Test és lélek

Ne féltsd túl a gyerekedet!

Minden szülő félti a gyerekét. Ez természetes. Mondhatnám azt is, hogy genetikailag belénk van kódolva. Igen, belém is. Ráadásul nekem az öt gyerekem miatt ötszörös dózisban jut mindenből, így az aggódásból is.De itt is, ahogy az anyaság más területein is, tudni kell mértéket tartani. Ami egyáltalán nem egyszerű. Ha viszont nem sikerül, akkor az egészséges féltés túlféltéssé alakulhat, pánikszerűvé válhat. Az pedig senkinek nem jó.
Ne féltsd túl a gyerekedet!

Hol van az egészséges határ féltés és túlféltés között? Meddig engedjük, hogy a gyerek akarata teljesüljön? Hogyan ismerjük fel, amikor valóban és komolyan beteg?

Hiszem és vallom - öt gyerek mellett mi más is tehetnék? -, hogy a gyereknevelés egy hatalmas kaland, ugyanakkor óriási felelősség is, amely az egész életünket végigkíséri. A szemünk előtt pedig egyetlen cél lebeg: a gyerekeink mindenek felett való boldogsága.

A sikerhez vezető út azonban rögös és tele van csapdákkal. Az egyik ilyen a túlféltés. A lelkiismeretes-felelősségteljes szülő ott áll a gyereke mellett, ha baj van, megvigasztalja, ha sír, átöleli, ha megijedt, orvoshoz viszi, ha komoly a betegsége, kitisztítja és bekötözi a sebeit, ha szükséges. De van egy pont, amelyet nem szabad és nem is érdemes átlépni.

Az eltúlzott gondoskodás, a szülői szerep túlságosan komolyan vétele aggályos helyzeteket szülhet, hiszen nekünk is van életünk (kell, hogy legyen!), így nem leshetjük állandóan a gyerekünk kívánságait, igényeit: éhes-e, szomjas-e, fázik-e, fel kell-e öltöztetni, jaj, mindjárt elesik, meg kellene megfürdetni stb.

A túlféltés megnehezítheti a szülő és a gyerek életét is. A túlságosan aggódó szülők gyermeke gyakran félénk, szorongó, önbizalomhiányos lesz. Bár a szülők szeretetből féltik túl, ám ez a viselkedésük gyakran a saját félelmeikből, aggódásukból, érzéseikből fakad, és nem a gyerekük szempontjából fontos dolgokra irányul.

A túlféltett gyerek helyett a szülők megcsinálnak mindent, így aztán nem tudja, mit jelent frusztráltnak lenni, nehezen vagy egyáltalán nem tud megküzdeni a kudarcokkal, és amikor csak teheti vagy lehetősége van rá, igyekszik kibújni a felelősség alól. És ez bizony kihatással lehet a felnőttkori életére is.

Szülőként nem az a feladatunk, hogy a széltől is óvjuk gyermekünket, de nem is az, hogy minden rossznak kitegyük őt. Meg kell találnunk az arany középutat és ezen egyensúlyozva kell engednünk neki, hogy megismerkedjen a világgal. Segítenünk, támogatnunk kell az elkerülhetetlen negatív dolgok megélésében, példamutatással kell elöl járnunk, de ennek nem a túlaggódás a legjobb megnyilatkozási formája, hanem, hogy érzelmi biztonságot is adunk a fizikai mellé. Így tudjuk megerősítve felkészíteni őt az önálló életre.