Skip to main content

Tudástár

Merüljünk el a jövőben – virtuális valóság a turizmusban

A virtuális valóság (VR) más egyáltalán nem virtuális. Sokan nemrég még sci-fi-ként tekintettek rá, viszont ma már iparági sztenderddé vált. Meglepve tapasztaltam, hogy a külföldi konferenciákhoz képest – ahol szinte minden magára valamit is adó stand használt valami VR bemutatót – az idei Utazás Kiállításon mindössze talán 1-2 kiállító használt ilyen eszközöket, bár ezt is csak a Hiradó tudósításában fedeztem fel, élőben nem. A fogalmak gyors tisztázása érdekében tekintsük át gyorsan, miről is van szó. A VR azt jelenti, hogy erre célra kifejlesztett technológiai eszközök olyan együttes hatást keltenek bennünk, mintha máshol lennénk, az eszköz szimulálja a jelenlétünket egy másik környezetben. Ezt leginkább a szemünk elé helyezett VR „headsetek”, VR szemüvegek segítségével élhetjük át. Ezekben 360 fokos panoráma videókat, illetve 3D technológiával felépített virtuális környezetet láthatunk, sőt bizonyos esetekben interakcióba is léphetünk ezzel. A fejszettekben a kijelző lehet egy mobiltelefon (mobil headsetek) vagy beépített (integrált headsetek). Az igazán komoly élményeket természetesen az utóbbiak adják, ezeket ugyanis egy nagy teljesítményű PC hajtja meg.
Merüljünk el a jövőben – virtuális valóság a turizmusban

A VR különleges, semmi más eddigi élményhez nem hasonlítható lehetőségeket tartogat. És itt a legfontosabb az ÉLMÉNY szó. Szinte közhely, hogy a marketingben – így a turizmus-marketingben is – az élményközpontú marketing sokkal hatásosabb, mint egy sztenderd leporelló. Sőt ez az iparág, mely távoli mesés tájakról, örökségekről és szolgáltatásokról mesél, kivételesen rá van szorulva, hogy a lehető leginkább kézzel fogható élményt adjon a desztinációról. Az amerikai resortok legtöbbjének honlapján a VR tartalom már alap, és egyre több európai szereplő is használja már ezt.

Ráadásul a VR nemcsak az benne átélt élmény miatt, hanem újszerűségével is csalogató tud lenni. A legtöbb ember még nem élt át ilyen élményt, de már hallott róla. Egy bemutatón, konferencián, kiállításon mágnesként működnek a VR-t használó standok, főleg, ha játékosított tartalmat kínálnak.

A költségek természetesen egészen nagy skálán mozoghatnak. Egy 360 fokos videó gazdaságosan kivitelezhető, míg egy 3D-s környezet nyilván nagyobb erőforrásokat igényel. Ugyanakkor minőségben és interakcióiban az utóbbi sokkal nagyobb lehetőségeket rejt. Érdemes tehát mélyebben is belemerülni ebbe az új médiumba, mely hamarosan hazánkban is elvárt eleme lesz a desztinációk marketing mixének.

További információ és példák: www.7reality.com

Partnereink