Együnk

Varázslatos zöldségünk, a cékla

A cékla a magyar konyha egyik klasszikus alapanyagának számít, ám inkább csak ecetes savanyúság formájában ismerjük. Pedig sok lehetőség rejlik benne, ráadásul rendkívül egészséges is.

Erőteljes színe azonnal meghatározza a vele készült ételek „alaphangulatát”, és földes íze is meglehetősen domináns. Ez utóbbit azonban meg lehet szelídíteni, hogy azok is szívesebben fogyasszák a cékla felhasználásával készült ételeket, akik épp e tulajdonsága miatt idegenkednek tőle.

Miért egészséges a cékla?

Nagyon is érdemes rendszeresen csemegézni belőle. Komoly mennyiségben találhatók ugyanis benne értékes vitaminok, ásványi anyagok, antioxidáns hatású vegyületek. Kiváló vasforrás, így segíthet megelőzni a vashiányos vérszegénység kialakulását. Azoknak is megfelelő, akik valamilyen okból nem fogyasztanak húst vagy más állati eredetű élelmiszereket. Javítja a vérkeringést, így a szellemi frissesség és az idegrendszer egészségének megőrzésben is közreműködhet. Egyes kutatások szerint a benne levő nitrátok miatt képes fokozni az erőnlétet, a teljesítményt és a kitartást, így remek edzés előtti csemege. Sok benne a kálium, a magnézium, az A-, a C- és a B6-vitamin is. Rosttartalma az emésztőrendszer zavartalan működését támogatja. Aki azonban hajlamos a kalcium-oxalát vesekövek kialakulására, az csak mértékkel egyen belőle, mert sok oxálsavat tartalmaz.

A salátától a süteményig

Ez a finom zöldség rendkívül változatosan elkészíthető. Nyersen lereszelve erőteljes ízű téli salátát készíthetünk belőle almával, hagymával, majonézzel. Főzve is remek saláta-alapanyag, de lehet belőle krémleves, rizottó, és persze a klasszikus ecetes savanyúság is. A cékla egészben megsütve, megfőzve köretnek is remek a különféle húsételek mellé – ilyenkor a legjobb, ha csak sütés, főzés után hámozzuk meg. Mivel földes aromája kiegészíti a csokoládéét, brownie-ba, csokitortába is belesüthetjük. Így annak is remek, egészséges csemege készülhet belőle, aki egyébként nem rajong a zöldségekért.

 

Céklás-csokis muffin

Hozzávalók:

2 nagyobb tojás

15 dkg cékla megfőzve, meghámozva és pürésítve

2 evőkanál növényi olaj

1 dl méz vagy juharszirup

2 teáskanál vaníliakivonat

1,5 dl natúr joghurt

15 dkg finomliszt

30 g kakaópor

fél teáskanál szódabikarbóna

1 teáskanál sütőpor

kevés só

30 g darabokra vágott étcsokoládé vagy csokichips

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 Celsius-fokra. A muffinsütő mélyedéseibe tegyünk egy-egy muffinpapírt.

Turmixoljuk össze a főtt céklát, a tojást, az olajat, a mézet vagy juharszirupot, a joghurtot és a vaníliát, egészen addig, amíg egynemű masszát nem kapunk.

Egy nagyobb keverőtálban vegyítsük el a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a szódabikarbónát, valamint egy nagyobb csipet sót.

Adjuk hozzá a céklás masszát a száraz hozzávalókhoz, és keverjük simára velük. Ha túl sűrű a tészta, kevés tejjel lazíthatjuk, ha túl folyós, akkor tehetünk bele még egy kevés lisztet. Végül forgassuk hozzá a csokoládét is.

Kanalazzuk a masszát a muffinformák háromnegyedéig. A tetejére szórhatunk még egy kevés csokoládét.

Az előmelegített sütőben kb. 18 percig, tűpróbáig süssük.