Test és lélek

Milyen a jó szülő-gyerek program?

Ugye mindenki egyértelműen azt válaszolja a címben feltett kérdésre, hogy az az igazán jó szülő-gyerek program, amikor a gyerek is, és a szülő is kikapcsolódik? 

Nyilván vannak olyan közös elfoglaltságok, amikor inkább csak az egyik oldal igényei teljesülnek; legyen ez egy bevásárlás, egy múzeumlátogatás a nyaraláson, ami még nem köti le a lurkót, vagy egy játszóházazás, ahol pedig a szülő vesz részt passzív félként, és egy széken üldögélve szemléli az ugrándozó csemetét. A gyermek- és felnőttprogramok mellett viszont kellenek, sőt inkább legyenek túlsúlyban azok a programok, ahol kicsik és nagyok egyszerre élvezhetik a kikapcsolódás örömét. Nyáron, amikor remélhetőleg megadatik, hogy némi időre egyszerre vonuljon szabadságra a család minden tagja, érdemes felkészülni, és számba venni néhány lehetőséget, hogy a közös kalandok után kisimulva térhessen vissza mindenki a dolgos hétköznapok világába.

Íme egy lista (a teljesség igénye nélkül) néhány szuper szülő-gyerek programmal a nyárra!

Egy nap a strandon…

Igazi klasszikus! A mi kislányunk kifejezetten imádja a vizet, a családi nyaraláson a „Pancsi, pancsi!”-felkiáltás már-már parancsszóvá vált, ha csak rajta múlik, akkor minden egyéb más kikapcsolódási lehetőséget a sutba dobhattunk volna a napokon át tartó wellness jegyében. A családi strandolást feldobhatjuk azzal, hogy egy egész társasággal megyünk; ha van rá lehetőségünk, akkor jó ötlet hasonló korú gyerekeket is invitálni (természetesen szülőkkel együtt) a családi, baráti körből. A fürdőszett mellett néhány vízipisztoly, jó nagy plédek és egy piknikpakk biztosítja az önfeledt kikapcsolódást.

 

Irány egy játszóház, ahol a szülő sem unatkozik!

Tervezés közben nem árt utánanézni, pontosan milyen játszóházat is választunk, ugyanis tapasztalatom szerint elég nagy különbségek vannak. Szerintem fontos, hogy lehetőleg minden résztvevő élvezze a játékot. Vannak olyan játszóházak, ahol nincs helye a szülőnek a vígan ugrándozó gyerkőcök között, sőt egyenesen tilos a kicsivel csúszni-mászni. Én olyan típus vagyok, hogy az efféle széken üldögélős, passzív elfoglaltságot nem igazán kedvelem, ilyenkor a percek is csak úgy vánszorognak. Teljesen más az, amikor a játszóház felügyelője mosolyogva buzdít, hogy nyugodtan csússzak én is a gyerekkel az óriáscsúszdán, segíthetek neki leküzdeni az akadálypályát, megmászni a várat. Ha ez nem lehetséges, akkor az is megteszi, ha valami mással kötik le a szülőt; van, ahol cukrászda vagy kávézó várja a felnőtteket, így kényelmesen és szórakozva tarthatják szemmel szemük fényét.

 

Élménypark

Jó néhány olyan élményparkra bukkanhatunk az országban, amely minden korosztályt leköt, kicsiknek és nagyoknak is tartogat meglepetéseket. A sok közül csupán két példa erre:

  • A bikali Reneszánsz Élménybirtok. Egy igazi középkori faluba csöppenünk, ahol a korabeli épületekben és a kézművesek portékáiban gyönyörködve egy igazi időutazást élhetünk át. Egy beszélő unikornis üdvözöl minket, lovagi tornának lehetünk szemtanúi, beöltözhetünk korhű ruhákba, és elidőzhetünk többek között az állatsimogatóban is.

  • A debreceni Kerekerdő Élménypark, avagy a magyar Disneyland. Várat mintázó játszótérrel, beszélő fával, mesejelenetekkel színesített terület számos élményelemmel. Már a legkisebbek is kipróbálhatják a pónilovaglást, a nagyobbak pedig élvezhetik a kalandpark elemeit: a vízi dodzsemet, a drótkötélpályát vagy a trambulint. A kőkorszaki vízibicikli pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy szülő és gyerek együtt kapcsolódjon ki. 

 

Társasjáték

Fontos, hogy a család összetételének megfelelő játékot válasszuk, ami a legkisebbnek sem bonyolult, és ő is élvezi; viszont a többiek sem csak „jófejségből” gurigatják a kockát. Ez azért igazi kihívás! Nálunk a családban gyermekkoromban nagy kedvenc volt a „Játék határok nélkül” nevű társasjáték (a tévéműsorra biztosan sokan emlékeznek). És volt egy másik kedvenc játékunk is, amelyben ha hatost dobott valaki, akkor be kellett indítanunk a pályán a mozgó sárkányfigurát, aki kíméletlenül lesöpörhette a játékost a mezőről. No, ezt aztán tényleg mindenki végigizgulta!

 

Állatkert

Szintén egy igazi klasszikus családi program, amelyet mindenki más-más szemmel, de ugyanúgy tud élvezni. Mi, felnőttek elveszhetünk az ismeretterjesztő táblácskák érdekes, és akár olykor meghökkentő leírásaiban, a legkisebbek pedig tágra nyílt szemekkel bámulhatják a sok ritkán látott, számukra „fura” szerzetet. Az állatsimogató, a természetközeli környezet, és a remek fotózkodási lehetőségek pedig már csak hab a tortán!

 

Szabadtéri fesztivál/falunap

Mi előszeretettel megyünk szabadtéri rendezvényekre, ha éppen van rá alkalom, ezekben a melegebb hónapokban pedig szerencsére nincs ebben hiány. Érdemes akár a Facebook-események segítségével kutakodni kicsit, hogy a környező településeken, városokban milyen rendezvények vannak. Mi így találtunk rá különböző családbarát fesztiválokra, falunapokra is a környéken. Nagyon sok helyen vannak ilyenkor koncertek (gyermek- és felnőtt közönséget célzók egyaránt), kézműves vásárok, körhinta, játékok, interaktív előadások, vagy akár főzési-sütögetési lehetőség. Elő a plédekkel és a hátizsákkal, hiszen egy szórakoztató napnak nézhetünk elébe akár csak családilag, akár egy nagyobb társasággal is!