Aktuális

Ahol az alpaka is játszótárs-Baráthegyi Panzió

Ott, ahol a Bükk erdeinek zöld lombkoránja összeér a bárányfelhős kék éggel, és Miskolc közelsége ellenére is csak a vidéki élet állathangjai törik meg a csendet, oda épült a Baráthegyi Panzió & Élménypark.

Bár a hegyek nyugalma üli meg a több hektáros majort, a Panziót körülölelő majorság folyamatos mozgásban van, és minden a családok kényelmét és szórakozását szolgálja.

Szélkerék húzza a vizet, a biokertészetben és sajtműhelyben szorgos kezek készítik elő a háztáji ízekre építő finomságokat. Állatfarmján kecskék, lovak, szamarak, nyulak és alpakák várják a simogató kezeket. A Panziót körülölelő major, mint egy interaktív skanzen, úgy mutatja be a szállóvendégeknek a különböző népi mesterségek históriáit.

„Nálunk lehet kötelet verni, lábhajtású faesztergán kupát készíteni, vagy mézesbábos ütőfával tükrös szívet sütni, a kecskéből fejt tejből pedig vajat köpülni.” – mutatja Jakubinyi László, a Panziót működtető Szimbiózis Alapítvány elnöke.

Ha vendégek vannak a majorságban, akkor érzi igazán elemében magát Süti, az alpaka kislány, aki mókásan kedves külsejével, barátságos tekintetével és selymes gyapjával elcsavarja minden Baráthegyre érkező vendég fejét. Hagyja, hogy simogassák, etessék, kényeztessék. Sőt, a közös játékot is élvezi, amikor akadálypályán vezető száron kísérik végig a gyerekek.

Az interaktív foglalkozások idejére megtelik a Diósgyőri Vár lemodellezett, 400 nm-es korhű faerődje is. A családok itt gyakorolhatják a fakard csörgetését és a reneszánsz táncokat, vagy kipróbálhatják a régi vidéki élet használati tárgyait. Ezek restaurált eredetije mind ott sorakozik a külső vár kerengőjében. A faerőd ugyanis, mint interaktív Népi Kézműves Tárház is működik.

A Baráthegyi Majorságban, az ország első szociális farmján, több fogyatékossággal élő ember is dolgozik. A panzióban megszálló vendégek az itt elköltött összeggel támogatják, hogy a Szimbiózis Alapítvány számukra munkahelyet teremtsen, így ők is fizetést kapjanak, és adófizető állampolgárok legyenek.

www.barathegy.com/barathegyikaland/