Igen, sajnos a baj csőstül jön; nem elég, hogy olykor feszültnek, zaklatottnak érezzük magunkat, nagyon nem hiányzik még pont ilyenkor egy ordító lurkó. Pedig rendszerint pontosan ilyenkor hozzák a gyerkőcök a legrosszabb formájukat! De térjünk a tárgyra. Miért is olyan nehéz a munkába való visszatérés?
Vegyes érzések kavarogtak bennem a nagy visszatérés előtt. Egyrészt kíváncsian vártam a változást, másrészt nagyon bennem volt a ragaszkodás és a féltés érzése is. Amikor belecsöppentem az új helyzetbe, hirtelen tudatosult bennem, hogy számomra minden új: új élethelyzet, új munkahely, a kislányom és én is új közösségbe kerülünk, és jóval kevesebb időt töltünk majd együtt. Az első és legfontosabb természetesen az volt, hogy Szofim minél hamarabb megszokja második otthonát. Szerencsénkre a bölcsődés nevelők nagyon kedvesek, és a csoport tagjai is szeretettel várták kis társukat. Ezzel a nehézséggel sikerült megbirkóznunk, bár nekem is legalább annyi ideig tartott a „beszokás”, mint a kislányomnak… Nem csoda, hiszen éreztem a hiányát, két évig szinte ő jelentette nekem a világot.
A másik nagy nehézség az volt, hogy összehangoljam a családi életünket a munkával és a háztartással… Hetekig küzdöttem esténként azért, hogy valami ebédféle kerüljön az uzsidobozunkba, miközben mostam, mint egy mosómedve. A főzés hobbiból egyszer csak gyötrelem lett, legalábbis hétköznap esténként, míg kicsi lányom azért ostorozott közben, hogy játsszunk együtt. Mivel a konyhatündérkedés a családomtól vette el az időt, ráadásul csemeténk is minden eszközzel hevesen tiltakozott ellene, úgy döntöttem, hogy feladom, csak hétvégén fogom művelni. Amióta minimálisra redukáltam az otthoni teendőket, mindannyian jobban érezzük magunkat, hiszen az este a játék és a közös kikapcsolódás ideje.
Íme néhány tipp, hogyan készüljünk fel a munkába való visszatérés, illetve a bölcsi időszakára!
1. Meg kell próbálnunk minél kevésbé feszültnek, illetve aggodalmasnak lennünk, hiszen ezt a gyerkőc azonnal észreveszi, és ezt a negatív „rezgést” nem holmi vidám ugrándozással fogja meghálálni...
2. Ha minket megnyugtat, akkor egyeztessünk a bölcsődével, ésszánjunk kicsit több időt a beszoktatásra! Én a két hetet kevésnek tartottam – bár valószínűleg elegendő lett volna, csak kicsit túlaggódtam a dolgot. Egy héttel a „hivatalos” beszoktatás előtt már bejártunk a bölcsibe néhány órára ismerkedni, játszani. Úgy érzem, így talán elegendő idő volt a megszokásra, és a fokozatosság elve is érvényesült.
3. Próbáljunk meg elegendő időt szánni a pihenésre, hiszen nincs rosszabb, mint kialvatlanul elindulni a munkába, majd kifacsartan hazatérni. Ráadásul le sem pihenhetünk, hiszen kezdődik otthon a második műszak…
4. Az előző pontból következik, hogy redukáljuk a legszükségesebbekre az otthoni teendőket. Ha egyfolytában fáradtak és morcosak vagyunk, a gyerkőc is megsínyli. Kit érdekel pl. a főzés, ha a családi béke és az egészségünk a tét?
5. Tartalmasan töltsük el együtt a szabadidőnket, beszélgessünk, játsszunk sokat a gyerkőccel. Persze velünk is előfordult már, hogy csak eldőltünk a tévé előtt, mint két krumpliszsák, és nem sikerült amolyan klasszikus, vidám, együtt játszós, családiasra az este… De mindent bevetünk, hogy a hétköznapokon is eltöltsünk együtt egy kis minőségi időt, legyen az séta, meseolvasás vagy legózás.
6. Kicsinknek fontos, hogy vele tartson kis kedvence, aki a meleg családi fészket juttatja eszébe és biztonságérzetet nyújt. Ez a kedves kis szőrmók vagy tárgy lehet a kabalaállatkája, szundikendője, pohárkája vagy cumija. Nálunk ez a kitüntetett szerep Kismackóé, akit a kislányom sosem felejt otthon, bárhová is megy.
Minden kezdet nehéz, de próbáljunk arra gondolni, hogy előbb-utóbb belerázódik az ember az új helyzetbe. Sokkal könnyebb a dolgunk, ha elfogadjuk, hogy nem fog mindig csillogni a lakás, és csak akkor vasalunk, ha a baba vasal :) .
