Sokkal inkább az ilyen és hasonló esetekre gondolok, amiket, ha lehet, ne kövess el legközelebb, amikor ott állsz a recepciós pultnál:
Korai érkezés
Vendég: Igen, tudjuk, korábban jöttünk, még nincs 14 óra, de kisgyerekekkel vagyunk, ugye elfoglalhatjuk a szobát hamarabb?
Amit a recepciós legszívesebben mondana:
Jelezték előre? Talán, ha előre jelzik telefonon, hogy korábban szeretnék elfoglalni a szobát, akkor megoldható. Ha tudunk olyan szabad szobát adni, amibe befér a kérésük szerint a pótágy és a kiságy is és épp nem aznap utaznak a szobából, amikor ők érkeznek. Ha nincs több szabad szoba, csak az, amiből még épp pár perccel ezelőtt távoztak az előző vendégek. (hiába mondtuk, hogy 10 óráig kell elhagyni a szobát.), akkor azt még ki kell takarítani és arra várni kell. Folyamatosan és sorban takarítanak a szobalányok 10 -vagy néha csak később, ha nem jöttek még ki a szobából- és 14 óra között, nem csinálnak olyat, csak nagyon ritka esetben, hogy a folyosó egyik végéről a másikba szaladnak, mert most éppen oda megérkeztek meg a vendégek. Nagy eséllyel kész lesz hamarabb a szoba, mint 14 óra, de 13 órától hamarabb nem érdemes megérkezni -és akkor sem érdemes megsértődni, ha várni kell. Fontos: olvassuk el a szálloda visszaigazoló levelét, vagy a honlapjukon szereplő tájékoztatót, ha telefonon foglaltunk, mert mindig szerepel benne, hogy hány órától lehet elfoglalni a szobát. (általában 14 óráTÓL -és nem addig, ezért ne telefonálj, ha nem érkezel meg 14 órára!-, de van ahol 15 órától.)
Tehát röviden: ha kérsz, kaphatsz (korai check-int) illetve jó munkához (alapos takarításhoz) idő kell.
Még mindig érkezés
Vendég: Két főre foglaltunk, de jött a gyermekem is, nem baj, ugye?
Amit a recepciós legszívesebben mondana:
Bajnak nem baj, de jó lett volna, ha szólnak róla előre. Lehet, hogy olyan szobába osztottuk Önöket, ahova nem fér be a két ágyon kívül egy pótágy vagy egy kiságy. Lehet, hogy már nem tudunk szobát cserélni, mert telt ház van, a többi vendég már megérkezett és elfoglalta a szobáját. Ha nem szükséges a pótágy, mert a főágyon a szülőkkel alszik a gyermek, akkor is fontos, hogy tudjunk a plusz fő érkezéséről előre! Nem mindegy, hány főre készül az étterem (gondold el, ha többen is eljátszák ezt egy nagy szállodában, akkor eléggé meg tud emelkedni a létszám), statisztikát is vezetünk róla, plusz kört kell tennie a szobalánynak, hogy bekészítse a szobába a plusz törülközőt, köntöst, takarót, stb.
Röviden: Szólj előre! Az is jobb, ha aznap telefonálsz, mintha csak érkezéskor derül ki!
Vendég: Nem töltöm ki a bejelentőlapot most, elviszem, elfoglalom a szobát és majd visszahozom, jó?
Amit a recepciós mondani fog – mert nem is mondhat mást:
Nem, nem jó, sajnos. A bejelentőlap kitöltése után kapja meg a szobakulcsot.
Amit még szívesen hozzátenne:
Amíg alkudozik a kedves vendég, addig már ki is töltötte volna. Nem több mint 1 perc az egész, vagy annyi sem. Minden szállodában így működik. Igen, akkor is, ha már többször jártál az adott helyen. Igen, ellenőrizhetik a kitöltött bejelentőlapokat, amiknek egyezniük kell a gépen talált adatokkal, és később majd a számlán szereplő névvel és címmel. Fontos, hogy írj olvashatóan, hogy segítsd a recepciósok munkáját és ne kérdezd meg, hogy mindent ki kell tölteni? Igen, minden fontos adatot ki kell tölteni.
Vendég -főként gyermek- köszönés nélkül belépés után fél perccel: Wifi kód?
Amit a recepciós szívesen mondana:
Neked is jó napot/szia!...
Egyéb finomságok
Vendég: Még megenné később a jégkrémet a gyermekem, leadhatom itt addig? Vissza tudja tenni a hűtőbe?
Recepciós:
(igyekszik nem csúnyát mondani..) Ne haragudjon, de felbontott terméket már nem tudok visszatenni a hűtőbe.
Vendég: A babánk a szobában alszik, de mi lemennénk a wellnessre, itthagyhatom a bébiőrt?
Recepciós: Ne haragudjon, de erre nincs lehetőség. (és igyekszik nem csúnyán nézni)
Ott van még az eset, amikor a család a fél házat elhozza magával, még egy porszívó is a londinerkocsin várakozik. Érdemes érkezés előtt rákérdezni, mert szinte biztos, hogy megoldható lesz, azaz tud adni a szálloda porszívót (orrszíváshoz), vízforralót, kiskádat, kiságyat, így segítve a kisgyerekes családok pihenését.
Bátran lehet kérni, bébiétel melegítését, vagy rajzlapot, színes ceruzát, de a recepciós nem bébiszitter, nem animátor. Ha szeretne is segíteni, vannak előírások, amiket akkor sem szeghet meg. Az életben is mindig és mindenhol vannak szabályok, ezeket be kell tartani és biztos vagyok benne, hogy ezt a gyermeknek is el tudja magyarázni a szülő.
A recepciós nem szólhat rá a gyerekekre, akik a londinerkocsin száguldoznak, pedig nagyon veszélyes, és egyáltalán nem azt a célt szolgálja az az eszköz. A szülőnek kell szólnia. Figyelve arra is, hogy ne a folyosó egyik végéből a másikba kiabáljon.
Te vagy a szülő, aki példát kell mutass gyermekednek. Legyél figyelmes, türelmes, legyél tekintettel másokra. Te vagy a vendég. Azonban te tervezted a pihenést egy szállodába, és ott bizony nem csak ti vagytok egyedül. Minden vendég szeretné jól érezni magát. Rajtatok is múlik, hogy ez megvalósulhasson.