Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Harminc évesek vagyunk, házasok, egy hároméves kislány és egy tizenöt hónapos ikerpár szüleiként lavírozunk a hétköznapok viharos, olykor szélcsendes hullámain. Ha szülő vagy, nem kell részleteznem, ha pedig még nem, csak annyit írok, hogy eddig te voltál, most ők vannak. Senki ne értse félre, ez a világ legnagyobb és legjobb kalandja, viszont a legnehezebb is. Mert olykor úgy érzed, forog a mókuskerék, és te nem a mókus vagy, hanem maga a kerék.
Ezért olyan fontos az, hogy időt szakíts magadra, és hogy kettesben, nyugiban tölts pár órát a szerelmeddel, pároddal, feleségeddel. Ápold a lelket, kapcsolatod és a privát szférád!
Ér segítséget kérni?
Ha csak egy rövid ideig is, de voltunk egy gyermekes szülők is. Más volt, könnyebben találtunk segítséget, havi egyszer biztosan el tudtunk szakadni és csak egymással, magunkkal foglalkozni. Amióta nagycsaládosok lettünk, változott a helyzet. Három gyerek mellé segítséget találni nagyon nehéz, mert amíg még kicsik, nem egyemberes a buli, ha csak egy egyszerű fürdetést, altatást is nézünk, vagy egy sima sétát... Szerencsénk van, mert van segítségünk, igénybe is vesszük. Ilyenkor intézzük a hivatalos dolgainkat, bevásárolunk, vagy akkor használjuk ki, ha nincs, aki elmenjen a nagylányunkért a bölcsibe. A saját kikapcsolódásunkhoz sokszor nincs bőr a képünkön segítséget kérni. Pedig ez a legnagyobb hiba, hiszen gondoljunk csak bele, hogyan működhet jól egy kapcsolat, ha saját magunkra sincs időnk, nem hogy a másikra!
Ennek ellenére még nagyszülői segítséggel is nagyon nehezen és csak maximális tudatossággal tudjuk megoldani, hogy figyeljünk egymásra és magunkra. Ha csak egy átlagos napot nézek, én dolgozom, a feleségem egész nap a gyerekekkel van. Hiába próbálok segíteni ott, ahol tudok, a feladatok oroszlán része mindenképpen rá esik. Két és fél órás fürdetési és altatási rituálét követően következik a Mi időnk, ami azt takarja, hogy amire eddig gyerekek előtt időnk volt, azt belezsúfoljuk három órába. Filmezünk, beszélgetünk, eszünk, közben átmegyünk cumit visszaadni, megnyugtatni, nyuszit keresni. Ebben a három órában van az, ami a gyermekvállalás előtt csak a miénk volt. Megjegyzem, ha el is jutunk addig, hogy elindítsunk egy filmet, általában kidőlünk. Szép, nem szép, itt tartunk.
Most mondja azt valaki, hogy szülőként egy rohanó, érzelmileg rideg társadalomban nem kell segítségért kiáltanunk vagy kiharcolnunk minimum havonta egy estét, ami csak rólunk mint párról szól! Esetleg megoldani, hogy a feleségünk elugorjon a körmöshöz vagy mi a borbélyunkhoz. A válaszom: igen is kell, és szükség van rá!
Mi változott az idők során, mit tehetünk az énidőért?
Régen a családok nagy része egy fedél alatt lakott a nagyszülőkkel, akik így teljes mértékben ki tudták venni a részüket az unokák körüli teendőkből. Az embereknek nem voltak egyre nagyobb elvárásaik, nem voltak a munkától száz százalékban kizsigerelve. Mivel több generáció élt egy háztartásban, a házimunka is többfelé oszlott. Azt gondolom, az idők során nemcsak a stresszfaktorok mennyisége, a munka terhe lett szerteágazóbb, de a magunkra figyelés vagy az elengedés fogalmai is átértékelődtek. Persze vitatkozhatunk, hogy az elmúlt idők pillanatai, vagy a mostani élet a nehezebb, de egy biztos: a világ folyamatosan változik, és meg kell látnunk, hogy a család, mint egység is vele alakul. Ma a nagyszülők javarészt dolgoznak, így saját háztartásuk és munkájuk mellett kevesebb idő jut az unokákra és a gyerekekre.
Úgy vélem, mindenért kereshetünk hibást, vagy mutogathatunk ujjal, de a legfontosabb a helyzet megoldása. Harcoljuk ki az énidőt legfőképpen magunktól, csináljuk, ha csak egy hónapban egyszer vagy kétszer is azt, amire igazán vágyunk egyedül és közösen! Hiszen ezek az alkalmak úgy feltöltenek, hogy segítenek nekünk is, sőt, a környezetünknek is átlendülni a hétköznapok nehézségein. Mert kiegyensúlyozottan tudjuk majd belevetni magunkat a feladatok sűrű erdejébe.
Az biztos, hogy a megoldást nekünk kell megtalálni.
Én magam azon leszek, hogy ne felejtsem el ezt, és hogy figyelmesen, tudatosan sokat beszélgetve, feltöltődve töltsem ezeket a pillanatokat magammal és a feleségemmel.
