elvárásaink alapján annak látunk és nem feltétlenül az, amit annak hirdetnek.
