Aktuális

Öleld meg a fát!

A fákban gyógyító energia rejlik. Van néhány fa, amelyik mindenkire jó hatással van, de nem árt, ha tudod, hogy melyik a “te fád”, vagyis melyik az, amelyik levezetheti a testedből a negatív energiát és feltölthet pozitívval.

Ősidők óta tudják, hogy a fákban gyógyító erők rejtőznek. A fa-terápiát már az ókori görögök és rómaiak, a kelták és az indiánok is alkalmazták. Úgy tartották, hogy a fáknak szellemük, lelkük van, akik képesek erőt adni, segíteni rajtuk. Őseink egyértelműen hittek a fáktól kapott gyógyító, nyugtató, harmonizáló energiákban. Egyesek szerint a pozitív földsugárzások különösen felerősítik a fák segítő erejét, például a Föld „szívcsakrájánál”, a Pilisben vagy a szintén intenzív energiával bíró Bükkben (például Bükkszentkereszten). Ezeken a helyeken a fák energiaáramlása szorosan összekapcsolódhat az emberével, hogy így legyen annak segítségére.

A fa-terápia civilizált világunkban sajnos feledésbe merült, pedig mindenki számára – vény nélkül – elérhető, kellemes és egyszerű módszer. A közeli testi kapcsolat egy fával visszaadja az embernek az elvesztett energiáját. Feltölt, akár az áram az akkumulátort. Érdemes tudni, hogy a fák energetikai tere április és október között a legerősebb.

Az sem mindegy, hogy milyen fát választasz. Ha teheted, szép megtermett, egészséges példányt szemelj ki. Nem kell mást tenned, csak menj ki az erdőbe, a kertbe vagy a közeli parkba és öleld meg a legszimpatikusabb, egészséges fát. Ilyenkor fizikai folyamatok zajlanak, a fa és az ember része a természetnek, tehát ami történik, az is természetes folyamat. Nem csupán a képzeletedben, hanem a valóságban is lejátszódik és elindul a gyógyulás.

 

Hogyan kell megölelni a fát?

 

A faölelés többféle módon is történhet, a lényeg, hogy tested valamelyik része érintkezzen a fával. A legelterjedtebb mód, hogy a homlokodat, mellkasodat és hasadat nekitámasztod a fa törzsének és két karoddal átöleled azt (bal kezed felfelé, a jobb lefelé mutasson). Hunyd le a szemed és lélegezz mélyeket. Lazíts. Engedd ki a rossz gondolatokat és engedd be a fáét. Figyeld meg, hogy mit érzel a tenyeredben: meleget? csiklandozást? bizsergést? csipkedést? Majd fordulj meg, hogy a nyakad, a gerinced, a hátad és a lábad érintkezzen a törzzsel. Le is ülhetsz a fa alá és háttal a törzsének támaszkodva pihenhetsz, meditálhatsz. Képek, gondolatok és érzelmek törhetnek elő belőled, melyekre érdemes odafigyelni és átgondolni. Ha álmatlanságban szenvedsz, akkor meztelen talpaddal érintsd egy fa törzsét tíz percig!

 

Testi-lelki feltöltődés

 

Olyan pózt válasszunk, amely kényelmes számunkra. Ha nem tudjuk, hogyan helyezkedjünk el, az is elegendő, ha egyszerűen csak átöleljük a fát. Nem érdemes számolni a perceket. Annyi időt töltsünk ott, amennyi kellemes a számunkra. Mindezt – ha lehet – mezítláb végezzük.

 

A fa energiájából elsősorban nappal töltekezzünk, mert éjszakára az energia lesüllyed a gyökerekbe. A faölelést a kora reggeli vagy a délelőtti órákban kell végezni. Ebben az időszakban adja le ugyanis az energiáit. Délután és este visszaszedi és újra töltődik. Ilyenkor nem érdemes ölelgetni, mert elvesz belőlünk is. A fa gyógyító energiái reggel a lombkoronában, este pedig inkább a gyökérben erősebbek.

 

Melyiket válasszam?

