Álmodozz most, utazz később

Fogd fel kalandnak a kényszerű otthonlétet! – Egy otthontanuló család tapasztalatai 1. rész

5 évig tanultak itthon a gyerekeink. Mi tanítottuk meg őket írni, olvasni, számolni és az egész alsós tananyagra – meg még jóval többre is. Projekteztünk, kreatívkodtunk, veszekedtünk, kibékültünk, vittük a háztartást, pénzt kerestünk, vizsgáztunk, szültünk egy kisbabát – egyszerre. Mindenkinek más volt akkor erről akkor a véleménye – én magam életem legszebb és legnehezebb 5 évének tartom -, most azonban a magyar családoknak nincs más választása, mint ez. Azt szeretném nektek, kedves magyar anyatársak mondani: fogjátok fel kalandnak, mert valójában az. Lecke kitartásból, önismeretből, szülő-gyerekkapcsolatból, házasságból, logisztikából, időbeosztásból és rugalmasságból. Hatalmas lehetőség tanulni – nem középiskolás fokon.

Az első részben a közös új rendszer kialakításában szeretnék segíteni azoknak, akik otthon tudnak maradni a gyerekekkel és szoronganak attól, hogyan fog ez működni. Nem leszek rövid J

A második részben kifejezetten az otthoni tanulásról illetve tanulássegítésről lesz szó sok gyakorlati tanáccsal később pedig arról is olvashattok, hogyan ne menjünk egymás agyára a jelen helyzetben. Kérdezzetek bátran!

Amikor arról meséltem másoknak, hogy saját döntésünk miatt tanulnak otthon a gyerekeink, a leggyakoribb reakció az volt: „de hát az én gyerekem nem olyan típus, hogy otthon tanítsam”. Hát ez most nem érv. Minden típusú gyerekkel otthon kell tanulni, de azért ezt is sokféle módon lehet csinálni. Van, akit csak el kell indítani és gurul magától, van, akinek a kezét kell fogni, van, akit mindig vissza kell majd horgászni az íróasztalhoz a legósdoboz mellől. Ezért ismerned kell a gyerekedet és hozzá, hozzád meg a család életviteléhez kell igazítani a rendszert. Nekem az a tapasztalatom és véleményem, hogy kell a rendszer. Akár feszes, akár laza, amiben csak a főbb pontokat beszéljük át, de kell, mert nagyon könnyű szétfolyni. Én úgy éltem meg, hogy így jöhetnek létre azok a pillanatok, azok a lopott idők, amiben az együttlétet élvezni is tudjuk, nemcsak túlélni – amellett, hogy a kötelességeink is teljesülnek.

Minden országnak, cégnek, társasháznak van alapszabálya, miért ne lehetne házi alkotmánya a családnak? Természetesen ahány ház, annyi szabály, de azért vannak olyan sarokpontok, amelyek függetlenek a gyerek korától, osztályától, habitusától:

1. Közös felelősség

Egész kicsiként, 6 éves korukban, amikor az otthontanulás mellett döntöttünk azt kommunikáltuk nekik, hogy ez a közös feladatunk. Anyáé, apáé, tesóé, az övé. Mindenkinek megvan a szerepe, mindenki kiveszi a részét, mert ezt a szekeret most közösen kell tolnunk. Közös felelősségünk az, hogy legyen tiszta ruha, étel az asztalon, hogy kész legyen a házi, egészségesek maradjunk, és lehetőleg ne menjünk folyton egymás agyára. Mindezt persze az ő szintjükön. Mi azt mondtuk nekik, hogy a családunk egy négylábú asztal (akkor még csak négyen voltunk), bármelyik lába azt mondja, hogy köszi, nekem ez most elég volt, kiszállok, az asztal felborul. És mi közösen arra szövetkezzünk, hogy megtartsuk az asztallapot. Ezt még szemléltetni is lehet – az meg már rögtön tanulás. Nagyon fontos, hogy a közös felelősség és teherviselés a felnőttekre is vonatkozik!

