Talán mondanom – sőt írnom – sem kell, de ha valami nagyobb gond van a picivel, rögtön az orvost hívd! Főleg, ha még első babás vagy és még nincsenek tapasztalataid kisbabás bajokkal kapcsolatban. A különböző fórumok, neten található írások nem biztos, hogy megoldják a kérdést, így a saját megnyugtatásod érdekében is legyen elmentve a telefonodba a doki, illetve az illetékes ügyelet száma.
Felhívom a figyelmet azonban még most, hogy nem fogunk tudni mindenre kitérni, illetve nem tartoznak ide a tartós betegségek kérdései sem!
Tekintve, hogy érdemes a babaelsősegélyt betegségekre, illetve külsődleges sérülésekre szedni, így két részre bontottuk cikkünket. Ebben a cikkben az előbbiekkel foglalkozunk!
Probléma az étkezéssel/pocival
Az első nehézség, amivel egy szülő a kisbaba érkezését követően szembe kerülhet az a nem megfelelő táplálkozás. Szerintem elég sok anyuka futott már bele abba, hogy már sem a kórházban, de még otthon sem evett rendesen a babája, és csak sírt és sírt.
A legtöbb esetben – és ez saját tapasztalat is – a babák, miután hazakerülnek a kórházból a nyugalmasabb légkörbe, ahol már anya sem stresszel annyira, ez a dolog megváltozik. Pár nap alatt megszokja a kintlétet és ha anyatejes, megszokja, megtanulja a cicizés csínját-bínját is. Ritkább esetben nem, de persze ilyenkor sem szabad kétségbe esni.
Egyrészről egy pár napos baba gyomra meglehetősen pici, tehát ne várjunk el tőle olyan óriási falásokat, mert még nem képes rá. Másrészről amiatt se aggódjunk, hogy a baba állandóan bealszik kajálás közben. Ez ugyanis még hetekig így lesz. Nagyjából 6-8 hetes korukra lesznek egy kicsit éberebbek. Persze, ilyenkorra már azért többet és többet is esznek.
Viszont, ha az első napokban se jutsz dűlőre az étkezéssel, mielőbb beszélj a gyerekorvossal (aki egyébként is a hazakerülés napján vagy legkésőbb másnap meg is látogat majd). Érdemes szoptatási tanácsadó segítségét is igénybe venni, de ha végképp nem működik semmi, akkor hívd az ügyeletet.
Szintén poci-kérdés a puffadás, vagy épp a rossz színű kaki. Igen, erről is kell beszélni. Előbbi szinte minden babánál előfordul, akár cicis, akár nem. Utóbbi inkább tápszerezés esetén szokott szóba jönni. Ezzel kapcsolatban sem kell első körben nagyon kiakadni, de most olvastam egy anyukától - akinél ez huzamosabb ideig fennállt és kiderült -, hogy nagyobb a gond. Tejfehérje-allergiás a kicsi, viszont a doki hónapokig csak legyintett rá. Itt egy jó tanácsot tudnék mondani: Ne hagyd magad és járj a végére!
A puffadó pocit viszont szinte lehetetlen elkerülni. Ez ellen szuper cseppekkel veheted fel a kesztyűt, illetve ha már elég nagy, akkor esetleg kis tornáztatással. Persze ezekben az ügyekben is érdemes a dokid/védőnőd tanácsát kikérni. De cseppekkel kapcsolatban a gyógyszertárban is szoktak segíteni.
Megnyugtatásként jelzem, ahogy nőnek, egyre kevésbé jön ez a gond elő, de érdemes betárazni ezekből a cseppekből, és esetleg szélcsőből is. Ez a kis eszköz amúgy amellett, hogy valamiért (relatíve) aranyáron kapható, nagyon sokat segíthet a babának.
Popsi-kérdések
Rengeteg dolog fordulhat még elő pici korban, de ami még az egyik leggyakoribb a peluskiütés és a székrekedés.
A pelenkakiütés nagyon sokszor előjön, ha a baba bőre nem szereti valamelyik pelenkát/popsitörlőt, de közrejátszhat a meleg is. Ez egyrészt szerencse, másrészt reakció kérdése. Lehet, hogy a Te babádnak jó az egyik pelus/popsitörlő, míg a barátnődének pont nem. Ki kell tapasztalni. Viszont, ha megjelenik, cseréld ki azokat, amiket használsz, amíg pöttyös a popsi ne is használj kendőt, csak vízzel mosd le, és kérj tanácsot a popsikrém ügyében is, hogy mit kenj a babára.
A székrekedés kínos dolog a piciknél. Nálunk az a tapasztalat, hogy hozzátápláláskor jelentkezett. Minden egyes gyereknél. Ha belegondolsz, teljesen reális, hogy a teljesen híg kaját, ha egy picit sűrűbbel kezded el kiegészíteni, ez lesz az eredménye. Viszont, amit sokszor még az orvosok, védőnők is elfelejtenek mondani ilyenkor, hogy kezd el mellé vízzel itatni a picit. Nem elég a tejci/tápszer! Létfontosságú a víz, hiszen ez tud neki a legtöbbet segíteni.
Mindentől függetlenül mi mindhárommal végigjátszottuk ezt a kellemetlenséget, de a mértéke nem volt mindegy. Az első babánál még alig voltunk képben, viszont a másik kettőnél már időben odafigyeltünk a vízre és arra, hogy legyen mindig itthon kúp, ami segít. Villámgyorsan. És ebben a dologban is fontos a gyorsaság, mert nagyon sokáig tudnak kínlódni szegények, ami sok síráshoz vezet.
A fentiek mellett még a láz és a felsőlégúti nyavalyák is felüthetik a fejüket egész pici korban is. A lázra kúp vagy később szirupok is használhatók, de a náthás, taknyos kórokkal sokáig csak a rettegett orrszívók jelenthetnek csak segítséget.
Mivel érdemes feltölteni a gyógyszeresfiókot?
- lázcsillapító – kúp, amit a doki felír (ebből lehet kétféle is, mert ha nagy a láz, sokszor felváltva javasolják a használatát), nagyobb korban szirup
- orrszívó – a kézi helyett a porszívóba dughatót ajánlom, de ma már van egy-két bababarátabb típusú orrszívó is, a lényeg, hogy legyen ereje
- orrcsepp, vagyis inkább tengervizes spray
- puffadás elleni cseppek
- szélcső
- székletlágyító szirup/glicerines kúp