Aktuális

5 kilátó, ahová ősszel érdemes ellátogatni. Szállásajánlóval.

Magyarország bővelkedik csodás panorámát nyújtó helyekben. Sok ilyen csodás ponton egy kilátó teszi fel szinte szó szerint a pontot az I-re. Az őszi kirándulások célpontjául is érdemes ezeket a magaslatokat választani.

Julianus-kilátó, Nagymaros 

A Hegyes-tetőre épült, 15 méter magas kilátóból a Duna, a Visegrádi-hegység, a Börzsöny látványa tárul elénk, épp szemben pedig a visegrádi vár magasodik. A túrára Nagymarosról és Zebegényből is elindulhatunk. A középkori bástyára emlékeztető kilátó középső szintjén fedett helyiségben nyerhetünk menedéket az eső vagy épp az erős napsütés elől, de az épület melletti padokhoz is letelepedhetünk elfogyasztani a magunkkal hozott elemózsiát. Az 1938-ban épült, majd 2011-ben felújított panorámapont csigalépcsője viszonylag keskeny és meredek – erre vigyázzunk, ha kisebb gyerekekkel érkezünk. 

(KidsOasis szálláshely a közelben: Thermal Hotel, Visegrád) 

 

Vízi kilátók a Tisza-tavon 

2021-ben és 2022-ben adták át azokat a kilátókat a csodás élővilággal rendelkező Tisza-tavon, amelyeket csak a vízről, csónakkal, SUP-pal lehet megközelíteni. A Küszvágó csér, Bölömbika és Fattyúszerkő nevet viselő kilátók felső szintjéről gyakorlatilag az egész tavat belátni, de jó időben még a Mátra csúcsait is szemügyre vehetjük. Ha szerencsénk van, egy-két vízimadarat is megpillanthatunk innen. Poroszlóról, és a tiszafüredi Szabics-kikötőből is elindulhatunk bérelt vízi járművünkkel a felfedezésükre.  

(KidsOasis szálláshely a közelben: Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred) 

 

Zsófia kilátó, Lillafüred 

A páratlan szépségű Palotaszálló közelében 2022-ben avatták fel az első vidéki kilátó korhű, modernizált másolatát. Az eredeti kilátót 1900-ban adták át, és egészen az 1950-es évekig volt Lillafüred ikonikus pontja. Ekkor azonban a légvédelmi központ építésekor elbontották. A csodás panorámájú magaslatról a Palotaszálló és a Hámori-tó látványa mutatkozik meg előttünk teljes pompájában.  

(KidsOasis szálláshely a közelben: Baráthegyi Panzió és Élménypark, Miskolc) 

 

Kisfaludy-kilátó, Badacsonytomaj 

A Balatonra ősszel is érdemes ellátogatni – ilyenkor kevésbé ismert, a nyárinál nyugodtabb, mégis látványos arcát mutatja a tó. És ha már itt vagyunk, kapaszkodjunk fel a Badacsony legmagasabb pontjára, a 438 méter magasan fekvő badacsonyi csúcsra épült 18 méteres Kisfaludy-kilátó erkélyére. A Szent György-hegytől egészen a fonyódi hegyekig belátható a Balaton környéke, a magasból csodálhatjuk meg a Balaton-felvidék szépségét is. A túra végeztével pedig Badacsony számos vendéglőjének egyikében lakhatunk jól. Aki pedig tovább menne, annak érdemes felkeresni a tihanyi Őrtorony-kilátót is, amely az egykori római hadút mentén áll, és ahonnan Tihany tavait, az őslevendulást, és a sajkodi öblöt is megnézhetjük. 

(KidsOasis szálláshely a közelben: Hotel Azúr, Siófok) 

 

Csodabogyó tanösvény kilátója, Siklós-Máriagyűd 

A máriagyűdi kegytemplom elől indul a Tenkes hegy oldaláig felkapaszkodó Csodabogyó tanösvény, amely a környék növény- és állatvilágát mutatja be a kirándulóknak. A nyolcszög alaprajzú, egyszintes kilátó a hegy déli oldalában áll, innen gyönyörködhetünk a környék 180 fokos panorámájában. Az építmény oldalának faborításába nép motívumokat véstek, a csigalépcsős, fedett épületet pedig úgy alakították ki, hogy tágas teteje akár egy kiadós zápor ellen is védelmet nyújtson. Láthatjuk a kegytemplom kettős tornyát, de a siklósi várat és Harkányt, valamint a Szársomlyó csúcsát is, de jó időben a horvát Papuk-hegység vonulatai is kirajzolódnak a szemünk előtt. 

(KidsOasis szálláshely a közelben: Dráva hotel Thermal Resort, Harkány)