 

A fa-terápiát évtizedek óta kutató német szakember, Manfred Himmel szerint az alaptézis: mindig a fa választ ki téged. Mindenkinek más faj, más egyed segíthet, az emberi szervezet pedig megérzi, melyik számára az ideális fa.

 

Melyik fa mire jó?

 

Találjuk meg az igazit! Minden fafajta más-más területekre hat, így a fa típusát is érdemes figyelembe venni a választásnál.

 

Tölgy

Energiát és erőt ad. Rendezi a gondolatokat, segít dönteni és élesíti az elmét. Ha nehéz feladatnak nézel elébe, esetleg kishitű vagy, oltalmat találhatsz a tölgyfa törzsénél. Lelkedet erősíti, hiszen a fa átadja a tölgyerdőben sétáló embernek erejét. Javítja a vérkeringést és nagyobb teljesítményre ösztönzi a nyirokrendszert. Hamarabb és nagyobb mértékben tisztul a szervezet, a káros anyagok lebontása felgyorsul. Egyes, faterápiával foglalkozó kutatók és amatőrök arra jutottak, hogy a tölgy még a jellem pozitív tulajdonságait is erősíti. Segít a helyes döntések meghozatalában. Méregtelenít.

 

Bükk

Az egyik legerősebb energiamezővel rendelkező fafajta, lehangoltság, depresszió, fáradtság és stressz ellen is célszerű megölelni – vagy nekitámaszkodni – legalább tíz percre. Segít abban, hogy megszabadulj a rosszkedvtől, visszaadja az életkedvedet, ráadásul élénkítő hatással is bír. Ha stresszes az életed, akkor a bükkfa áldásos hatását ne hagyd ki. Erősíti a teherbírásodat és megszabadít a gyötrő gondolatoktól. Mindenképpen érdemes hétvégén meglátogatnod egy ilyen fát, hogy végre kiengedhesd a gőzt, ami felgyülemlett benned a hét során. Oldja a stresszt és feltölt energiával. Elűzi a depressziót, a rosszkedvet és segíti a pozitív gondolatok áramlását. A bükk sugárzása fejfájás és migrén esetén is hasznos, illetve támogatja a szellemi munkát. Serkenti a koncentrációt, kiegyensúlyozza az érzelmeket, lendületbe hozza az életerőt.

 

Fenyő

 

A felső légutakat tisztítja, segít a reumatikus elváltozások gyógyításában, illetve kiváló idegesség ellen, nyugtató hatású. Ugyan elég nehéz átölelni, de nem lehetetlen. :-) 

 

Fűz

 

A depresszió ellen jó és lázcsökkentő hatású, különösen a gyermekek fizikai és szellemi fejlődését befolyásolja pozitívan, sőt állítólag az agresszív állatokat is megfékezi. Kiválóan alkalmas, hogy háborgó idegeinket megnyugtassa. Bármilyen furcsa is, egy fűzfa elhessegeti a negatív gondolatokat és csak pozitív energiával tölt fel. Itt is jó nagy, minimum ötméteres fát érdemes keresni.

 

Nyír

 

A tavasz és a fiatalság mágikus fája. Elűzi a szorongást, a melankóliát és a kedvtelenséget. Megnyugszik a lelked, ha ezt a fát öleled a kebledre. Erősíti a belső látás képességét. Fejleszti ösztöneinket, amire ezentúl bátran támaszkodhatunk. Erősíti a megérzéseket, segíti a jó és a rossz energiák közötti különbségtételt. A nyírfaterápia segítségével könnyebben átláthatunk másokon, így minimálisra csökkenthetjük annak az esélyét, hogy az orrunknál fogva vezessenek. Segít leküzdeni a szorongást, félelmet és a pánikot. Depresszió, kedvetlenség ellen öleld át. Jókedvre derít. A fűz hatását egészíti ki és a vese, illetve a hólyag munkájának erősítésében és bőrbetegségek esetén is segít.

Diófa

 

A diófa fejleszti a döntéshozó képességet, ezáltal támogatja a hatékony problémamegoldást. Erőt ad, szorgalmassá, aktívvá és ellenállóvá tesz.

