Ezt látni kell

3 gyermekbarát program Kecskeméten

Nem is gondolná az ember mennyi olyan lehetőséget kínál Kecskemét, amely egy (vagy több) gyerkőcnek is nagy élmény.

Mivel lételemünk az utazgatás, és csupán egy bő hétvége állt a rendelkezésünkre, nem volt kérdés, hogy ezúttal egy hozzánk viszonylag közeli úticélt fogunk kiszemelni. Kecskeméten még nem jártunk, és a lakhelyünktől még 100 kilométernyi távolságra sincs, ezért erre a városra esett a választásunk.

Azt én sem gondoltam volna, mennyi olyan lehetőséget kínál a város, amely egy (vagy több) gyerkőcnek is nagy élmény. Az időbeli keretünk szűk három napra volt szabva, ezért nem sikerült mindenhová ellátogatni, ahová családosként érdemes. De sebaj, egy következő kecskeméti kiruccanásra is maradt még felfedeznivalónk!

Ezúttal három gyermekbarát programlehetőséget mutatok meg:

 

1. Planetárium

 

A Planetárium bármikor jó választás, hiszen legyen kánikula, fagy vagy éppen zuhogó eső, mindig tárt kapukkal vár minket a csillagos égbolt színháza. A honlapon érdemes megnézni az aktuális havi műsort, és aszerint választani, hogy milyen idős gyerekekkel megyünk. Ahogyan az oldalon is olvashatjuk, a 15 órakor kezdődő előadásokat a 10 éves kor alattiaknak ajánlják, a később kezdődőeket pedig a nagyobbaknak és a felnőtteknek. Mi konkrétan a rejtélyes „Főzzünk üstököst” című előadáson vettünk részt. Annak ellenére, hogy 10 éves kor alattiaknak ajánlották, mi is nagyon élveztük, ráadásul némi új tudással is gazdagodtunk.

Megtudtuk, hogy pontosan mi alapján teszünk különbséget üstökös és meteor között, melyikük milyen anyagokból tevődik össze. A műsor része volt egy különleges lézershow is, szenzációs aláfestő zenével. A programot végül valóban „főzőcskézés” zárta, hiszen miután megtanultuk, milyen anyagokból tevődik össze az üstökös (vízjég, szilikátok és fémek, alkohol, ammónia, szerves vegyületek, szárazjég); az előadó úr, majd néhány bátor önként jelentkező gyermek is elkészítette azt. Pontosabban „megfőzték” ezekből az anyagokból a látványosan füstölgő „kézműves” üstököst, melynek tapintása olyan volt, mint egy jeges hógolyó.

Érdemes a kiválasztott előadásra előzetesen online regisztrálni (minimum 1 nappal hamarabb), hogy biztosítva legyen a helyünk. A regisztrálók ugyanis elsőbbséget kapnak a belépéskor, így elfoglalhatják a legjobb helyeket. Természetesen ha tehetjük, a hátsó sorokat érdemes választani!

 

2. Leskowsky Hangszergyűjtemény

 

Ha Kecskeméten jártok, szintén kihagyhatatlan élmény a Leskowsky Hangszergyűjtemény meglátogatása. Ebben persze nagy szerepe van a gyűjteményvezetőnek is, aki érdekfeszítő és interaktív előadásával, közvetlenségével felejthetetlen élményt nyújt a közönségnek. A gyűjtemény különlegessége, hogy több mint 2500 hangszerével Magyarország legnagyobb látogatható gyűjteménye.

 

A tárlatvezetés alatt különböző korokba csöppenünk és különféle népek, kultúrák hangszereit ismerhetjük meg, sőt, mi magunk is kipróbálhatjuk jó részüket. Megismerhetünk számos magyar népi hangszert (pl. ütőgardon, kecskeduda, köcsögduda, doromb, citerák, cimbalom), és akár a jellegzetes indiai hangszert, a szitárt is kézbe vehetjük. Olyan különlegességekkel is találkozhatunk, mint az éneklő fűrész, melyet megszólaltatva a horrorfilmek kísérteties világába csöppenünk. Az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszere, a didgeridoo (didzseridu) is egyike a kipróbálható ritkaságoknak. Az alig több mint 20 éves múltra visszatekintő, svájci házaspár által megalkotott, varázslatos hangzású Hang nevű hangszer egy példányát szintén megszólaltathattuk. A korokon és kultúrákon átívelő utazás utolsó állomásaként még egy közös kis zenélésre is volt mód. A produkcióban a gyűjteményvezetőn kívül minden résztvevő laikusként, ám annál nagyobb örömmel vett részt. Biztos vagyok benne, hogy minden felnőttnek és gyermeknek is maradandó élményt ad egy hasonló délután eltöltése a Hangszergyűjteményben. Valóban minden korosztálynak tudom ajánlani; a programok között van családoknak, ill. kifejezetten kicsiknek szóló foglalkozás is, ez utóbbi a „Hangszerbabusgató”, ahol a 3 év alattiak ismerkedhetnek meg a hangszerek világával.

 

3. Kecskeméti Vadaskert

 

Az ország legkisebb területű állatkertje a Kecskeméti Vadaskert, viszont kb. százféle állatfajt vonultat fel. A hazai vadak és háziállatok mellett találkozhatunk távolibb vidékek ragadozóival illetve egy-egy ritkább állatfajjal is. Számos macskafélét is megcsodálhatunk, mint pl. az oroszlánt, a szibériai tigrist; érdekesség pedig, hogy az Afrikában élő, cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges petymeg Magyarországon kizárólag itt látható. Jó néhány majomfaj is helyet kapott az állatkertben, köztük Az Oroszlánkirály c. rajzfilmből ismert mandrill is. Az aktuális programokat érdemes a honlapon vagy a Vadaskert Facebook-oldalán nyomon követni, hiszen évente néhányszor egy-egy kiemelt esemény is van (pl. farsang, óvodások hete, állatkertek éjszakája). Márciustól pedig hétvégi napokon látványetetések is zajlanak és ilyenkor az állatgondozókkal is lehetőség nyílik egy beszélgetésre.

Pluszpont, hogy a bejáratnál bérelhető fa kiskocsi, melyhez ebben a téli zord időben pléd is járt. Így nem kell azon aggódnunk, hogy csemeténk megunja a gyaloglást, ráadásul külön élmény is a kicsik számára a kiskocsin való „utazás”.

És hogy legközelebb mi mindent tervezünk még, ha visszatérünk Kecskemértre? Szeretnénk elmenni a Szórakaténusz Játékmúzeumba, amely a kirándulásunk hétvégéjén kivételesen zárva tartott; ill. a Ciróka Bábszínházba és a Cifrapalotába is, ahová egyszerűen az időszűke miatt nem látogattunk most el.