Ezt látni kell

A legjobb karácsonyi vásárok – itt mindenképp sétáljunk egyet még az ünnepek előtt!

A karácsonyi vásárok hangulata egészen különleges: a fények játéka, az illatok, a forralt bor, mind-mind ünnepi hangulatba ringatnak, és segítenek, hogy az év végi hajtásból kiszakadva egy pillanatra inkább a fényekre, az élményre figyeljünk. Ezekbe a hazai vásárokba mindenképpen érdemes még az ünnep előtt ellátogatni!

Budapest: a klasszikus, nagy karácsonyi vásárok és a hangulatos kicsik

 

A fővárosban idén is kihagyhatatlan program a Bazilika előtti adventi forgatag, amely már nem először nyeri el az Európa legszebb karácsonyi vásárának járó elismerést. 12 méteres karácsonyfa, jégpálya és fényfestés várja itt a karácsonyi vásárok rajongóit. 120 minőségi kézműves és gasztronómiai kiállító kínálja a portékáját a standokon. Élő koncertek, extra fellépők is gondoskodnak a szórakozásról. A másik ikonikus budapesti helyszínen, a Vörösmarty téren szintén felsorakoztak az árusok, december 28.-tól pedig szilveszteri bulihelyszínné alakul át a tér. Az sem marad fővárosi program nélkül, aki a kisebb, meghittebb, kevésbé zsúfolt karácsonyi vásárok rajongója. Többek közt az óbudai Főtéren, az újbudai Kőrösy József utcában és a Bókay kertben is találkozhatunk kézműves termékeket, forralt bort, finomságokat árusító standokkal és a hozzájuk kapcsolódó programokkal.

 

Debrecen: fénygömb és jégfa

 

A Debreceni Advent központja a Kossuth tér, a Dósa nádor tér, a Csapó utca és a Rózsa utca. A feldíszített faházak és a minden földi jót kínáló vendéglátóhelyek mellett Betlehem, fénygömb, jégfa, és az óvodák által alkotott karácsonyfák várják a vásárba betérőket. Aki szeretné lemozogni a kalóriákat, a karácsonyi vásárok egyre elterjedtebb színhelyén, a jégpályán szerezhet sportos élményeket.

 

Győr: karácsonyi vásárok óriáskerékkel, szelfiboxszal

 

Győrben a Széchenyi téren a kézműves alkotásokból válogathatunk séta közben, a Dunakapu téren viszont igazi különlegességek várnak. Felülhetünk például az óriáskerékre, hogy felülnézetből csodáljuk meg a város látképét, de a

szelfiboxokban ünnepi fotót is készíthetünk. Természetesen a karácsonyi vásárok forró finomságairól sem kell lemondanunk, ha ide látogatunk.

 

Sopron: kézműves csodák és energiatakarékos fényár

 

Sopronban a Mária-szobornál, a város karácsonyfája mellett várják a karácsonyi vásárba látogatókat egészen Szentestéig. Az energiahatékonyságra is figyelnek a vásár rendezői: LED-es világítótestek és ünnepi fények biztosítják az ünnepi pompát. Minden vasárnap 18 órakor kerül sor az adventi gyertyagyújtásra.

 

Kecskemét: a régi karácsonyi vásárok hangulata

 

A kecskeméti programban a kézműves portékák, a finom ételek és italok, valamint az ünnepre hangoló programok mellett a nosztalgia veszi át a főszerepet, a rendezvény ugyanis a régi karácsonyi vásárok hangulatát igyekszik felidézni. Számos koncert, kézműves foglalkozás, lámpás felvonulás, tűzzsonglőr, jégszobrász várja a látogatókat, de szeretetvendégségen is részt vehetünk.

 

Pécs: adventi kapu és fényfestés

 

A Széchenyi térre ragyogó adventi kapun át sétálhatunk be, hogy válogassunk a kézműves kitelepülők remekei és a vendéglátóhelyek finomságai közül. Programokban sem lesz hiány: minden hétvégén karácsonyváró koncertek és a Mesekuckó meséi segítik az ünnepre hangolódást, de az adventi felvonuláshoz is csatlakozhatunk a negyedik adventi vasárnapon. A Dzsámi homlokzatán az adventi gyerekrajz-pályázat legszebb alkotásai kerülnek fel fényfestés formájában. A fotózkodni vágyókat a Kossuth téren várják az ünnepi fotóelemek, például a rénszarvasszán vagy az óriási ajándékdoboz.

 

Szeged: a karácsonyi vásárok három helyszínén is hangolódhatunk

 

A szegedi Dóm téren a hagyományosnak számító karácsonyi vásár várja az érdeklődőket, de az óriáskerékről is szemügyre vehetjük a várost és a szalmalabirintusban is eltévedhetünk. Ha séta közben kifogynánk a forró finomságokból, a Klauzál téren és a Dugonics téren is várnak a karácsonyi vásárok jellegzetes ételei és italai.