Test és lélek

A friss levegő 6 áldásos hatása

Öt gyerek édesanyjaként nem nagyon emlékszem olyan napra szülővé válásom óta, amikor legalább fél órát ne töltöttem volna a szabad levegőn.

Nem vagyunk egy kifejezetten sportos család, de ennyi gyerek mellett nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vigyük őket naponta friss levegőre mozogni, kirándulni, vagy egyszerűen csak sétálni, mert máskülönben az idegrendszerünk mellett a lakásunk ép állapotának is búcsút mondhatunk. Annál meg ugye fél óra fagyoskodás is jobb télvíz idején?! 

A friss levegő 6 áldásos hatása

Tavasszal és nyáron nincs nagy gond, program is akad elég, de az ősz beköszöntével - a télről nem is beszélve - nem olyan könnyű már - a szülők szempontjából is - megfelelő kinti elfoglaltságot találni. Pedig a szabad levegőn való mozgás nemcsak a gyerekek fizikai állapotának tesz jót, hanem lelki, szellemi fejlődésükre is nagy hatással van. Ezt mindig igyekszem felidézni magamban, amikor két hapci között beleugrom a gumicsizmámba, nyakam köré kerítem a sálat, fejembe nyomom a sapkát, hogy a türelem szobraként álldogálhassak a szomszédos park gesztenyefái alatt, amíg a lurkók teleszedik a vödreiket őszi termésekkel, amelyeket aztán nekem kell majd elsuvasztanom anélkül, hogy észrevennék a hiányukat.

Melyek azok a hatások, amelyek miatt akár egy kis megfázást is hajlandó vagyok megkockáztatni a friss levegőn a gyerekeim szellemi-lelki fejlődése érdekében?

  1. csupán napi 15 perc szabad játék a természetben jelentős mértékben javítja az iskoláskorú gyerekek teljesítőképességét, koncentrációját és memóriáját, legyen szó iskolai munkáról vagy házi feladatról

  2. a szabadban végzett játék fokozza a gyerekek kreativitását: semmit nem kapnak készen, maguktól kell kitalálni, mit kezdjenek egy kezük ügyébe került tárggyal, hogyan hozhatják ki belőle a legtöbbet saját szórakoztatásukra

  3. a friss levegőn gyakran játszó gyerekek döntéshozatali mechanizmusa is javul: fejlődik az önállóságuk és a szervezőképességük, a biztonságos szabadtéri környezetben biztosított játék során ők maguk döntenek arról, hogy hol és mivel foglalkozzanak

  4. a fokozott kreativitást igénylő, szabad levegőn végzett játék során a gyerekek egymással is könnyebben teremtenek kapcsolatot, a közös élmény közelebb hozza őket a (kor)társaikkal

  5. a friss levegőn töltött idő egyértelműen jó hatással van a gyerekek lelki-szellemi kedélyállapotára: a szabad, önfeledt mozgás, játék energiát, vidámságot hoz a hétköznapokba és nem ad esélyt a nyomott/depresszív hangulat kialakulására

  6. a szabadtéri játék során számtalan olyan tevékenységgel ismertethetjük meg a gyerekeket, amelyeket például az iskolai órákon vagy otthon nem lehet bemutatni, amelyekhez (nagyobb) térre van szükség

Online utazási magazin

Online utazási magazin

 

Szeretnél családodnak szóló kedvezményes csomagajánlatokat, tanácsokat, tippeket kapni?

Csatlakozz hozzánk és rögtön megajándékozunk egy vakációtervező naptárral!

Hűségprogramunk