 

NÁLUNK

 A közös felelősség nem felelősségáthárítást jelent! Azokat a döntéseket, amikhez nincs elég tapasztalatuk, kompetenciájuk, nem ők döntik el. Tőlünk például állandóan azt kérdezték, hogy megkérdeztük-e a gyerekeket, hogy szeretnének-e otthon tanulni. Annak ellenére, hogy nálunk nyílt a légkör és elég nagy szabadságot adunk nekik, nem kérdeztük meg, mert sem elég érettek, sem elég tapasztaltak nem voltak ahhoz, hogy ebben felelős döntést hozhassanak hatévesen.  Az ehhez hasonló felnőtt döntés és annak felelőssége nem hárítható át egy gyerekre. De azt például eldönthették, hogy milyen különórára akarnak járni, hogy rendezzük be a szobájukat, hogyan alakítsuk ki a napirendjüket. Érdemes az ilyen helyzetben kommentár nélkül beleengedni őket a rossz döntésekbe is (nekem a kommentár nélküli rész megy a legnehezebben…), megvárni, amíg magától rájön, hogy változtatni kéne. A legtöbbször rájön.

 

2. Családi önkormányzat – vagyis nyílt kommunikáció!

Jó, ha rögtön az elején összeültök és átbeszélitek, hogy kinek mi a feladata, hogy fog zajlani az élet, amíg mindenki itthon van. Nem szerencsés, ha a gyerek azt látja, hogy apa vagy anya egész nap a gép előtt ül, de nem tudja, hogy valójában mit csinál. Még a kamaszoknak is érdemes elmondani, (akkor is, ha azt gondoljuk, hogy tudja): apa és anya dolgozik, pénzt keres és ez most sokkal nehezebb, mint korábban. Kényszerhelyzetben vagyunk, nem mi döntöttünk így. Nem megy egyedül, szükség van rátok, de minden rendben lesz.

Nagyon fontos, hogy a felnőttek is tudjanak változtatni a megszokott életvitelükön, szokásaikon: ebben a helyzetben a szabályok mindenkire vonatkoznak. A házimunka, az ügyintézés mindenkinek a terhe. Ha közösen átbeszélitek, kinek mi a feladata akár napra, hétre lebontva, vagy akár általánosságban (apáé a bevásárlás, anyáé a konyha, gyerekeké a szobájuk rendben tartása stb.), akkor azt be kell tartani. Mindenkinek. Látványos példamutatás nélkül nagyon nehéz lesz a gyereket rávenni arra, hogy a saját iskolai vagy egyéb feladatait megcsinálja. (Így is nagyon nehéz lesz.)

Arra gondoljatok, hogy mit adtok nekik ezzel: nem az lesz az elsődleges hozadéka, hogy elkészül a lecke, hanem az, hogy megtanulják, hogyan működik egy család és hogy mi az, hogy feladat, aminek tétje van.

 

NÁLUNK

Mi megkérdeztük tőlük például, hogy a házimunkában mi az, amit szívesen csinálnának. Kiderült, hogy az ilyen klasszikusan gyerekeknek szánt feladatokat (terítés, szemétlevitel, ágyazás stb.) uncsinak tartják, ellenben szívesebben tanulják meg kezelni a mosógépet, vagy pucolnak tükröt. Ez alapján a feladatokat úgy osztottuk el, hogy legyen benne kihívás is és uncsidemegkellcsinálni feladat is – emészthető mennyiségben. Ezen kívül a saját feladatainkat igyekeztünk előttük csinálni, nem éjszaka, amikor ez megoldható volt.

Az ilyen családi önkormányzati üléseket érdemes rendszeresíteni és a lehetőségekhez mérten demokratikusan levezényelni, vagyis mindenkit meghallgatni és a kérését figyelembe venni. Igen, annak is van helye, hogy „de én inkább unikornis szeretnék lenni”. És a végén kell egy megállapodás, amit időről időre felülvizsgálunk.

És hogy mik legyenek a napirendi pontok? Alapszabályok tisztázása, napirend, feladatkiosztás. Mi mindig azzal kezdtük, hogy vázoltuk a szituációt és meghallgattuk, hogy ők mit szeretnének. Ezeket aztán, mint egy jó lakógyűlésen (van olyan?) megpróbáltuk közös nevezőre hozni – de a döntéseket mindig mi, felnőttek hoztuk meg a fontos kérdésekben. A kevésbé fontosakban lehet hagyni, hogy bontogassák a szárnyaikat életkortól, érettségtől függően.

