Aktuális téma a takarékosság. Bevezettetek olyan intézkedést, amit a vendégek is éreznek szó szerint a saját bőrükön? Csökkentettetek a szobák, közösségi helyiségek levegőjének- vagy a medencék vizének hőmérsékletén?
Az Aquaworld mindig is kiemelt figyelmet fordított vendégei kényelmére, így semmilyen változtatást nem vezettünk be sem a nyitvatartással vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, sem a környezeti tényezőkben (pl.: levegő vagy a medencék vizeinek hőmérséklete).
Vannak vagy lesznek-e korlátozások az egyes szolgáltatások nyitvatartásában? A téli időszakban végig nyitva tartotok vagy terveztek esetleg karbantartási, vagy egyéb szünetet?
Az Aquaworld Resort Budapest az év minden napján nyitva tart és szeretettel várja pihenni vágyó vendégeit.
Voltak-e ebben az évben a családok minél jobb kikapcsolódását szolgáló fejlesztések?
Folyamatosan azon munkálkodunk, hogy szolgáltatásainkat fejlesszük és minden korosztály számára szórakoztató és pihentető programokat kínáljunk. A 2022-es év során a Bongo Kids Club játszóház felújításra került, valamint az animációs programok is megújultak, bővültek mind az élményfürdőben, mind a hotelben egyaránt. A legkisebbekre gondoltunk az étteremben is, ahol a gyermekbüfé megjelenésben és kínálatban is újdonságokkal várja őket. Az idei év látványos fejlesztése volt a nyári időszakban üzemelő terasz is, ahol a szabad levegőn, hangulatos környezetben ebédelhetnek vendégeink. Ezzel a családbarát lehetőséggel bevezettük a teljes ellátást a nyári időszakban, amely során vendégeinket már az érkezés napján is ebéddel várjuk az érkezőket.
Milyen ajánlatokkal, programokkal várjátok a családokat a hosszú téli szünetben? Vannak még szabad szobák a kiemelt időszakra, Karácsonyra, Szilveszterre?
Az ünnepek, valamint a téli szünet alatt már csak korlátozott számú elérhető szobánk van, azonban nem késő még foglalni! Ez időszak alatt az Aquaworld különféle karácsonyi programmal várja a családokat (pl.: karácsonyi koncert, mini disco, tánc show, animációs programok), továbbá szilveszterre egy egyedülálló aqua partyval, gyerek szilveszterrel a Bongo Kids Club játszóházban és exclusive „szárazföldi” partyval is készülünk. Szilveszteri programjaink között robot- és lézershow, vízi és légi akrobatika, szaunaszeánszok, Flyboard és lézer show, tűzijáték és sok-sok már programot is élvezhetne az Aquaworldben szilveszterezők. A téli szünet januári napjaiban természetesen tovább folytatódik a szórakozás és a pihenés.
Sok szülő arra panaszkodik, hogy nem igazán tudják kipihenni magukat, ha a gyerekekkel utaznak, ti azonban egyedülálló módon a szülőknek is olyan programokat kínáltok, amivel jobban egymásra tudnak figyelni. Mesélnétek erről?
Természetesen, ha család, akkor a szülők sem maradhatnak ki a szórakozásból és a pihenésből! Minden hétvégén, ünnepnapon és az iskolai szünetek időszakában esténként változatos felnőtt programokkal is várjuk vendégeinket. A programok között helyez kaptak a koncertek, tánc és egyéb tematikus és látványos show-k, illetve páros tánc oktatás is.
Szerintetek mi a ti vitathatatlanul nagy előnyötök a többi budapesti szálláshellyel szemben? Miért téged válasszanak a fővárosba érkező családok?
Az Aquaworld Resort Budapestben küldetésünk, hogy az előtöltött pihenés nem csupán testi-lelki feltöltődés legyen vendégeink számára, de életre szóló élmény is a családnak.
Ajánlatkérés, csomagajánlatok itt: https://www.aquaworldresort.hu/hu/hotel/csomagajanlatok