Aktuális

Ingyen peca a Tisza-tavon

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. úgy döntött, hogy 2018. január 1-jétől valamennyi 3 és 14 közötti gyermek részére díjmentessé teszi a Tisza-tavi horgászatot. Az ehhez szükséges területi horgászjegyet ingyenesen vehetik át a kishorgászok a Tisza-tó bármelyik jegyértékesítő horgászboltjában, kikötőjében, és a tiszafüredi Horgászati Központban. Az ingyenes horgászjegy ezen kívül online is elérhető lesz.
Ingyen peca a Tisza-tavon

A gyerekek ezáltal teljes értékű pecázási lehetőséghez jutnak, 1 bottal horgászhatnak, és siker esetén még halat is vihetnek haza. Mindezt társaságunk azért teszi, hogy népszerűsítse a Tisza-tavat, az itteni horgászatot, elősegítse a gyerekek horgásszá válását, és végül, de nem utolsósorban a családbarát vízparti időtöltést.
Törekvésünk nem új keletű, mindig is fontosnak tartottuk a gyerekek, az idősek és a családok támogatását. A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával kibővített Tiszai Pecasuli program keretében már több ezer gyermek ismerkedett meg a horgászattal és a legfontosabb természetvédelmi és etikai előírásokkal. Az idősebb korosztályhoz tartozó, 65 év fölötti horgászaink már eddig is csökkentett áron vásárolhattak teljes értékű jegyet. Jövőre pedig a Tisza-tóhoz érkező családoknak szeretnénk segítséget nyújtani az első horgászélmény megszerzéséhez.
Az ingyenes gyermekhorgászatról részletes információ olvasható a www.sporthorgasz.eu honlapon, esetleges kérdéseikre pedig az info(at)sporthorgasz(dot)eu e-mail címen kérhetnek választ.

Tisza Balneum Thermal Hotel családi csomagajánlatai itt érhetők el.