Aktuális

Szedd magad! – 3 egészséges, szezonális étel medvehagymából

Hol érdemes szedni? Mire kell odafigyelni? Milyen jótékony hatásai vannak az egészségünkre? Mit készíthetünk belőle? Ezekre a kérdésekre adunk választ cikkünkben és három általunk kipróbált, tökéletesre fejlesztett étel receptjét is megosztjuk veletek.

 

A medvehagyma szezonjának kellős közepébe csöppentünk, ezért érdemes lelőhelyek után kutatni. Klassz kirándulási lehetőség egy kosárral a nyakunkba venni az erdőt és a gyerekek is nagyon élvezik, hogy segédkezhetnek a gyűjtésben, miközben a friss levegőn vannak.

Fontos azonban megjegyezni, hogy védett területről tilos medvehagymát gyűjteni és az engedélyezett helyeken is csak annyit szedjünk, amennyit valóban fel is használunk. Ne gyökerestől tépjük ki a növényt, csupán a levelét szakítsuk le, hogy a következő évekre is maradjon bőven utánpótlás!

Azt is érdemes tudni, hogy a növény levele nagyon hasonlít a gyöngyvirágéhoz. Szerencsére a szezonjuk időben teljesen eltolódik, ám ha valaki nincs tisztában a medvehagyma megjelenésével, könnyen belefuthat a mérgező gyöngyvirágéba. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mit is szedünk, a legegyszerűbben úgy tudjuk megállapítani, hogy tényleg medvehagymával találkoztunk-e, hogy a leveleket az ujjaink között megdörzsöljük és megszagoljuk. A medvehagymának ugyanis erős, fokhagymás illata van. Azonban, ha bizonytalanok vagyunk, inkább ne szedjük le a növényt!

 

Más hagymafélékhez hasonlóan a medvehagyma is igen egészséges. Hosszú ideje használják – többek közt – gyomorbántalmak kezelésére, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint csökkentésére. A benne található antibakteriális és gombaellenes összetevők segíthetnek az egészséges bélflóra helyreállításában, ezzel pedig enyhíthetik például a krónikus hasmenést, a hasi görcsöket, a puffadást vagy a fokozott gázképződést és az ezzel együtt járó kellemetlenségeket. A hagymafélék köztudottan nagyon jót tesznek a vérereknek, rendszeres fogyasztásukkal csökkenthető az érszűkület és az ezzel összefüggő agyvérzés, szívroham rizikója. A medvehagyma nemcsak a koleszterinszintre és a vérnyomásra hat jótékonyan, de a vérerek falában kialakuló mikroszkopikus gyulladások ellen is hatásos lehet. Vagyis, aki szeretné sokáig jó egészségben tartani az ereit és a szívét, egyen sok medvehagymát, fokhagymát!

Most pedig jöjjön pár általunk is elkészített könnyű tavaszi étel.

 

Medvehagymás pogácsa

Hozzávalók 2 tepsihez:

100 ml tej

1 mk cukor

20 g élesztő

500 g liszt

2 tk só

250 g vaj

1 db tojás

1 db tojássárgája

100 ml tejföl

100 g trappista sajt

2 csokor medvehagyma

A tetejére:

1 db tojás

30 ml tej

 

Elkészítés:

A langyos tejben felolvasztjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A lisztet elkeverjük a sóval, a szobahőmérsékletű vajjal, a tojásokkal, a tejföllel és a reszelt sajttal. Hozzáadjuk az élesztős tejet, a felaprított medvehagymát és kézzel vagy géppel kidagasztjuk. Kelesztőtálban vagy konyharuhával letakarva, meleg helyre téve kelesztjük. Alaposan kilisztezett deszkán kinyújtjuk 2,5 cm vastagságúra. A tojást a tejjel felverjük, megkenjük vele a tésztát és éles késsel 3-4 mm mélyen beirdaljuk, majd lisztezett pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 18 perc alatt készre sütjük.

 

Medvehagyma krémleves kecskesajttal turbózva

Hozzávalók 1 főre:

1 csokor medvehagyma

5 dkg vaj

2 szál újhagyma

40 gramm édesburgonya

só, bors

1/2 dl víz

2 dl joghurt

10 dkg kecskesajt

Elkészítés:

A felolvasztott vajon megfuttatjuk a felkarikázott újhagymát, rádobjuk a medvehagymát és pár percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a felkockázott édesburgonyát. Sóval, borssal fűszerezzük, majd aláöntjük a vizet és lefedve 10 percig pároljuk. Mikor az édesburgonya megpuhult, hozzáadjuk a joghurtot és krémesre turmixoljuk. Tálaláskor a lágy kecskesajtot a tetejére szórjuk, ami beleolvadva a levesbe egészen különleges ízhatást biztosít.

 

Medvehagymás krémsajtos hústekercs

Pontos hozzávalókat nem írunk, hisz az étel készítésénél csupán a fantáziánk szab határt.

A csirkemellfilét (vagy bármilyen más kedvünkre való húst) félbevágjuk és kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk. Az egyik felét krémsajttal, kockasajttal vagy lágy kecskesajttal megkenjük, apróra vágott medvehagymával, zöldfűszerekkel vagy petrezselyemmel meghintejük és feltekerjük. Ha szükséges, fogpiszkálóval megtűzködjük. Előmelegített sütőben fólia alatt puhára sütjük. Rizzsel, zöldkörettel, friss salátával tálaljuk.

Váljék egészségetekre!