 

NÁLUNK

Az egyik lányom nagyon rendetlen. Állandó csata volt, hogy mikor és egyáltalán minek tegyen rendet a saját térfelén. Jogilag érvelt: ez az ő területe, ne pofázzak bele, hogy ott mi rohad és mi nem. Az első megállapodásunk szerint akkora rumlit csinál, amekkorát akar, de csak az ő területén egészen addig, amíg ez nem érint másokat. Nagyon hamar kiderült, hogy érint. Amikor ráborult a tea az egész halom cuccra, és két napig kerestük a vizsgához beadandó projektjét (amit újra kellett csinálni, mert ugye ráborult a tea…), akkor be kellett látnia, hogy ez így nem volt a legjobb ötlet. Akkor jött a második megállapodás. Áldozatokkal jár, de megéri.

 

Ha idegenkedtek a formális „lakógyűléstől”, lehet ezt egy vacsora alatt is megbeszélni, lényeg, hogy a megállapodások egyértelműek legyenek.

 

3. Csak ne essünk szét! – Kell a napirend

Na, ebben biztos vagyok. Kipróbáltunk mi minden verziót: aludjanak ameddig akarnak, tanuljanak délután, meg amikor úgy érzik, egyenek, ha éhesek. Nem működik. Szerintem sehol, de nálunk biztos nem. Azt javaslom, hogy a hétvége legyen hétvége: lazulósabb, megengedőbb, de a hétköznapokon legyenek határvonalak: legyen egy pont, amíg fel kell kelni, fel kell öltözni (a már emlegetett lányomnak a legnagyobb dilemmája, hogy miért kell reggel levenni a pizsamát, ha este úgyis felveszed…). Legyen dedikált ideje a tanulásnak, ami a kutatások alapján legjobb, ha délelőtt van (ilyenkor a legfrissebbek és a legfogékonyabbak), legyen hosszú, egybefüggő pihenőidő, legyen egy határidő, amíg a rá eső házimunkát meg kell csinálni. Az étkezések eleve tagolják a napot, érdemes ezekhez igazodni.

NÁLUNK

Ti írtok listát a munkahelyeteken? Én igen és imádom kipipálni az elvégzett feladatokat, mert úgy érzem, csináltam valamit. A gyerekeknek is érdemes ilyet csinálni: az ovisoknak, kisiskolásoknak rajzosat, ami mellé szivecskét rajzolhatunk, és ha elvégezte, kiszínezzük (én nem szeretem a jutalmazást, de ha nálatok szokás, akkor lehet matricázni is. Szerintem kétélű fegyver.). A Nagyoknak akár letölthetjük a telefonjára a Google Keep-et, úgy azért menőbb pipálgatni. Lényeg a sikerélmény

A másik dolog, hogy meg kell tanulni elmerülniük egy tevékenységben és végigcsinálni a dolgokat – sajnos erre az iskola a 45 perces óráival nem igazán alkalmas, tehát most itt az alkalom! Várható, hogy a digitális oktatásban több lesz az önálló feladat még a frontális módszert valló sulikban is, ami egyébként nagyon jó és hasznos! De ennek ideje és helye kell, hogy legyen, hogy tényleg a feladatával tudjon foglalkozni a gyerek. És mivel jelen helyzetben az egész családnak alkalmazkodni kell egymáshoz, ezeket a napirendeket – akár tetszik, akár nem – össze kell hangolni.

 

NÁLUNK

Nálunk mindenkinek volt napirendje. Nekünk is. Ki is tettük a hűtőre, így a gyerekek azt is tudták, mikor kell minket békén hagyniuk (ez azért egy ovistól még nem igazán várható el, de egy iskolástól már igen). A másik hasznos hozadéka, hogy a kütyüzési, mesenézési időt is könnyebb szabályozni: megállapodunk valamiben, kiírjuk, betartjuk, nincs vita utólag. Ha még nem olvas jól a gyerek, rajzos napirendet is csinálhatunk. Ja, és ezt is folyton felül kell vizsgálni, mert lehetetlen elsőre jó napirendet kialakítani.

Amikor mindenki otthon van és van egy csomó feladat, de igazából mindegy, hogy mikor, mit csinálsz meg, akkor a legkönnyebb szétesni. És ennek a kényszerű hosszú együttlétnek – amit most még a különórák és a nagymamázás sem szakít majd meg - ez a legnagyobb ellensége.

