Test és lélek

12 dolog, amiért érdemes családdal barangolni

Kiléphetsz az állóvízből VAGY lelassíthatod a mókuskereket.

Öt gyermeket nevelünk, úton. Tökéletesen tudom tehát, mit érez az az édesanya, aki évek óta a majdnem teljesen egyforma napi rutin rabságában él. Velem olyan is előfordult, hogy nem bírtam magam kimozdítani ebből a pocsolyából, és végül én lettem a gátja - a lelkiállapotom - annak, hogy nekiinduljunk akár csak egy rövid hétvégi kirándulásnak.

Utólag már tudom: nagy kár azért az időért! Biztatlak Benneteket, hogy próbáljatok meg bízni az ismeretlenben, és kilépni a megszokottból. Ilyen esetben egy "felpörgető", a család minden tagjának tartalmas élményt nyújtó program kívánkozik az ember életébe.

Pl. ezek: Kisvasutazás és tanösvény Királyréten

vagy: Mátrafüred: kisvasút, kilátó, patak 

A másik épp az ellenkezője az állóvíznek. Van az úgy, hogy megállíthatatlannak tűnik a mókuskerék (ahogy nőnek a gyerekek, egyre inkább én is ebben az állapotban érzem magam). Mindig van mit csinálni, mindig akad feladat, futsz a dolgok és a munka után, a gyerekekről ne is beszéljünk... Ilyenkor jól jöhet egy lassú, kellemes séta békés természeti környezetben, patakparton, faluszélén...

Pl: Solymár, Rózsika-forrás,

vagy Martonvásár, kastélykert,

vagy Vácrátóti Botanikus Kert

 

Érték az oda- és a visszaút

Azt gondolod, hogy időpazarlás a hosszabb, utazással töltött idő? Az elején talán mi is így hittük. De most már tudom tapasztalatból: az oda- és a visszaút ÉRTÉK. Ha autóval megyünk: lehet beszélgetni, szójátékokat játszani, normális keretek között viccelődni, olyan témákra terelni a szót, amelyekre máskor nincs idő. Egy jó zene a rádióban vagy mese CD a lejátszóban az unalmasnak tűnő utazást lerövidítheti. Alvásidőt is tervezhettek az útra: rengeteg félnapos túrát kezdtünk ebéd utáni elindulással, autóban pihenéssel. Alvó gyerekek mellett pedig kiválóan beszélgethetnek a szülők - erre úgyis oly kevés a lehetőség...

Tömegközlekedve szintén értéknek tartom az utazást. A gyerekek megtanulják az alapvető viselkedési szabályokat a BKV-n vagy a vonaton, távolsági buszon. Nézelődhetnek, idegen emberekkel kerülnek kapcsolatba az utazás során. Megtanulják az átszállás rejtelmeit, metró-, busz-, villamoshálózat összefüggéseit, megismerik a várost, a környezetet, ahol éltek.

 

Kihasználjátok az időt

Sok elpazarolt, átnyűglődött, konyhában trappolt, lestrapált vagy éppen ellenkezőleg: végiglustálkodott hétvége után döntöttem úgy néhány éve, hogy a szombatok és a vasárnapok ezentúl más értéket képviselnek a szememben. Azóta igyekszünk férjemmel okosan és értelmesen beosztani a hétvégéket: jusson idő a családra, a rokonságra, a közösségre és a barátokra, de mindig meglegyen a szükséges szabadságunk a barangoláshoz. Rájöttünk, hogy megéri időben kelni, megéri reggel szendvicsekkel bajlódni, megéri korai vonattal indulni, megéri bevállalni a sok nehézséget, mert mindez meghozza gyümölcsét. Legtöbbször már aznap.

 

A hétvégi barangolás mindenkit TÖLT.

Egy séta a természetben, egy kemény, fárasztó túra, az őszi avar illata vagy egy múzeumagyat és szívet átkapcsoló látnivalói olyan szinten ki tudnak mozdítani a saját kis világomból, hogy hétfőn szinte új emberként indulok neki a hétnek.

 

A gyerekek jobban lefáradnak, mint otthon

Az a tapasztalatunk, hogy a gyerekek kevésbé "esnek szét", ha elindulunk, mintha otthon maradnánk. Leköti őket az utazás, a sok látnivaló, a táj, a kirándulás, a "mit eszünk és hol" kérdés, valamint maga a túra és az esetleges túratársak. Egy-egy kirándulós nap után nem szokott gond lenni az esti altatás sem...

