Babával

Úristen, nagycsaládos nyaralás!

Kezdjük ott, hogy néhány év alatt (alig 5), hipp-hopp nagycsalád lettünk. Pár esztendeje, még kettecskén a férjemmel utazgattunk szerte az országban, néha a világban, majd egyszercsak megszületett a fiúnk, majd rá alig 3 évre a nagyobbik lányunk és alig múlt egy éves, mikor kiderült, hogy érkezik a pici tesó, aki szintén kislány lett.

Kicsi sok(k)

Bevallom, én először és másodszor is sokkot kaptam kicsit, amikor kiderült a harmadik baba érkezése, mert bár eredetileg is kettő, esetleg három gyermekkel terveztünk, de nem ilyen ütemben. Persze, most sokan azt mondhatjátok, hogy hát mi volt benne a sokkoló vagy a meglepetés! Egy aprócska esély volt rá, bejött, de persze egy pillanatig sem bánjuk, hiszen ez a kislány igazi angyal. Szóval, 2019. februárja óta mi is igazi nagycsaládosok lettünk. 

Nálunk évek óta igazi tradíció, hogy nagyszülőkkel megyünk nyaralni. Bejött. Nagyon. Mindenkinek szuperklassz élmény, mindenkinek mindenre és mindenkire jut ideje, aktív pihenésre és csak a sima lazulásra is. Éppen ezért akármekkorák is voltak eddig a családi nyaralás idején a csemeték, mindig nagy elánnal indultunk neki a vakációnak. 

Az idei év azonban mindenképp más: egyrészt van egy kisfiú, egy kicsi lány, meg egy picike is. Aztán idén már az öcsém is csatlakozott a családi kiruccanáshoz, no meg az ő kis barátnője. Szóval, summa summarum, kilencen lettünk, és akkor még ne felejtsük le a két kiskutyát sem, akik szintén jönnek velünk világot látni. 

 

És akkor számolgassunk kicsit...

Idén úgy döntöttünk, az Adria lesz a célállomás, pontosabban Horvátország. Nem is a szállás volt itt a lényeges kérdés, mert azt kinéztük, lefoglaltuk, kifizettük és pont. Hanem a mivel! Eddig ha ilyen többgenerációs nyaralásra indultunk, általában két autóval tettük. No, de akkor az két autó, két üzemanyag, két autópályadíj, Magyarországon és Horvátországban egyaránt. (a horvátországi autópálya-kapukon való könnyebb átjutáshoz itthon bérelhető egy kütyü, amivel a horvát pályakapuk ENC feliratú sorában egy gyors csippantást követően simán átjutunk és nem kell hosszas félórákat fesztegelni kapunként. Családdal pláne fontos, a gyors haladás.) Így ezek függvényében és hogy átszámoltuk a dolgokat, arra jutottunk, hogy bérelünk egy kilenc személyes kisbuszt.