Csirkés-quinoás töltött tök
Hozzávalók (4 személyre):
- 4 zsenge tök vagy cukkini,
- 40 dkg darált csirkehús
- 25 dkg párolt quinoa
- 1 hagyma
- 1 sárgarépa
- 1 kis darabka zellergumó
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1 tojás (elhagyható)
- só, bors
- 20-25 dkg sajt
- kevés vaj vagy olaj
A tököt alaposan megmossuk, két végét levágjuk, majd hosszában kettéhasítjuk. Magházát kivájjuk, majd megszórjuk sóval és borssal, és üregükkel lefele fordítva félretesszük. A csirkehúshoz adjuk a quinoát, a robotgépben összeaprított vagy lereszelt hagymát, sárgarépát és zellergumót, a zúzott fokhagymát, illetve a tojást (ha használunk), sóval, borssal ízesítjük tetszés szerint, és jól összekavarjuk. A tökcsónakokban eloszlatjuk a húsos masszát, majd a megtöltött tököt vajjal vagy olajjal kikent hőálló edénybe helyezzük. Meglocsoljuk kevés olajjal, vagy pici vajdarabkákat helyezünk mindegyik csónak tetejére, és 190 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 25-30 perc alatt megsütjük. Ekkor kivesszük, a tökökre helyezzük a felszeletelt sajtot, és néhány percre visszatoljuk, hogy a sajt ráolvadjon. Bármilyen friss salátával kínálhatjuk.
Tipp: A tölteléket megsüthetjük fasírtként is akár kevés olajban, akár a sütőben.
Még több szuper receptet itt találsz!