A filmet nézve nem csupán a főszereplő, hanem mi magunk is megismerjük a környéket, miközben Toszkána végérvényesen belopja magát a szívünkbe.
A film - akárcsak az alapjául szolgáló, azonos című sikerkönyv – a változást, az újrakezdést, az élet teljességének megélését helyezi a középpontba, ugyanakkor utazásra is csábít.
A képkockák szinte minden érzékszervünkre hatnak. A tipikus olasz finomságok láttán működésbe lépnek az ízlelőbimbók, a háttérben halljuk a tenger morajlását vagy a tücskök ciripelését, a több száz év emlékét hordozó falakat nézve pedig legszívesebben azonnal útra kelnénk.
Olajfák, cédrusok, napraforgóktól sárgálló és pipacsoktól pirosló dombok tűnnek fel a mesés épületek mellett, bepillantást engedve egy kicsit abba a mediterrán életérzésbe, amely miatt oly sokan rajongunk Itáliáért. Nem is meglepő, hogy a film megnézését követően Toszkána bakancslisták százaira került fel úti célként.
Cortona és környéke a valóságban is igazi kis ékszerdoboz a maga több száz éves, gyönyörű épületeivel, szűk, macskaköves utcáival. Apró boltocskák vannak mindenütt, ahol jellegzetes, helyi finomságokat vásárolhatunk magunknak és szuvenírként szeretteinknek, - pecorino sajtot, olasz fűszereket, tésztákat, bort és olívaolajat – miközben lépten-nyomon fagyizók, cukrászdák, kávézók csábítanak egy-egy finom falatra, italra.
Ugyanakkor nem csupán az olasz gasztronómia rajongói szerezhetnek életre szóló élményeket ebben a meredek helyoldalra épült, nagy múlttal rendelkező városkában.
A történelem szerelmeseként megcsodálhatjuk a még ma is álló etruszk városfalat és a hegy aljában megbújó sírkamrákat, a város szebbnél-szebb templomait, harangtornyait. Sétálhatunk a középkori házak között, megpihenhetünk a XIV. században épült városháza lépcsőin, s persze gyönyörködhetünk a szebbnél-szebb művészeti alkotásokban.
Cortona számos, emlékezetes pillanatot hordoz a műkedvelők számára is. Ebben a városkában csodálhatjuk meg Signorelli számos festményét Lorenzetti Madonnáját és Fra Angelico világhírű Angyali üdvözletét is.
Néha azonban nem vágyunk másra, csak céltalan bandukolásra. Egy kis sétára, amely során felfedezhetjük a környék eldugott, útkönyvekben sem szereplő csodáit. Cortona – akárcsak a többi toszkán település – mindig és mindenhol kínál felfedeznivalót: egy aprócska sikátort, egy meredek, macskaköves baktatót, vagy egy elhagyatott, múltról mesélő lakóházat.
Olyat, mint a filmben bemutatott Bramasole.
Ez az épület csak egy szögletes, barackszínű, kifakult, zöld spalettás ház a sok közül. A neve viszont igazán különleges. Annyit tesz, „napra vágyó”. És hát ki ne vágyna arra, hogy felfedezze ezt a kulturális, művészeti és természeti kincsekkel teli napfényes vidéket, igaz?
Egy biztos, ez a film, ha csak másfél órára is, de idevarázsolja nekünk a napsütötte Toszkánát.