Ezt látni kell

4 program, ahol nyugodtan koszos lehet a gyerek

Azt mondják, a koszos gyerek az igazán boldog gyerek, hiszen az önfeledt játékkal együtt jár az is, ha nem kell folyton vigyázni a ruha tisztaságára. De vajon melyik az a program, ahol lehetősége nyílik a gyerekeknek arra, hogy ennyire önfeledten játsszanak?

A nyár a szabadtéri programok szezonja. Nem csak azért, mert így végre a gyerekek és a felnőttek is elszakadnak egy kicsit a képernyőktől és a mindennapi bezártságtól, hanem azért is, mert a friss levegőn végzett tevékenység köztudottan feltölt, és remekül oldja a stresszt. A kézzel végzett tevékenységekről, amelyek közben igazán bepiszkolhatja magát a gyerek, pedig szintén ismert, hogy szó szerint „földelnek”, vagyis levezetik a hétköznapok rohanásában felgyülemlett feszültséget. Ráadásul az ilyen tevékenységek közben kapcsolatot teremthetünk a természettel, annak élőlényeivel, elemeivel. De vajon milyen program közben lehet úgy igazán összekoszolni magunkat?

 

Kezdjük a kertben (vagy a balkonon)!

 

Akinek van egy kis kertje, vagy legalább néhány balkonládája, az bevonhatja a gyerekeket a kerti munkákba. A palántázás, ültetés, gyomlálás közvetlen kapcsolatot teremt a természettel. A fizikai munka jó hatása mellett kutatások igazolják, hogy a kertészkedés a gyerek étkezési szokásait is befolyásolja: akik maguk termelik meg a zöldségeket, azok általában szívesebben is fogyasztják őket. A kertészkedés ráadásul olyan program, amely mérhetően javítja a hangulatot, oldja a stresszt és növeli az önbecsülést. A növények fejlődésének megfigyelése pedig a gyerekek biológiai ismereteit gyarapítja. Aki a városban lakik, annak jó ötlet lehet, ha részt vállal egy közösségi kert megművelésében. Ez a program rendszerességre is szoktatja az egész családot, hiszen a vállalás alapja épp a rendelkezésre álló aprócska földterület rendszeres gondozása. Ám a gondoskodás mind testi, mind lelki értelemben sokszorosan megtérül.

 

A legjobb program az állatokkal való foglalkozás!

 

A növények mellett az állatok is közvetlen kapcsolódási lehetőséget jelentenek a természethez – különösen, ha az állatos program arra is lehetőséget ad, hogy megsimogassuk a kedvenceinket, amellett, hogy megfigyeljük az életmódjukat. A kosdi Robirtokon (https://robirtok.hu) például akár alpakát vagy ormányos medvét is simogathat a gyerek, de a ház körül tartott állatokkal is közvetlen ismeretséget köthet. De az állatmenhelyek is szívesen fogadják az önkéntes segítőket, akik többek között kutyasétáltatással is jobbá tehetik a védencek életkörülményeit.

 

Fürdőruhás program, de nem a strandon: irány a vizes játszótér!

 

A vízből egész nyáron nincs elegünk, de nem kell minden meleg napon strandra menni! Legalább ilyen jó program a vizes játszótér, ahol bátran lehet fröcskölni, tapicskolni, esetleg sarazni is. Az ország szinte minden pontján megtalálhatók ezek a nem hétköznapi játszóterek. Budapesten többek között a Tarzan Park, a kispesti vizes játszótér, a városligeti Nagyjátszótér, vagy az újbudai Bikás Park a legnépszerűbbek. Kaposváron a Desedai Vízi Játszótér, Zalaváron a Kis-Balaton Vizes Játszótér, Hódmezővásárhelyen a Sun City Vízisport Centrum várja a kalandvágyó gyerekeket.

 

Kreatív program: az ujjfestéstől az agyagozásig

 

A kreatív programokban az a jó, hogy egészen kicsi kortól, akár otthon is kivitelezhetők, végig kísérik az óvodás és az iskolás éveket, és míg a kimondottan tehetséges gyerekek akár a művészi szintig is eljuthatnak, azok is élvezhetik őket, akiknek nem a kézügyesség a legfőbb erősségük. A piciknek nagy élmény az ujjal való festés, a gyurmázás, a gyöngyfűzés, a ragasztgatás, míg a valamivel nagyobbaknak jó program lehet az agyagozás, az élményfestés, vagy akár az ékszerkészítés. Az interneten talált oktatóvideók is hasznunkra lehetnek a technikák elsajátításában, de akár szervezett, szakember által tartott foglalkozásokra is beírathatjuk a gyerekeket.