 

4. Rugalmasság

Ezt éljük most éppen át: van egy kitalált, jól-rosszul működő, de szabályozott rendszer, ami adott esetben kifordul a négy sarkából. Tudni kell rugalmasnak lenni: ha valaki beteg lesz, ha többet kell dolgozni, nehogy elveszítsük az állásunkat, amiből eltartjuk a családot, ha készlethiány lesz a boltokban, minden felülírható. Tapasztalatból azt ajánlom, hogy a saját magunk által hozott szabályainkat vegyük komolyan és tartsuk be, de tudjuk, hogy mikor kell az egészet a sutba dobni. Adott családi szituációban, adott gyerekeknél még az is elképzelhető, hogy mondjuk egy reggel óta érezhető rossz hangulat is elég ahhoz, hogy inkább csináljunk egy adag pattogatott kukoricát és megnézzünk egy jó filmet az eredeti feszített tervek helyett. De azért érdemes kétszer átgondolni, mert a kölykök rafináltak és hamar rájönnek, hogy juttassanak minket minél többször erre a megoldásra.

Érdemes úgy felfogni, hogy a tipegő koruk óta sosem töltöttünk velük ennyi időt: akkor ugye mindig figyelted, hogy mit eszik, mit csinál, mire van igénye. Most is ezt kell tenned, csak most már tőle is el lehet ugyanezt várni. Akkor lesz kellően rugalmas a rendszer.

 

+ 1 Párkapcsolat, párkapcsolat, párkapcsolat

A mostani helyzet ez egyszülős családoknak adja fel igazán a leckét. Ebben szerencsére nincs tapasztalatom, tanácsot sem tudok ezért adni, tehát most a párkapcsolatban élőkhöz szólok. Nem véletlen, hogy a gyerekszületés utáni időszak cincálja meg leginkább a házasságokat a pszichológusok tapasztalatai szerint. Amikor mindenki otthon van, fókuszban a gyerekek vannak és millió meg egy tennivaló van, meg még dolgozni is kéne – akár otthonról, akár be kell menni a munkahelyre - minden fontos, csak a másik felnőtt nem. Ráadásul feszült a helyzet, aggódunk a szüleinkért, nézzük a híreket, fordítjuk le a gyerekeknek. Erről most nem akarok hosszan okoskodni, csak annyit, hogy a napirend és a szabályok kialakításakor legyen ez is fontos szempont. Legyen hely és idő párkapcsolatra és a szülői álláspontok egyeztetésére. Mindenkinek saját párkapcsolati rutinja, saját igénye szerint. És a gyerekeknek ezzel kapcsolatban türelmet kell tanúsítani, mert most különösen fontos, hogy erős legyen a szövetség és gyerek, ha megbotlik, puhára essen. Ha nem elég erős, akkor pedig itt egy jó lehetőség a tudatos kezelésre.

 

NÁLUNK

Ha becsuktuk a szobánk ajtaját az jelzés volt. Ha akkor kiabáltak, hogy kakaót kérnek, vagy tegyünk igazságot, nem mentünk. Nem mondom, hogy ezt mindig higgadtan kezeltük. Azt sem állítom, hogy erre mindig odafigyeltünk és most egyébként is teljesen más a helyzet, mert két szabálydöntögető kamasszal meg egy akaratos óvodással kell kialakítanunk a rendszert. De az mindig fontos volt és kommunikáltuk is, hogy ez közös feladatunk, amiben ketten mind a két lábunkkal ugyanazon a szőnyegen állunk.

 

Ijesztő? Elsőre talán az. Nálunk ez mind ment, mint kés a vajban? Dehogy ment. Volt vita, sértődés, összeomlás, felépülés, voltak inspiráló és lélekgyilkos napok, reagáltunk rosszul és csináltunk egy csomó hibát. De ha agyerekeknek megengedjük, hogy hibázzanak, magunkkal szemben is lehetünk elnézőbbek.

Sokan vagyunk ugyanabban a helyzetben, segíteni tudjuk egymást. Megoszthatjuk egymással a gondjainkat és a kétségeinket, kudarcainkat, sikereinket. Ha engem kérdeztek, ez egy közös kaland a családdal, egy izgalmas vetélkedő, lelkesítő feladatokkal, rémisztő akadályokkal, amelyek jutalma sok-sok tapasztalat. Egy nagy lehetőség.

Ha jobban megnézzük, ez maga a család – nagy dózisban.

 

Hamarosan jön a következő rész, addig is kérdezz nyugodtan Facebook oldalunkon!