 

Új kalandokat éltek át, új helyeket ismertek meg

Természetesen nekünk is vannak kedvenc helyeink, ahová visszajárunk. Pl. a Mogyoró-hegy vagy a közeli Farkaserdő és a Rex. De mindannyiunknak hatalmas élmény új helyeket felfedezni és megismerni. Minden új élmény által többnek érzem magam, több az emlékem és többet ismerek az országból.

 

Egymással vagytok, minőségi időt töltötök, beszélgettek

Röviden összefoglalva: kirándulásokon beszélgetünk legjobbakat a gyerekeinkkel. Sétálunk két tanösvény-tábla között, vagy menetelünk fel egy hegyre, és... jönnek a kérdések. A megállapítások. A felszakadó, otthon el nem mondható iskolai, óvodai emlékek, konfliktusok. Gyógyító séták ezek szülőnek, gyereknek. Sokszor csak egyetlen mondat. Kijött a tüske, lehet továbbszaladni. 

 

Fejleszted a gyermeked: a barangolás során kézzelfogható dolgokkal találkozik, kérdez, tapasztal, magába szív...

Sió-csatornaés a Balaton találkozásánál sokkal egyszerűbb elmagyarázni egy zsilip működését, mint otthon a szobában. A nógrádi várbólvégignézni a naplementét és beszélgetni a szürkületben elhallgató állatokról, a "farkasvakságról" teljesen más, mint könyvből tanulmányozni ugyanezeket. Hogy néz ki egy tavaszi rügyecske és mit jelent, hogy megcsípte a dér a csipkebogyót: a természetben meg lehet mutatni, meg lehet érinteni az aktualitásokat. Miért a Hűség Városa Sopron, és hogyan emlékeznek erre a mai napig a város lakói? A Hűség kapuja előtt könnyebb elmagyarázni és jobban megmarad a fejecskékben. Folytassam a szemléltetés előnyeinek felsorolását?

 

Emlékekkel lesztek teli, később visszautalhattok: tudod, ott ahol... akkor, amikor...

A barangolás nem csak rövidtávon tölti a családot, hanem a jövőre vonatkozólag is biztonságot, kötődést és tartalmas emlékeket ad. "Igen, ez az én családom, ennyi és ennyi helyen voltunk már együtt, itt ez és ez történt velünk, nna, az nagyon kellemetlen volt, akkor elsüllyedtem volna szégyenemben, de AZ, na az csodálatos emlékként maradt meg a szívemben, ugye Nektek is...?"

 

Kiváló fotók készülhetnek, melyeket szuper családi célokra lehet felhasználni

Barangolásaink során csodás képek készültek már a gyerekekről és a családról, a természetről nem is beszélve. Ezeket családi naptárakba, albumokba, fali képkeretekbe felhasználni minden alkalommal nagy öröm. A napsütötte virágos őrségi láprét vagy a kis-balatoni nyár képei gondolom, nem csak az én szívemet melengetik meg az év bármely pillanatában.

 

Ha előre kitaláljátok a programot, lesz mit várni, lesz mire készülni

Engem ez a pont lendített át nehezebb heteimen. Kitűztük hét elején, hogy ha nem leszünk betegek és nem jön közbe égszakadás-földindulás, hová megyünk a hétvégén, és ennek az előre örülésnek a hangulatában éltem túl a durvább hétköznapokat. Csak ajánlani tudom a módszert "elhasznált" édesanyáknak.

 

Szervezhetitek a kirándulást barátokkal, családtagokkal

Aki ismer, tudja, hogy alapvetően szeretek otthonunkban vendégeket vendégül látni. Ugyanakkor - mivel nincs kertünk - sokszor éreztem, hogy ezt az időt, amit most idebent töltünk, tölthetnénk odakint is, a friss levegőn... Ezekből az alkalmakból lettek a közös túráka közös séták,melegben a közös fürdések, amelyek mostanra már oly természetességgel szerveződnek közvetlen családi-baráti körünkben, mintha mindig is így csináltuk volna. Nagyon ajánlom ezt a módját a közösen töltött időnek, mert így egyik háziasszony sem kerül kényszerhelyzetbe a készüléssel, külső helyszínen találkoztok, ahol egyik család sincs otthon, mindenkinek lesz újdonság és izgalom, miközben azért persze lehet sétálva/parton heverészve beszélgetni és a gyerekekre figyelni, akik meg jól elszórakoztatják egymást.

forrás:www. barangolocsalad.hu