A másokkal való együttérzés képessége nagyon fontos tulajdonság, de vajon mit jelent az egészséges empátia? Valószínűleg egy önmagunkhoz hű középutat az érzéketlenség, és az egész világ terheit a saját vállán hordozó önfeláldozás között. Azt, hogy képesek vagyunk tekintettel lenni a saját szükségleteinkre, ugyanakkor nem megyünk el a többiek érzelmei mellett sem. Az egészséges empátiával rendelkező ember képes a másik helyébe képzelni magát, így könnyebben elfogadja a másik álláspontját, és hajlamosabb mindkét fél számára megfelelő kompromisszumot találni. De vajon mit jelent mindez a gyereknevelés területén? Hogyan válhat ez már egészen korán szokássá?
Figyelj a gyereked szükségleteire
Jó esetben természetes, hogy egy kisebb-nagyobb gyereket nevelő szülő figyel a kicsi szükségleteire. Ám egy gyereknek, korától függően lehetnek olyan szükségletei is, amelyek az adott pillanatban kényelmetlennek tűnnek. Természetes, hogy a gyereknevelés nem csak az igenek sorozata. Meg kell tanulnia kivárni a sorát, és nem kaphat meg minden csokit és játékot, amit kinéz magának, de ha lehet, ezt ne hatalmi szóval rendezd le. Inkább éreztesd vele, hogy elfogadod, amit szeretne, nem kitolni szeretnél vele a tiltással, hanem oka van annak, ha nemet mondasz.
Empatikus gyereknevelés = az érzések elfogadása
Ahhoz, hogy egy gyerek képes legyen közösségbe kerülve elfogadni és figyelembe venni mások érzéseit, előbb tisztában kell lennie a saját érzéseivel. És persze azzal is, hogy amit érez, annak helye, súlya, jelentősége van. Meg kell ismernie, és meg kell tudnia nevezni az olyan érzéseket is, mint a düh, a szomorúság, a csalódottság. A hangsúly persze először nem azon van, hogy szép, szabatos kifejezéseket találjon arra, amit érez, hanem azon, hogy a gyereknevelés során megmutassuk: nem csak a „jó” érzelmeknek van helyük az életben, hanem a rosszaknak is. Hogy mit jelent mindez a gyakorlatban? Azt, hogy ne igyekezzünk gyorsan megszabadulni a sírástól, a haragtól, hanem inkább beszéljünk róla. Fogadd el, hogy most így érez, és beszélgess róla, miért dühös, miért szomorú, mi tudná felvidítani. Ne egyes érzelmeket minősíts nemkívánatosnak, hanem azt tanítsd meg neki, hogy hogyan lehet ezeket építően kifejezni. Természetesen arról is fontos beszélni, hogyan ne fejezzük ki az érzelmeinket: az, hogy a gyerek lehet dühös, nem azt jelenti, hogy dühében akár meg is üthet valakit. Ilyenkor pedig máris behozhatod a másik szempontját: vajon hogy érzi magát az, akit egy csoporttársa megüt az oviban?
Ne rejtsd el a valóságot!
A világ nem csak szép, felemelő, és megható. Már az egészen kis gyerekek is sok olyan jelenséggel találkoznak a közösségben, vagy akár az utcán, amelyekre csak nehéz szívvel lehet gondolni. Lehet mélyszegénységben élő csoporttársa az óvodában, vagy megkérdezheti, miért kéreget a bácsi az utcasarkon. Ezeket a dolgokat nem elrejteni kell előle, hanem megbeszélni vele, a korához illő tálalásban. És persze ilyenkor arról is érdemes szót váltani, hogy bár az egész világ összes nehézségét nem tudja egyedül megoldani, már egy apró szívesség is sokat segíthet.
A gyereknevelés lényege: a példamutatás
Ahogy a gyereknevelés egésze, úgy az empátiára nevelés sem megy személyes példamutatás nélkül. Az empatikus gyerek attól lesz együttérző, hogy a szülei megmutatják neki hogyan kell, méghozzá nem szónoklatokkal és tanulságos mesékkel, hanem a személyes példájukkal. Vagyis a legjobb, ha először magadban igyekszel megkeresni, szükség esetén feléleszteni az empátiát, és ha ez megvan, már csak be kell vonni a gyereket. Lehet együtt összekészíteni az adománynak szánt csomagot, segíteni az állatmenhelyen (hiszen érzései nem csak az embereknek vannak), átvinni egy kis süteményt az idős szomszéd néninek, vagy akár megbeszélni, hogyan óvjátok együtt a környezetet. Így akár egy meg nem vásárolt századik műanyag játék, amelyből nem lesz később szemét, is lehet empátiagyakorlat.
