Aktuális

Nem áll meg az élet a Tisza Balneumban

A tiszafüredi Tisza Balneum Hotelben az üzemszünet alatt sem állt meg az élet.

Szorgosan munkálkodnak a megújulásért vendégeik kényelmének biztosítása érdekében.

 

Már 2020-ban is számos fejlesztést valósíthattak meg, így a Platán Étterem panorámateraszának téliesítését, a Látványkonyha megépítését, a Napozóterasz kialakítását, a Konyha korszerűsítését energiatakarékos hűtő-és fagyasztókamrával, a Wi-fi hálózat korszerűsítését, illetve a külső-belső kamerarendszer bővítését.

Azonban a kialakult helyzet miatt most olyan dolgokra is sort keríthetnek, amelyeket a folyamatos üzemelés mellett nehézkes lett volna megvalósítani. A Platán Étteremben egy új büfépult kerül kialakításra, illetve a Grillteraszon is számos fejlesztéssel várják vissza vendégeiket. A külső faburkolatok és teraszok is felújításra kerülnek. Szobáikban is törekednek a maximális kényelem biztosítására, így felújítják a szobai parkettákat, kicserélik az ágymatracokat, valamint lecserélik a szúnyoghálókat.

Korszerűsítik a fűtő és légkondicionáló rendszert, illetve a vízelvezető rendszert. Wellness részlegükön is újításokkal várják vissza vendégeiket, többek között a gépház felújításával és a Napozóterasz bővítésével. Ők is bíznak benne, hogy hamarosan ismét szállodájukban köszönthetik a családokat a megújult épületrészek és szolgáltatások átadását követően is!