 

Gesztenyefa

 

Ha kavarognak benned az érzelmek, ha szorongsz, akkor neked a gesztenyefa tövében kell egy kis segítséget kérned a feltöltődésre. Különösen annak 30-50 méteres példánya a vérkeringést erősíti és reuma ellen hat. Japánban különleges gyógymellényt árusítanak, belevarrt gesztenyével, amit éjszaka kell viselni. A tüdőgyulladás gyógyulását is gyorsítja. Enyhíti a reumát. Stimulálja a vérkeringést. A szerelmi bánat és a csalódottság elűzője. A fa elszívja a negatív érzéseket és lelkedet megnyugvással tölti el. Erős szeretetenergiát áraszt magából, begyógyítja a lelki sebeket, erőt ad szakítás után és segít jobbá tenni a kapcsolatunkat. Alkalmas arra is, hogy érzelmeiddel tisztába kerülj. Ha kétségek gyötörnek, esetleg sokat szorongsz, akkor a gesztenyefa lombjai alatt keress menedéket. A cseresznyéhez hasonlóan érdemes közösen megölelnünk a párunkkal.

 

Hárs

 

Pótolja az elvesztett testi és lelki erőt. Egy kis lelkierőért forduljunk e fához, ugyanis az érzelmi problémák legjobb „orvosa”, de lázcsillapító hatása is van. A szerelem klasszikus fája. A germánoknál a hárs szent fa volt, a szerelmesek fája: az a fa, amely termékenységet és jómódot ad. A fa-terápia során éppen ezért a szerelem képességét erősíti. Szerelmet gerjeszt. Támogatja a test mozgékonyságát, meghosszabbítja az életet és megfiatalít. A hársfa amellett, hogy hosszú életű, akár 500 évig sem korhad el. Ha szerelmi csalódáson vagy túl, ha boldogtalannak érzed magad, akkor neked a hársfára van szükséged. Ez a fa képes eltört szívedet újból összeragasztani. Nála megnyugvást találsz, és enyhülnek érzelmi panaszaid.

 

Fekete bodza

 

Felfrissíti a szervezetet, meggyorsítja a sebek gyógyulását és vizelethajtó hatása is van. Legalább 8-10 méter magas fát érdemes átölelni, hogy a hatás meglegyen.

 

Cseresznyefa

 

Egyesek úgy tartják, a cseresznyefa a szerelmesek fája. Emellett oldja a gátlásokat, erősíti az önbizalmat. Gátlásos vagy szexuális téren? Akkor a gyönyörűséges cseresznyefa vár téged. Ez a fa oldja a szexuális gátlásokat és segít abban, hogy érzelmeinket megélhessük.

 

Kőris

 

Segít erősebbé tenni. Aktiválja a tudatalattit, és erősíti az akaraterőt.

 

Éger

 

Spirituális fa: a misztikusok, mágusok és boszorkányok fája. Akik nem nyitottak a spiritualitásra, kerüljék el, mert összezavar és nyugtalanságot okoz!

 

Fügefa

 

Megtisztítja az ember auráját és elméjét, erősíti a szívet és az idegeket, segít reumatikus fájdalmak esetén.

 

Tiszafa

 

Köszvény, reuma és májbetegségek esetén segít, érintése után azonban mossunk kezet, mert a fa és a tűlevelek mérgezőek!

 

Tuja

 

A tuja támogatja a saját értékeink felismerését, ezáltal megkönnyíti a függőségektől való elszakadást.

 

Eukaliptusz

 

Színes, kámforillatú, szalagosan hámló kérge kimerültség ellen használt népi gyógyszer.

 

Almafa

 

Az édes illat vonzza az embert és javítja a hangulatát. Alkalmazás: A lehangolt és szomorú embernek hasznos az almafa derűs kisugárzása.

 

Indiai vasfa

 

A buddhisták szent fája. Aromás kérge összehúzó, izzasztó hatású.

 

Juhar

 

Ha elönt a belső nyugtalanság, tartózkodj egy kis időt juharfa közelében.

 

Mire várunk még? Irány a természet!