Nálunk ez különösen nehéz, hiszen öt gyerekünk van és mellettük még kevesebb esélyünk van én-időt találni, de nem adjuk magunkat és mindig megpróbáljuk… több-kevesebb sikerrel.
Nagyon nagycsaládos édesanyaként hamar megtanultam, hogy az előrelátás sok esetben nagyon is kifizetődő lehet, ezért már a közös családi pihenés tervezési szakaszában olyan helyeket igyekszem felkutatni a családbarát utazásokra szakosodott KidsOasis oldaláról, ahol eleve vannak kifejezetten felnőttnek szóló programok is a sok gyerekanimáció mellett. Mivel annak az esélye, hogy ténylegesen eljutunk ezekre az alkalmakra az öt gyerek mellett, kvázi a nullával egyenlő, ezért ez racionálisan szemlélve egy teljesen felesleges kör a részemről, de már csak az illúzió kedvéért is megéri… ráadásul én meg kitartóan hiszek a véletlenekben.
Az teljesen egyértelmű, hogy a pihenés alatt a nap egésze jelentős része a gyerekekről szól, napközben szó se sem lehet arról, hogy kettesben legyünk akár egy fél pillanatot is, folyamatos nyomkövetés alatt állunk, gyerektelen pillanatban legfeljebb a fürdőben van lehetőségünk, de akkor is csak felváltva: amíg egyikünk bent igyekszik feltöltődni öt perc alatt a szükségletek elvégzése közben, addig a másikunk az ajtó előtt áll őrt és akár egy egész tábla csokoládé felajánlása árán is, de megvédi a másik én-idejét az orvul támadó gyerekseregtől.
Ha a nappali időszak a gyerekeké, akkor nincs sok választásunk a felnőtt én-időre, marad az este. Nálunk az vált be, hogy húztunk egy határt, ami után nem vagyunk elérhetőek: vakáció alatt (legyen szó hosszúról vagy rövidről, téliről/ősziről/nyáriról vagy tavasziról) háromnegyed kilenc után nem adunk vizet századszorra, nem kísérgetünk senkit a mosdóba két perccel az előző fürdőlátogatás után, nem mesélünk huszadjára, akinek ilyesmi gondja van, saját magának kell megoldást találni rá úgy, hogy a többieket nem zavarhatja látványosan, de persze kérhetnek és kaphatnak is segítséget egymástól.
Mindeközben persze nem függesztjük fel szülői mivoltunkat, ha baj van, ott vagyunk, csak kicsit eltávolodunk tőlük, hogy koncentrálhassunk önmagunkra is: ez a módszer segít a gyerekeinknek megtanítani tiszteletben tartani mások én-időre irányuló igényét, még ha ezek a mások jelen esetben mi vagyunk, a saját szüleik, akik amúgy egész életükben értük vannak…, de ezt nem mindig kötik az orrukra.
