Hol van az egészséges határ féltés és túlféltés között? Meddig engedjük, hogy a gyerek akarata teljesüljön? Hogyan ismerjük fel, amikor valóban és komolyan beteg?
Hiszem és vallom - öt gyerek mellett mi más is tehetnék? -, hogy a gyereknevelés egy hatalmas kaland, ugyanakkor óriási felelősség is, amely az egész életünket végigkíséri. A szemünk előtt pedig egyetlen cél lebeg: a gyerekeink mindenek felett való boldogsága.
A sikerhez vezető út azonban rögös és tele van csapdákkal. Az egyik ilyen a túlféltés. A lelkiismeretes-felelősségteljes szülő ott áll a gyereke mellett, ha baj van, megvigasztalja, ha sír, átöleli, ha megijedt, orvoshoz viszi, ha komoly a betegsége, kitisztítja és bekötözi a sebeit, ha szükséges. De van egy pont, amelyet nem szabad és nem is érdemes átlépni.
Az eltúlzott gondoskodás, a szülői szerep túlságosan komolyan vétele aggályos helyzeteket szülhet, hiszen nekünk is van életünk (kell, hogy legyen!), így nem leshetjük állandóan a gyerekünk kívánságait, igényeit: éhes-e, szomjas-e, fázik-e, fel kell-e öltöztetni, jaj, mindjárt elesik, meg kellene megfürdetni stb.
A túlféltés megnehezítheti a szülő és a gyerek életét is. A túlságosan aggódó szülők gyermeke gyakran félénk, szorongó, önbizalomhiányos lesz. Bár a szülők szeretetből féltik túl, ám ez a viselkedésük gyakran a saját félelmeikből, aggódásukból, érzéseikből fakad, és nem a gyerekük szempontjából fontos dolgokra irányul.
A túlféltett gyerek helyett a szülők megcsinálnak mindent, így aztán nem tudja, mit jelent frusztráltnak lenni, nehezen vagy egyáltalán nem tud megküzdeni a kudarcokkal, és amikor csak teheti vagy lehetősége van rá, igyekszik kibújni a felelősség alól. És ez bizony kihatással lehet a felnőttkori életére is.
Szülőként nem az a feladatunk, hogy a széltől is óvjuk gyermekünket, de nem is az, hogy minden rossznak kitegyük őt. Meg kell találnunk az arany középutat és ezen egyensúlyozva kell engednünk neki, hogy megismerkedjen a világgal. Segítenünk, támogatnunk kell az elkerülhetetlen negatív dolgok megélésében, példamutatással kell elöl járnunk, de ennek nem a túlaggódás a legjobb megnyilatkozási formája, hanem, hogy érzelmi biztonságot is adunk a fizikai mellé. Így tudjuk megerősítve felkészíteni őt az önálló életre.
