A Börzsöny-hegység nyugati lankáin elterülő, műemlékekben gazdag település méltán lopja be magát a kirándulók szívébe. Sokan nem is gondolják, hogy ebben a Budapesttől 90 km-re található, alig 800 lakosú piciny zsákfaluban annyi érdekességre és látnivalóra bukkan a nyitott szemű túrázó, mint…
Nagybörzsönyben a vízimalmok nagy múltra tekinthetnek vissza, már a török korban is rendelkezett malommal a település, a molnár mesterség dinasztikusan apáról-fiúra öröklődött.
A főtértől két perces sétára található az evangélikus templom szomszédságában az Antal-féle műemlék…
Emlékeztek? Tavaly nyertük el az Álom-másodállás pályázatot, amelyet a Kidsoasis írt ki kalandvágyó családoknak. A múlt őszünk tervezgetéssel, utazással, blogolással, forgatással telt. Életre szóló élményeket szereztünk – és nyaralás ide, nyaralás oda, azért el is fáradtunk. Aztán hiányozni…
Nálunk, nagycsaládoséknál gyakran megesik, hogy a gombhoz keressük a kabátot és nem fordítva. Különösen igaz ez a közös pihenések úti céljainak meghatározásánál. Adott ugyanis egy szűk keresztmetszet (=gomb), nevezetesen, hogy heten vagyunk és minimum három különálló szobával rendelkező…
Az élet sok területe - iskolába járás, játék, fuvarozás a különórákra, edzésekre, segítség a házi feladatban - a nagycsaládoknál nem különbözik jelentősen a kisebb családokétól.
A Dunakanyar legnépszerűbb ****superior szállodája, a Thermal Hotel Visegrád kiemelt figyelmet fordít az ünnepi időszakok és a hosszú hétvégék alkalmával a gyermek programokra.
Minden szülő félti a gyerekét. Ez természetes. Mondhatnám azt is, hogy genetikailag belénk van kódolva. Igen, belém is. Ráadásul nekem az öt gyerekem miatt ötszörös dózisban jut mindenből, így az aggódásból is. De itt is, ahogy az anyaság más területein is, tudni kell mértéket tartani. Ami…