Féltés jogosan
Mint minden hasonló gondolatokon töprengő szülő, én is azzal nyugtatom magamat, hogy azért féltjük túl a gyerekeinket, mert megváltozott a világ és ez részben igaz is. A Balatonba ugyan nem települtek cápák és a cunami is viszonylag ritka Siófokon, de sokkal gyorsabb, hangosabb és figyelmetlenebb világban élünk. Számtalan olyan veszélyforrás leselkedik ránk és a gyerekeinkre, amivel nehezen tudunk mit kezdeni.
Ott kezdődik, hogy azon a nyaralóhelyen, ahol én a gyerekkoromat töltöttem, annak idején gyakorlatilag nem volt forgalom. A nyaralóközönség, ha autóval is érkezett, leparkolt az udvarban és a strand-kisbolt-nyaraló háromszöget a továbbiakban gyalog tette meg. Ma egy átlagos balatoni nyaraláson naponta legalább kétszer ülünk autóba, ennek következtében már nem veszélytelen az eszetlen kölyökhordákat hagyni szabadon kószálni. A forgalom nagyobb, a járművek gyorsabbak, a vezetők figyelmetlenebbek. Ez tény.
Vannak olyan veszélyek, amik a világ nyitottságával kapcsolatosak: a rémtörténetek gyerekeket célzó drogárusokról, bántalmazásokról, kisgyerekeket célzó rablótámadásokról sajnos nem kitalációk. Az is egyre ritkább, hogy összetartó nyaralóközösségek alakuljanak ki, ahol az emberek ismerik egymást és egymás gyerekeit is (mint ahogy rajtunk volt a fél szeme az utcavégi kertésznek, meg a vattacukrosnak is, annak idején).
Lazábbra a gyeplőt
A mi zsebünkben viszont nem lapult szuperképességű mobiltelefon, ha elvesztünk, akkor el voltunk veszve – magyarosan mondva. Amikor fejre álltam a biciklivel az árokparton, bömbölhettem napestig, nem segített. Túl kellett lépni a pillanatnyi fájdalmon, és szépen hazatolni a bringát nyolcassal a kerekében. Ügyetlen gyerek voltam, gyakran megesett az ilyen.
A gyógypedagógusok, fejlesztéssel foglalkozó szakemberek évek óta kongatják a vészharangot, hogy hiányzik az elegendő és sokoldalú mozgás a gyerekek életéből: a mászás, bújás, kúszás, az elesés, megbotlás, leesés. Ezektől féltjük a kicsit és most már a nagyobbakat is, pedig az idegrendszeri fejlődés szempontjából elengedhetetlen tapasztalások ezek.
Ugyanígy a személyiség fejlődéséből sem zárhatóak ki a stresszhelyzetek, a hibák, a rossz döntések. Természetesen módjával, mert a stressz betegít, egy csipetnyi bőven elég belőle. Érdekes módon bizonyos stresszhelyzeteket támogatunk – ilyen például a túl korai versenyhelyzet -, bizonyosakat pedig nem – mint az önálló döntésekből vagy mulasztásból származó hibák, nehézségek.
Hagyni hibázni – leesni, elesni, rosszul dönteni, hosszabb úton menni –, talán a legnagyobb és legnehezebb szülői képesség. A kulcsa a biztos családi háttér és stabil kapcsolat. Szilárd úton a gyerek, ha elesik, föláll.
